A varázslat pedig már rögvest az első pillanatokban megkezdődik, hiszen ahogy elindítjuk a játékot szinte azonnal beszippant minket a nagybetűs HANGULAT. Lágy, andalító dallamok, valamint gyönyörű pixelart megvalósítás gondoskodik arról, hogy első hallásra, illetve látásra szerelembe essünk és amikor már teljesen elaléltunk ettől az audiovizuális élménytől, akkor érkeznek meg az imádnivaló, szerethető karakterek. Főhősünk egyébként a címben is szereplő Dave, aki hivatását tekintve búvár, jelenleg azonban jól megérdemelt pihenését tölti a tengerparton. A szieszta viszont nem tart örökké, csörren a telefon és egy rég nem látott barát kér tőle szívességet, méghozzá egy jókora adag szusi fejében. Mivel búvárunk szívénél csak az étvágya nagyobb, ezért azon nyomban összepakol, repülőre pattan és máris egy fehér ladikra kerül többedmagával, méghozzá merülésre készen.
Rögtön csobbanhatunk is egyet, amivel kezdetét veszi a tutorial, bár, hogy őszinte legyek, elég nehéz az instrukciókra figyelni, mert a tengeralatti világ valami elképesztően gyönyörű. Az élénk színekben pompázó környezet lenyűgözően fest, az előtérben elhelyezkedő 2D-s spriteok, valamint 3D-s objektumok pedig tökéletesen beleillenek ebbe az idilli miliőbe. Az összkép egyszerűen tökéletes, amit megkoronáz a korábban már emlegetett zene és a víz alatti tompább hangok összessége. Azért, ha kigyönyörködtük magunkat, akkor próbáljunk fókuszálni, ugyanis az irányítás bár kézre áll, a szigonypuskával való célzást igencsak szokni kell. Ez leginkább abból fakad, hogy ha belépünk célzó módba (ez egyébként bármelyik lőfegyver esetében így van), akkor csak tőlünk balra, illetve jobbra tudunk lőni, fel és le egyáltalán nem, ami elsőre zavaró lehet, de meg lehet szokni, később pedig már eleve úgy mozgatjuk hősünket, hogy ez ne okozzon akkora gondot.
Amint elsajátítottuk az irányítást, elkezdhetjük felfedezni a felszínhez közeli faunát és ha már ott vagyunk, akkor el is csíphetünk pár halacskát. Kezdetben természetesen eléggé meg lesz kötve a kezünk, hiszen a folyamatosan csökkenő oxigénszint, valamint a szűkös hátizsákméret miatt elég hamar a felszínre kell úsznunk, de idővel lesz lehetőségünk fejleszteni a felszerelésünkön, ezáltal nyitva utat magunknak a mélyebb és sokkal veszélyesebb rétegek felé. Itt már nemcsak békés halak úszkálgatnak majd körülöttünk, találkozhatunk ugyanis például vérszomjas cápákkal, óriási szörnyetegekkel, de akár egy eltűntnek hitt civilizációra is rábukkanhatunk. Ugyan a tenger nem véletlenszerűen generált, azaz minden egyes alkalommal hasonló a felépítése, ez mégsem zavaró, mert egyrészt hatalmas a beúszható terület, másrészt az ismerős helyszíneknek hála jóval könnyebb lesz a navigáció, amihez szinte semmilyen segítséget sem kapunk.
Az, hogy a játék szinte egyáltalán nem fogja a kezünket, kifejezetten üdítő, hiszen így sokkal inkább magunknak érezzük majd a felfedezéseinket, a lazábban kezelt segítségnyújtásnak viszont akadnak árnyoldalai is. Egész konkrétan a küldetésekre gondolok, amik sokszor mindenféle leírást nélkülöznek, ezáltal kényszerítve minket felesleges körökre, amik gyakran megtörik a játékmenetet. Nem minden esetben jellemző ez, de simán beúszhat hozzánk egy olyan főbb, vagy mellékes feladat, amikor kérnek tőlünk egy-egy extrább halat, esetleg tenger fenekére zuhant csecsebecsét és még azt sem kötik az orrunkra, hogy ezeket milyen mélyen fekvő vízrétegben találhatjuk meg. Idővel könnyedén frusztrálóvá válhat, ha egy ilyen egyedi missziót azért nem tudunk teljesíteni, mert fogalmunk sincs, hogy mit és merre kellene keresnünk. Nem azt mondom, hogy mutassa meg a helyét egy térképen, de azért legalább annyi támpontot adhatna, hogy például 50 méteres mélység alatt, a vörös korallzátony közelében egy csoportnyi cápa vigyázó tekintete között keresgéljünk.
Egyébként az a játék piszok nagy szerencséje, hogy az alap játékmenete nemcsak élvezetes, de hihetetlenül addiktív is, ezért hiába bóklászunk fel-alá céltalanul, nem érezzük tehernek, mert közben számos olyan dolgot fedezhetünk fel, amit korábban még sosem láttunk. A több száz halfaj és egyéb élőlény mellett ugyanis találhatunk mindenféle szemetet, amiket felhasználva később fegyvert készíthetünk, de akár ládákra is bukkanhatunk, amikből az éppen aktuális merülésünk végéig tartó extrákhoz juthatunk. Ilyen például a hordozható oxigénutántöltő (erre fix helyeken is lehetőségünk lesz), a gyorsabb közlekedést biztosító búvár scooter, vagy egy nagyobb sebzést biztosító közelharci fegyver, esetleg méreggel megkent szigonyvég. Utóbbiakkal csak óvatosan, ha ugyanis nem élve kapjuk el a vacsorának valót, hanem megöljük őket, akkor az adott hús minősége igencsak romlani fog.
És hogy ez miért fontos? Nos azért, mert amellett, hogy délelőtt és délután a halakkal úszkálunk, esténként egy közeli szusibárban lesz jelenésünk. Érkezésünk után ugyanis vendégül látnak minket a tenger melletti étteremben, amit sajnos egy földrengés rögtön darabokra is szed, így aztán ránk hárul a feladat, hogy a meglehetősen teátrális és japán szamurájfilmeken szocializálódott szakáccsal (az átvezetőket szigorúan tilos elnyomni) együtt újra felvirágoztassuk a helyet. Ehhez természetesen receptek kellenek, amikhez meg ugyebár halak sem ártanak, így aztán a fő bevételi forrásunk a mindenféle küldetések mellett az lesz, hogy napközben halászgatunk, esténként pedig pincérkedünk. Utóbbi nincsen túlbonyolítva, szimplán csak időre kell kivinni a kért ételeket, amiket korábban mi raktunk fel az étlapra (fejleszthetjük is őket), néhol egy kis QTE elemmel (ilyenek lesznek a víz alatt is) megspékelve. Szerencsére az ételek összeállítását a szakács végzi, így nekünk csak arra kell figyelnünk, hogy minden kiérjen a helyére, időnként azonban befuthatnak komolyabb vendégek is, akik bizony nem elégednek meg egy szimpla szusival.
Az ő lenyűgözésük már nem lesz olyan egyszerű, egyedi receptek és ritka nyersanyagok kellenek az általuk kért ételekhez, de idővel muszáj lesz minden egyes rendelést teljesítenünk, mert az ezáltal kapott lájkok után tudjuk komolyabban bővíteni a csehót. Extra pincérek, több férőhelyes étlap és máshogy egyáltalán nem megszerezhető gasztro csodák szerepelnek a listán, ezek mellett pedig folyamatosan csinosítgathatjuk a bárt is. Mielőtt viszont kipofoznánk a helyet, érdemes előtte várni egy kicsit, mivel szintúgy ebből a pénzből szerzünk magunknak komolyabb búvárfelszereléseket is, amik hosszabb távon gyakran jobban megérik. Ez már csak azért is igaz, mivel a merülés semmit sem fogyaszt, azaz korlátlan mennyiségben farmolhatjuk a vízi élővilágot. Ezáltal talán az elhalálozások utáni tárgyvesztések sem annyira fájdalmasak, bár, ha egy-egy 30 perces beszerzőút megy a levesbe, mert nem találtunk egyetlen, gyors feljutást szolgáló búvárharangot sem, az azért nem túl kellemes. Ekkor sem szabad azonban elkeseredni, hiszen másnap újult erővel ugorhatunk fejest ismét a veszélyekkel teli, mégis hívogató ismeretlenbe, hátha ezúttal sikerrel járunk.
Ez a „csak még egy kört”, vagyis jelen esetünkben a „csak még egy merülést” pedig azon kiváló játékok ismérve szokott lenni, amik nemcsak addig varázsolnak el minket, míg játsszuk őket, hanem az általuk okozott eufória a program bezárása után is velünk marad. A Dave the Diver pontosan egy ilyen alkotás lett, amivel a koreai Nexon alá tartozó Mintrocket fejlesztőcsapatának sikerült beírni magukat a valaha készült legjobb indie címek panteonjába, méghozzá teljesen megérdemelten. Nem minden nap születnek efféle csodák, ezért azt tanácsolom, becsüljük meg az ilyesfajta kalandokat és gyorsan csobbanjunk vele egy nagyot, mert halakkal aludni még sosem volt ennyire élvezetes és addiktív, csak aztán győzzük valahogy szabadidővel.
A Dave the Diver kizárólag PC-re jelent meg.
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.