REVEIL teszt

A játék főszereplője Walter Thompson, egykori cirkuszi színpadépítő, aki zavartan, fejfájástól gyötörve kászálódik ki az ágyából. Miután nagy nehezen eljutott az életben maradást jelentő fájdalomcsillapítókig, tudatosul benne, hogy semmire sem emlékszik az előző estéről, ráadásul még a családjának is nyoma veszett. Miközben szépen-lassan feltérképezi az egyszerre ismerős, mégis ismeretlen otthonukat, egyre több és több emlékfoszlány kerül elő, melyek egytől-egyig a korábban munkahelyéül szolgáló, mára már elhagyatott cirkuszhoz kötődnek. A kísértetjárta karnevál szörnyű titkokat rejteget, melyek felfedezése csak főhősünkre és ránk vár, de vajon leszünk-e elég bátrak ahhoz, hogy szembenézzünk a múltunk démonjaival, amik pillanatok alatt elpusztíthatják a biztosnak tűnő, mégis törékeny jelenünket?

A belsőnézetes horrorban egy valódi rémálomba illő pszichedelikus utazásban vehetünk részt, ahol sosem tudhatjuk mi valódi és mi az elménk szüleménye. Ez a bizonytalanság már az otthonunk meghitt falain belül is kísérteni fog minket, de igazán akkor hatalmasodik el rajtunk, ha kisvártatva beérünk a fentebb már emlegetett cirkusz magányosan álló sátrai közé. A nyomasztó atmoszféra pillanatok alatt a hatalmába kerít minket és egészen a játék végégig el sem ereszt majd, sőt, a történet előrehaladtával ez a nyugtalanító érzés egyre csak fokozódni fog. Ez leginkább a cselekmény főhelyszínéül szolgáló Nelson Bros. Circusnak köszönhető, ami mindent egybevetve a REVEIL valódi főszereplője. A kellően egyedi pályarészek valódi személyiséggel rendelkeznek és bár ezek egyáltalán nem bizalomgerjesztőek, ennek ellenére mégis, egyre többet és többet szeretnénk látni belőlük.

Ez talán annak köszönhető a leginkább, hogy a cirkusz, mint főmotívum, eléggé alul reprezentált a műfajban, ami kifejezetten meglepő, főleg annak a tudatában, hogy például a bohócoktól rengetegen rettegnek. Nos, mindenkit megnyugtatok, bár a játék számos klisét felvonultat a nagyjából 3-4 órás játékideje alatt, vörös orrú idiótáktól nem kell tartanunk, ellenben szinte minden mástól igen. A készítők ezt a konstans rettegést, ami szabályszerűen rátelepszik a játékosra leginkább hangokkal, neszekkel, ügyes pályatervezéssel és rengeteg jumpscarerel érték el. Utóbbi módszernek nem igazán vagyok a híve, viszont el kell ismernem, hogy itt valahogy mégis működnek és számos alkalommal belém fagyasztották a belém fagyasztani valót.

Rendszerint egy hirtelen, a semmiből felbukkanó pályaelem, hozzánk idomuló, körülöttünk folyamatosan változó helyszín és egyéb hangzatos, vagy éppen fényárban úszó furcsaságok szolgáltatják a maradandó pillanatokat, melyek közül persze akad egy-két elcsépelt megoldás is, viszont mindent egybevetve ezen a téren szépen teljesít a REVEIL. Egyetlen szívfájdalmam, hogy a környezetünk folytonos átalakulása sajnos sokszor már jó előre észrevehető, ami leginkább az ekkor megjelenő szaggatásoknak köszönhető. Számtalanszor előfordult velem, hogy egy üres folyosó végére érve megakadt a játék, aminek tudatában magabiztosan pördültem meg, mondván, nincs itt semmi látnivaló. Nos, ez a legtöbbször valóban így volt, viszont akadtak olyan pillanatok is, amelyekre ez a „csalás” sem tudott felkészíteni.

Hiba vagy ugyanis tisztában azzal, hogy mögötted furcsa dolgok történnek, ha megfordulva nem egy teljesen új, korábban sosem látott ajtóval nézel farkasszemet, hanem pokróccal leterített manökenbábúkkal, amik egyenesen a lelkedbe bámulnak. Egyébként ez utóbbiakhoz tartozik a játék egyik legjobb és legötletesebb rejtvénye is, amikor egy ilyen próbabának a segítségével kell megtalálnod egy lezárt láda lakatjának kódját. Ezen a téren ugyancsak dicséret illeti a fejlesztőket, mivel a történet során elénk kerülő feladványok nemcsak ötletesek, hanem változatosak és emlékezetesek is, ráadásul egyáltalán nem nehezek. Akad ugyan közöttük pár összetettebb darab, de egyik megoldása sem tart tovább pár percnél, ha pedig mégis elakadnánk, akkor a beépített „Hint” gomb segítségével bármikor felvillanthatjuk a környezetünkben található interakciós pontokat, ezáltal lendítve át magunkat az elénk tornyosuló akadályon.

Az agytekervényeinket igénybe vevő feladatok mellett időnként az ügyességünk is próbára lesz téve, melyek közül egy fémgolyó falabirintusban való terelgetése volt a kedvencem. Ebben mondjuk az is közre játszhat, hogy annak idején a testvéremmel mi is kaptunk egy hasonló játékot, igaz, annak a megoldását követően nem indultunk utazásra pszichénk sötétben úszó bugyraiba. A rejtvények tehát kifogástalanok, akárcsak a történetmesélés és a világépítés, ami a műfaj többi képviselőihez hasonlóan átvezetők, monológok, illetve különféle gyűjthető feljegyzések formájában történik meg, melyek sokszor homlokegyenest megváltoztatják az addigi látásmódunkat. Sajnos azonban a készítők nem elégedtek meg ennyivel, így aztán gondolom helykitöltés céljából belepakoltak a játékba pár olyan részt is, ahol nem leszünk teljesen egyedül.  

Kétségkívül ezek a szegmensek a REVEIL leggyengébb pontjai, ráadásul amellett, hogy mindenféle kreativitást nélkülöznek, az egyik közülük még kifejezetten idegőrlő is. Összesen három alkalommal kerülünk majd összetűzésbe különféle szörnyekkel, melyek közül számomra a cirkuszi vonaton zajlódó menekülés volt az egyetlen értékelhető próbálkozás. Az életre kelt manökenbabával zajlódó affér nem túl hosszú, cserébe viszont piszkosul felpumpálja az adrenalint, amire a játék amúgy is kiváló zenéje csak tovább erősít. Ugyanakkor a szkriptelt úton mozgó, bekötött szemű boszorkány kerülgetése egészen illúzióromboló volt, akárcsak a sötét erdőben zajló gyűjtögetés. Utóbbi mind közül a legidegesítőbb, ugyanis a pálya túlságosan nagy kiterjedésű, a zseblámpánk fénye pedig alig pislákol valamennyit, aminek hála állandóan el fogunk tévedni a bozótosban. Bár itt is kapunk a nyakunkba egy förmedvényt, lassú, komótos mozgása okán játszi könnyedséggel kijátszható (feltéve, ha egyáltalán összefutunk vele), szóval a valódi kihívás ennél a résznél nem a túlélés, hanem sokkal inkább az átvészelés lesz.

Szerencsére azonban ez a pár pálya gyorsan letudható (kivéve a sötét erdőben való botorkálás), onnantól kezdve pedig újból visszaköltözik a játékba a csontig hatoló félelem. Egészen elképesztő, hogy a készítőknek csupán a környezettel és a történettel sikerült elérniük ezt a hatást, ráadásul ez még azt követően sem tűnik el, miután a befejezéshez közeledve magunk mögött hagyjuk a cirkuszi miliőt. Mindenféle spoiler nélkül csak annyit mondok, hogy az események kétharmadánál bekövetkező váltás elsőre ugyan furcsának tűnhet, de ennek köszönhetően egy olyan szürreális végkifejletet kapunk, amit garantáltan nem fogunk elfelejteni. Annyi szívfájdalmam van csupán a történettel kapcsolatban, hogy még a többféle befejezés ellenére is piszkosul rövid, ráadásul a másfajta lezárás eléréséhez elég mindösszesen az utolsó fejezetet újra játszani és a kritikus pontoknál máshogy dönteni.

Emiatt aztán nem igazán van értelme ismét belekezdeni a teljes kalandba, hacsaknem a gyűjthető tárgyak után járó teljesítmények miatt, mert a történet gerince sosem fog érdemben megváltozni, csakis a legvége. Ez azonban nem veheti el tőlünk mindazt, amit odáig átélünk, a szűnni nem akaró, félelmet, valamint a rettegést, miszerint olyat követtünk el, amire nem létezik bocsánat. Mindezt pedig remek tálalásban és kiváló hangeffektekkel megtámogatva élhetjük át. A készítők szinte mindent kihoztak a Unity Engine nyújtotta lehetőségekből, aminek hála kifejezetten kellemes és kellően elborult helyszínek között bolyonghatunk majd, ráadásul a pálya átalakulásokat leszámítva teljesen korrekt optimalizációt kapunk. Sétaszimulátor mivolta okán az irányítás sincs túlbonyolítva, könnyen kezelhető minden, egyedül a mozgó platformok esetében jön elő némi furcsaság, ezekre ráállva ugyanis valamiért drasztikusan lecsökken az egérérzékenység, aminek hála percekig keringtem a beindított körhinta lovai között.

A REVEIL hatalmas meglepetés volt számomra, hiszen az előzetes látnivalók alapján egy tucat horrornak ígérkezett, ehelyett azonban egy olyan egyszeri és megismételhetetlen élményt kaptunk, aminek nyomasztó atmoszférája szabályszerűen rátelepszik az egyszeri játékosra és onnantól kezdve nem ereszti el. Persze, én is látom a hiányosságait, valamint az itt-ott fellelhető kliséket, ugyanakkor remekül gondolja tovább ezeket a már ezerszer lerágott elemeket, ezáltal lepve meg újra és újra a sokat látott veteránokat is. Pontosan emiatt mindenki számára csak ajánlható ez a cirkuszi kaland, hiszen ki ne akarna végigjátszani egy olyan előadást, amiben keveredik a rideg valóság és a borzalmas fikció és ahol a saját, illetve a családjának az élete a tét.

A REVEIL március 6-án jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.