Burnout Revenge

  • Írta: Ca$h
  • 2005. szeptember 28.
Link másolása
Nem kellett sokat várni ahhoz, hogy az EA legendás autós játékának kezünkbe vehessük a folytatását. 4 év telt el azóta, hogy a Criterion csapata elkészítette a Burnout első részét, ami eredetileg csak egy újonnan készített autós engine-nek a teszt programja volt. A srácok csak ki akarták próbálni, hogy milyen az új engine, amit el is küldtek pár kiadónak. Miután az Akklaim meglátta, rögtön lecsapott rá, kiadta és beindult a gépezet. Ennek immáron már több mint négy éve, és mi, akik ismerjük eme remekművet csak összetett kézzel hálálkodni tudunk a sorsnak hogy elkészült.
Nehéz lenne megmondani, hogy miért volt annyira jó a stuff, de az volt, mind hangulatban, mind pedig grafikában magasan verte a többi hozzá hasonlót. Talán a hihetetlen karambolos jelentek, vagy az eszeveszett vezetési stílus, hogy csak akkor töltődik a turbónk, ha veszélyesen vezetünk, ezek voltak azok, amik különlegessé tették az egészet. Alig telt el egy év és már el is készült a folytatás, Point of Impact néven. Ennek a résznek a crash mode volt a különlegessége, vagyis az a versenyszám, amikor a lehető legnagyobb közúti baleset okozásával tudunk tovább jutni. Szerintem ez volt az a pillanat, amikor a mamutvállalat az Electronic Arts felfigyelt a sorozatra és úgy, ahogy van meg is vették az eladási jogokat. Azt hiszem ezt a döntésüket már sosem fogják megbánni, hiszem a következő rész a Takedown olyan szinten eszeveszettül jóra sikerült, hogy arra szavak sincsenek!!! Itt már érezni lehetett a profizmust a készítők részéről. A már eleve eszméletlenül igényes játékélményt a sokszorosára növelték azzal, hogy kitalálták a Takedown rendszert, a crasht, feltunningolták és tele rakták az egészet gegek tömkelegével, a különböző díjakról nem is beszélve. Egy-egy pálya befejezése után percekig csak azt láttuk, hogy milyen díjakat osztott ki nekünk a gép. A harmadik résznek talán csak annyi hibája volt, hogy kivették belőle a visszajátszást és hogy a benne lévő zenék talán egy kicsit túlságosan amerikaira sikerültek. Tudjátok, olyan Amerikai Pités lett a zene. Amit nem mindenki szeret, de a hangulathoz szerintem nagyon illett! Alighogy kiadták a Takedownt, már hallani lehetett arról, hogy készül a következő rész, ami már elvileg csak nextgenre fog kijönni. Nagyon vártam a folytatást, és nagyon nagy volt a meglepetés, amikor megtudtam, hogy igaz, hogy a negyedik résznek lesz nextgenes változata is, de még a régi gépekre is ki fogják adni, SŐT! Egy picivel még hamarabb is meg fog jelenni!


Szóval itt vagyunk, megjelent a Burnout – Revenge és mi olyan szinten örülünk neki vala, hogy arra szavak nincsenek vala! :) Lássuk akkor szépen sorjában, hogy milyen újdonságokkal lesz dolgunk. A játék elején egyébként egy csajszi, látványos képi elemekkel végig kísérve legalább 10 percen keresztül csak azt meséli nekünk, hogy miben lett jobb és miben lett megújítva a Burnout. Majd a végén biztosít minket arról, hogy ez nem csak egy kiegészítő a Burnout 3 – Takedownhoz, hanem ez egy különálló játék és ebben maximálisan egyet is kell majd értenünk vele, miután nekiálltunk a végigtolásnak. Nem csak hogy különálló, de idáig a legjobb is!!! Akkor lássuk, hogy mikkel fogunk találkozni:

Megújult Crash:
 
Mindenki kedvence a legendás crash mode újra megújult, annak ellenére, hogy az előző részben már úgy tűnt, ennél jobb nem lehet. Az az igazság, hogy tévedtünk, ugyanis igenis lehet jobb, mindig ki tudnak találni valami újat. Az első újítás az, hogy az elején be tudjuk állítani, hogy milyen erősségű turbóval akarunk indítani. Ha túlságosan kevéssel indulunk, akkor alig indul el a verda, ha meg túl sokkal, akkor felrobban a motor és a láthatatlan közönség hatalmas nevetéssel és fütyöléssel fog minket megjutalmazni. Szóval ha lehet, akkor maradjunk a zölddel jelölt mezőn belül. Fontos tudnivaló, hogy az „A"-val kezdhetjük elindítani a sebességmutatót és az „A" újranyomásával tudunk elindulni, de a jobb ravaszt, vagyis a gázt folyamatosan nyomni kell és a második alkalommal, az „A"-t is nyomjuk, hogy beinduljon a turbó. A másik új dolog, hogy ha az autónk egy nagyobb ugratóhoz ér és repül a levegőben, akkor a szél fújásának megfelelően jobbra vagy balra kell irányítanunk a vasunkat, különben ki tudja hol fogunk landolni. Éppen ezért a pálya elején érdemes megnézni, hogy milyen nehézségű kocsira lesz szükségünk. Hiszen a könnyebb autót könnyebben is tudjuk majd irányítani a levegőben. Viszont ha nincsen ugrató, akkor meg a nehezebb a jobb, mert azzal nagyobb lesz az elérhető kár. A következő új dolog a crashbraker átalakítása lett, ugyanis miután elértük a szükséges kár mennyiséget a crashbraker-hez, akkor a „B" folyamatos nyomogatásával tudjuk beállítani szűkös határidőn belül, hogy mekkorát robbanjon a kocsink! Ennek egyébként nagyon fontos szerep jut a másodlagos célpontok esetében, ugyanis az első robbanásnál, ha ügyesek vagyunk, akkor oda tudjuk irányítani a roncsot a parkolóhoz, vagy a szabadon álló buszokhoz stb. és ha elérjük a második crashbraker-t is, akkor annak segítségével már tutira fel fognak azok is robbanni, amivel iszonyat sokat lehet kaszálni. Két apróság van még, az egyik az, hogy minden pályán van egy hatalmas TARGET felirattal rendelkező gépkocsi, amit ha elkapunk rengeteg bonus pont üti a markunkat, a másik meg az, hogy ha a játék talál nálunk Burnout3 kimentett állást, akkor automatikusan kapunk egy bonus kocsit a crash mode-hoz! Jah, még valami, beraktak a készítők egy közönséget nekünk, akiket nem fogunk látni, viszont hallani annál inkább, szerintem nagyon aranyos volt tőlük ez a dolog. Mert feldobja a hangulatunkat, tisztára, mintha a Jobarátokban lennénk… ;)



Kibővített Takedown rendszer (takedown revenge):

Már az előző részben is rengeteg fajta takedownt tudtunk csinálni, de itt szerintem ezeknek a száma a  duplájára nőtt. A vertikális takedownoktól kezvde a revenge-ig minden a rendelkezésünkre fog állni. Apropó revenge, mint ahogy azt a szó is mutatja, visszavágás. Ennek az a lényege, hogy ha minket leszed valaki, akkor belassul a kamera, ezzel is vadászva a hatást :), és kiírja nekünk a gép, hogy ezennel megvan az új halálos ellenfelünk és ezt egy piros kis mutatóval jelzi is nekünk a kocsija teteje felett. Ha sikerül visszavágnunk és leszedni őt, akkor extra pontokkal és persze díjakkal jutalmaz minket a gép. Ez csak egy apró újítás, de nagyon sokat dob a hangulaton. Itt szeretném megemlíteni, hogy valami elképesztően sok díjat fogunk kapni a játéktól, amik olyan profin vannak kivitelezve, hogy azt egyszerűen látni kell. A díjak, mint minden más a gammában, egyszerűen fergetegesek!!!

Traffic check avagy törődj a forgalommal:


Gondolom a készítők tanultak a Midnight Club3 esetéből és rájöttek arra, hogy mennyire hangulatromboló tud lenni, amikor egy Burnout színvonalú stuffban, olyan apróságok miatt kell aggódni, mint a forgalom. Eddig mindegyik részben megszokhattuk azt, hogy ha verseny közben neki megyünk egy másik autónak, aki nem versenyző, akkor szét fogunk kenődni rajtuk a másodperc tört része alatt. Ott volt viszont a Midnight Club, ahol nem ez volt. Abban a játékban, mi mint versenyzők csak úgy lökdöstük szanaszét a szerencsétlen közlekedőket, mintha az ő autójuk papírból, vagy éppenséggel hungarocellből lettek volna és ez akkora poén volt és akkorát dobott a játékélményen, hogy ezzel a Burnout csapatának is egyet kellett érteni. Persze ezt csak én gondolom így, lehet, hogy erre teljesen maguktól jöttek rá. Hogy mire? Arra hogy a forgalom egyfajta fegyverként funkcionál ebben a részben. Ha neki megyünk egy tütünek, az elrepül, és ha nekimegy egy másiknak, azzal lehet, hogy már el fogjuk találni valamelyik versenyzőt. De ha ez mégsem történik meg, akkor legalább jókat szórakoztunk ezen, sokkal felszabadultabban tudunk játszani és még extra pontokat és díjakat is kapunk értük. De vigyázat, nem tudunk minden közlekedővel leszámolni, mert a szembejövők ugyanúgy halálosak lesznek nekünk és a nehezebb autók is, mint pl. a kamionok, szóval ezektől óvakodjunk vezetés közben. Egyébként most már nem csak a veszélyes vezetéssel, a takedown-okkal tudjuk tölteni a Burnout-unkat, hanem azzal is, ha szanaszét lökdössük az arra való kicsikocsikat… YEAH!!! El sem hiszitek, hogy ez mennyit dobott a játékélményen!!!



Belekerült még pár új versenyfajta is, mint például a Traffic Attack ez lett a kedvencem mindfelett. Itt ugyanis az a cél, hogy rövid időn belül minél több közlekedőt lökdössünk fel. Bizonyos mennyiség felett kapunk pár extra másodpercet és mindez addig megy, amíg el nem fogy az időnk. Nagyon cool, és vicces ez az egész. :) Ezenkívül minden versenynek van crashbraker-es fajtája hol karambolozás után felrobbanthatjuk magunkat szimplán a „B" megnyomásával, ezzel is megbosszulva, hogy kiszedtek minket. Ezeken kívül az összes kedvelt versenyfajta megmaradt, mint a carsh, a race, a road rage stb. A zenék most már egy kicsivel jobban megközelítik a mai divatot. A szokásos Punk Rock és Junkie mellett most már jó kis Progressive és Breakbeates zenék is helyet kaptak a projectben. Mindent egybevetve egy hihetetlenül jó játékkal van dolgunk. Az ember nem is gondolná, hogy ki lehet még találni valami újat ebben a műfajban. Nekem újra bizonyítottak a srácok az EA-nél. Gratulálok nekik és izgalommal várom, hogy mit tudnak még kihozni ebből az álomból, amit a Criterion apró csapata megszült nekünk pár évvel ezelőtt… A múltkor egy kicsit elfogult voltam, amikor a Burnout3-ra kereken 10 pontot adtam, most viszont igyekeztem reálisan pontozni! :) :) :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...