Noha a Valve Index és a HTC méregdrága VR szemüvegei bizonyos aspektusból lehet túl tudják licitálni a Meta Quest 3-at, utóbbi viszont a tartalommal jócskán feltöltött saját alkalmazásboltjával, a PC-s támogatásával, a standalone üzemmóddal, a 100%-os kábelmentességgel és fejlett lencséivel valószínűleg ismét rápályázhat majd a közönségkedvenc titulusra. A Qualcomm Snapdragon XR2 Gen 2 és a 8GB RAM pedig tényleg már minimálisra szűkítette a Meta platformjára érkező VR játékok grafikai hátrányát a PC-s társaikhoz képest, sőt, akadnak olyan címek is, amik egy az egyben azonos szintet ütnek meg. Mint ahogyan az lenni szokott a speciális portolást vagy fejlesztési folyamatokat igénylő platformoknál, a siker ezúttal is azon áll vagy bukik, hogy mivel is lesz pontosan feltöltve az eszköz saját áruháza. Ezúttal mi is futottunk egy kört a szemüveggel, és kipróbáltuk azokat a népszerűbb címeket, amiket nem érdemes kihagyni a VR iránt érdeklődőknek.
Arizona Sunshine 2
Az első rész még a VR hajnalán, 2016-ban indult hódító útjára, a műfajban hatalmasnak számító népszerűsége ellenére azért alapjaiban leginkább egy VR-os prototípus játék volt, melyben a fő gimmick maga a VR-os irányítás, célzás, fegyverkezelés és akció volt, minden mást pedig igyekeztek a lehető legegyszerűbb módon abszolválni a fejlesztők. A végeredmény viszont parádésan sült el, olyannyira, hogy nemrég megérkezett a folytatás is, mely minden szinten túllicitálja az elődöt.
A sztorit ezúttal is humorosra vették, viszont az agyatlanságot rendesen felcsavarták, sokkal több a szkriptelt jelenet, sokkal több a véres akció, és ezúttal még egy társat is kapunk egy németjuhász személyében. A játék akció része VR mércével mérve ezúttal is közel tökéletes, a távolsági fegyverek mind élvezetesen teszik a dolgukat, az interakciók is meglehetősen pontosak, egyedül a közelharci fegyverek működnek sokszor kiszámíthatatlanul, gyakran előfordul, hogy a pengék vagy éles részek csak átbuggolnak a zombik textúráján vágás nélkül, ami olykor azért kiábrándító tud lenni. Nagyobb baj viszont, hogy az akción kívüli részek még mindig eléggé laposak.
Technológiai oldalról a játék Meta Quest 3-on is remekül fest, a textúrák élesek, a felbontás abszolút elfogadható, a másodpercenkénti képkockaszámmal sincs komolyabb gond. Amennyiben viszont vetünk egy pillantást a többi verzióra (PC, PSVR2, Pico), úgy azért hamar kiderül, hogy a látvány máshol azért igencsak jobban fest. A PC-s verzióhoz képest az árnyékolás nagyon gyenge, a távolabb csoszogó zombik mintha csak lebegnének a pálya felett, az ég abszolút statikus, és ismétlődő textúrából is sokkalta több jut a kellemesnél. A bugok tekintetében viszont elvileg ezen a platformon a legjobb a helyzet, PC-n állandóak a mozgással kapcsolatos hibák, amikből nekem itt nem igazán jutott egy sem. Összességében aki darálni szeretne, esetleg a barátaival közösen (egy 4 fős co-op erejéig), annak mindenképpen ajánlott ez a 4-5 órás arizonai kiruccanás.
Asgard's Wrath 2
Következő címünk viszont már nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező. Mintha csak egy teljes értékű open-world RPG-t ültettek volna át VR-ba… és nem az élettelen, fát boxoló, lootolásra építkező, lelketlen és kiszámítható vacak fajtából, hanem bizony a Zelda-fajtából. A játéknak egyszerűen nincs olyan tulajdonsága, amiről ne csak szuperlatívuszokban lehetne beszélni. A látványt még most sem tudom, miként préselték ki egy Snapdragon chipből, a lore félelmetesen hatalmas, vannak mellékküldetések, minijátékok, rengeteg puzzle és izgalmas felfedezés, na meg annál is több harc.
Pár bekezdésben nem lehet egyszerűen eléggé méltatni a játékot, ami a VR-ban rejlő minden potenciált hibátlanul aknáz ki. Azon kívül, hogy a kardokkal, fejszékkel és pajzsokkal vívott közelharci összecsapások eszméletlenül élvezetesek, az irányítás is végig tűpontos, az immerziónak tényleg egy olyan szintjét éri el sokszor az alkotás, amiről más címek csak álmodozhatnak. A felszerelésünket fejleszthetjük, craftolhatunk, hatalmas skillfán terjeszkedhetünk, társakat vihetünk magunkkal a felfedezésre, a játék sajátságos világára építkező mitikus lényekkel harcolhatunk és egyszerűen akárhova fordulunk, garantált, hogy valamilyen új és izgalmas érdekességet találunk.
A VR-szegmensben páratlanul jól átadott érdekes sztori mellett külön öröm, hogy tényleg abszolút kiaknázták a Meta Quest 3 által nyújtott lehetőségeket: vannak részek, ahol a precizitásunk kerül a fókuszba, néhány dungeon során a reflexeink kapják a főszerepet, mágikus ostorunkkal Pókemberként száguldhatunk át a csapdák felett, és természetesen direkt VR-ra optimalizált ötletes fejtörőből sem lesz hiány. Olyan apróságokról pedig még nem is beszéltem, mint az akár több mint 100 órára kinyújtható játékidő és az egymástól teljes mértékben különböző játszható karakterek. Sajnos teleport helyett itt folytonos mozgással közlekedhetünk csak, és a teljesítmény is be-be reccen egy-két helyen, viszont ha bírjuk a VR-t, és nem bánjuk, ha a harc közben karakterünk staminája helyett a sajátunk fog elfogyni, akkor az Asgard's Wrath 2 miatt már önmagában is megérheti beruházni egy Quest 3-ra.
Assassin’s Creed: Nexus VR
Az Assassin’s Creed-franchise sztorija az Abstergo-val és Animus-szal gyakorlatilag már a kezdetek óta ordított egy VR-os verzióért, amihez egyébként a játékmenete és vizuális tálalása is tökéletesen kompatibilis lenne. Meglepő módon mégis egészen tavaly novemberig várnunk kellett a virtuális valóságra kihegyezett epizód érkezésére, amikor berobogott a Quest 2, Pro és 3 headsettekre, és egyből három történelmi kort is hozott magával.
Az Assassin’s Creed: Nexus VR picit olyan, mint egy újramixelt best of válogatás a tömegeket leginkább megmozgató epizódokból. A közel 15 órás játékidő során ellátogatunk a második epizódból ismert középkori Velencébe, utána a polgárháború környéki Bostonba és még az ókori Athénba is. A fejlesztők remekül beágyazták a sztorit a szériába, így nem csak az új játékosokat fogadja tárt karokkal, de a régi veteránoknak is tud újat mondani. A játéktól pedig mindent megkapunk, amit egy Assassin’s Creed címtől elvárnánk: lopakodás, parkourozás, a rejtett pengével való hadonászás, na meg persze hatalmas bejárható városok, és az elmaradhatatlan toronyból szénabálába ugrás.
A konkrét játékmenet rengeteg aspektusa egyébként jobban működik VR-ban mint a hagyományos módon: végre például értelmet nyernek a hallgatózós küldetések, teljesen más érzés a tömegben való elrejtőzés, a háztetőkön való rohangászás eszméletlen élmény tud lenni, és a stabil teljesítménynek hála még a mélybe vetődésnél sem feltétlenül lesz rögtön hányingerünk! Az egyetlen nagyobb fekete pontot egyértelműen a hárításra és ellentámadásra építkező repetitív közelharc kapja, mely szó mi szó, eléggé bénán működik, ám az íjakkal és dobálható tárgyakkal kiegészített távolsági harc abszolút mértékben kárpótolhat minket. Arról pedig nem is beszélve, hogy az apró részletekig kidolgozott történelmi épületekre hatalmas élmény felmászni, sőt, a felfelé húzódzkodással még az irányítás oldaláról is jól kapták el az ívet a fejlesztők, mi pedig már azon izgulunk, hogy legyen majd a jövőben még folytatás!
Hellsweeper VR
Mintha csak a Doom-ot és Dark Souls-ot akarta volna valaki ötvözni VR-ban. Vagyis hát nem csak valaki, hanem egészen konkrétan Mixed Realms csapata, melynek hála egy rendkívül szórakoztató utazást teszünk a pokol legsötétebb bugyraiban. Az akció szerencsére nem merül ki az amúgy roppant élvezetes duplarevolveres ördögűzésben, hiszen dolgunk lesz némi varázslattal, egy bitang nagy zweihanderrel, illetve rengeteg érdekes és szórakoztató bossfighttal.
Ami viszont nehéz elmenni szó nélkül, az a látvány. A játéknak kifejezetten szép a grafikája, ha PC-ről indítjuk el, ha viszont a Quest 3 fedélzeti chipjét vetjük be, akkor kifejezetten ronda lesz az eredmény, mintha konkrétan két generációt ugranánk vissza az időben. A textúrák alacsony felbontásúak, dinamikus megvilágítás nincs, tesszaláció nem is volt, Ehhez mérten legalább a teljesítmény teljesen stabil.
Mindettől függetlenül a hack&slash és roguelike játékmenet bőven van annyira pörgős és szórakoztató, hogy feledtesse velünk a negatívumokat. Az igaz, hogy a játék tempója miatt tényleg csak azoknak ajánlott, akik nagyon összebarátkoztak a VR-ral, ugyanis az intenzív akció során olykor tényleg megcsaphat egy kis rosszullét, ám ha az ember gyomra bírja a véres akciót (átvitt értelemben is), akkor garantáltan nem lő mellé a Hellsweeper VR-ral.
The 7th Guest VR
Az 1993-as FMV (Full-motion video) játék már 2019-ben megkapta a 25 éves jubileumi kiadását a Steamen, ám a fejlesztők úgy döntöttek, hogy ezúttal a VR-t is megcélozzák, így egy teljes egészében újragondolt résszel lepték meg a nagyérdeműt. És milyen jól tették! A The 7th Guest VR könnyűszerrel az egyik legjobb klasszikus egyhelyszínes, rémisztő krimijáték VR-on, amitől ugyan a keményvonalas horrorokkal ellentétben nem fogunk szívrohamot kapni, ám a hátunk garantáltan végig borsózni fog a 3-4 órás kaland során.
Az eredeti verzióhoz hasonlóan ismét ugyanabba az elátkozott házba látogatunk el, ám ezúttal a már felnőtt Tad bőrébe bújva, aki újraéli a múlt hátborzongató emlékeit. A milliónyi fejtörőből pedig ezúttal sem lesz hiány, mint ahogyan a rémisztő atmoszféra is végig garantált. Sőt, tovább megyek, még az irányítás és a látvány is tökéletesen működik, utóbbin hatalmasat dobnak a dinamikus fények, illetve ahogyan lámpásunkkal a festményeket vagy bizonyos tárgyakat megvilágítva egy sokkal rémisztőbb kép rajzolódik ki a szemünk előtt, a békés kiskutyás festmény egy másodperc alatt villan át egy vérfagyasztó szörny elmosódott képévé.
Ami pedig még külön dicséretet érdemel az páratlan hangzásvilág és a karakterek animációi. Utóbbiba a legtöbb VR játék bicskája nagyon csúfosan szokott beletörni (gyakorlatilag a fenti lista minden szereplőjénél ez a helyzet), addig ezúttal FMV módszereket vetettek be a siker érdekében, és gyakorlatilag filmszerű élményben lesz részünk e téren. Szóval ha valaki nem folyamatos sikongatásra vágyik, hanem szívesen elbóklászna egy villámokkal és viharral ölelt, elhagyatott, nyikorgós és kísértetektől hemzsegő kastélyban, akkor mindenképpen ugorjon fejest a The 7th Guest VR-ba!
The Pirate Queen: A Forgotten Legend
A kalózokról valószínűleg a mai napig mindenkinek egy Jack Sparrow-szerű karakter jut eszébe és a Karib-tenger térsége, pedig azért a világ másik oldalán is akadtak izgalmas történetek a tengeri martalócokról. A Pirate Queen jelen esetben Zheng Yi Sao történetére utal, aki nő létére az 1800-as évek legelején a Dél-kínai-tengerek legnagyobb kalózává nőtte ki magát.
Az egyedi sztori ellenére aki azt hinné, hogy ezúttal majd Skull & Bones vagy Sea of Thieves féle kalózkodásba kezdhet majd, az jókorát koppan, a The Pirate Queen: A Forgotten Legend ugyanis gyakorlatilag egy virtuális szabadulószobaként írható le leginkább, ahol kínai kalózhajók fedélzetén kell különféle puzzle és ügyességi kihívásokat teljesítenünk, miközben Lucy Liu narrációjában megismerhetjük a főszereplőnk mögötti sztorit.
Technikailag azért egyelőre bőven akadnak kisebb-nagyobb hibák a játékkal, a látvány kifejezetten nem mondható szépnek, a kizárólagosan szűk belső terekre építkező játékmenet sem menti meg teljesen a dolgot, és a másfél órás játékidő sem nevezhető túlságosan acélosnak. Ennek ellenére a feladványok, valamint az érdekes és hiánypótló történet miatt könnyedén megérhet egy végigjátszást a kalózkodás (és Lucy Liu…) szerelmeseinek!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.