Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Capcom minőségi munkát végez a korábbi sikercímeinek leporolásával, ám a Resident Evil-széria mellett a Monster Hunternek is voltak még olyan spin-offjai, melyek eddig nem voltak elérhetőek a jelenlegi generációs platformokon. A Monster Hunter Stories első része még 2016-ban jelent meg Nintendo 3DS-re, amit később iOS-re és Androidra is átportoltak, viszont PC-n, Switchen, PS4-en és PS5-ön csak most vethetjük bele magunkat a színes-szagos kalandba. És ha már a japánok belefogtak a vizuális feljavításba és a teljes angol szinkronba, akkor egy kalap alatt a Sony konzoljaira is elhozzák a folytatást, a Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruint. A megjelenés előtt bő egy hónappal belenéztünk az első rész remasterébe, így végre PC-n is felzárkóztunk a fő részektől jelentősen eltérő csapásirány előzményeiből.
Ha már remaster és erősebb hardver, akkor illő megjegyezni, hogy a Capcom nem a könnyebb utat választotta: a meglévő mobilos verziók nagyobb felbontásra való átültetése helyett észrevehetően továbbfejlesztette a grafikát, elhozta a múzeum-módot és a teljes angol szinkront, illetve az eddig csak Japánban elérhető összes tartalmi frissítést is, amire már régóta fájt a vaskalapos rajongók foga. Kár, hogy ezért egy újabb gépre kell megvenniük ugyanazt a játékot, cserébe végre nem kell trükközni a régióbeállításokkal.
A Stories-ban nem szörnyvadászokat, hanem ifjú szörnylovasokat irányítunk, aki nem megöli, hanem összegyűjti és kiképzi a világban fellelhető lényeket, akik később odaadó társként szolgálják őt a harcok során. A Pokémon befolyása már kezdetektől fogva érezhető a játékon, csak itt nem kell befogni a kiszemelt szörnyecskét, hanem még tojás állapotában lopjuk el a fészekből. Hősünk is követi népe példáját, hiszen a felnőtté-válás küszöbén áll, így mindenképpen bizonyítania kell rátermettségét a falu öregei előtt. Szegénynek nincs könnyű dolga, hiszen a világot egy olyan sötét romlás sújtja, amitől nem csak elszaporodtak a különféle szörnyek, hanem a békésebb egyedek is agresszívvá váltak. Igen, régen minden jobb volt, már nehezebb dolgunk lesz, mint a nagyfaternak.
A kezdetektől fogva azt éreztem, hogy a történetmesélés és a játékmenet is kellően modern, hiába beszélünk majdnem 10 éves alapokról. Az élesebb textúrák, az élénkebb fények, a szaturált kép és az animékre hajazó művészeti stílus kisujjból megteremti a frissesség illúzióját. A történet pedig nem akar nagyot markolni, nem mozgat számos egymás torkának ugró frakciót a sakktáblán, amit viszont elmesél az őszinte, gyakorlatilag a barátság összetartó erejét ismerhetjük meg, mely során nagyjából egyértelművé válik, hogy a Capcom íróinak a Pokémon mellett az Így neveld a Sárkányod is a nagy kedvencei közé tartozhatott. Nem fogjuk a körmünket rágni izgalmunkban, viszont nem is skippeljük végig a párbeszédeket unott arccal, mert a sztori végig képes fenntartani az érdeklődésünket.
A fő küldetések szépen végigvezetnek minket a világ káprázatos tájain, eközben mindig tudjuk, hogy milyen tojásra fáj a fogunk, amiket ha megszereztünk, ki is kell keltenünk, hogy az újszülött lényecske csatlakozzon a csapatunkhoz. Nagyon is eltérő tulajdonságokkal, előnyökkel és hátrányokkal rendelkeznek, és nem csak a csatákban jeleskednek, hanem odaadó hátasként is remek szolgálatot tesznek nekünk. A mellékes elfoglaltságok ugyan nem mutatnak túl a gyűjtögetésen, a tetejébe még unalmasak is, viszont a kapott jutalmak minősége meghálálja a fáradozásunkat. Némi craftolásra is sor kerül, néhány tojást csak úgy szerezhetünk meg, ha a darabjait felkutatjuk és mi rakjuk össze; ám arra a Capcom is rájött, hogy ennek sok értelme nincs, a második részből teljesen kimaradt az ilyesmi.
Természetesen a harc sem olyan ádáz, mint a fő sorozatban, nincs szükség megannyi elixír, afrodiziákum, ilyen-olyan módosító bemagolására ahhoz, hogy egyáltalán egy apró karcolást ejtsünk a hitvány behemóton. A Stories érezhetően a fiatalabb korosztálynak szánt belépési pont a Monster Hunter világába, nem is valós időben zajlanak a csörték, hanem körökre osztva, taktikai érzékünket maximálisan kihasználva. Míg hősünk masszív kardokkal és más alkalmatossággal támadja az ellenfelet, addig a szörnyeink végzik a munka oroszlánrészét. Ideális esetben, velük összhangban, kart karba öltve, képességeiket megfelelő ütemben használva indíthatunk egy közös, mindent elsöprő támadást.
Minden ellenfélnek olyan tulajdonságai vannak, amiket nem árt előtte azonosítani, kiváltképp a gyenge pontjukat, így már sokkal hatékonyabban tudjuk őket támadni gyorsaságot, erőt vagy technikás kunsztokat erőltetve. Ha megvan az ellenszer, az nem kevés sebzéssel kecsegtet, a rendszer egyébként tökre átgondolt, remek érzés agyalni a következő lépésen, igazi kő-papír-olló séma, kis odafigyeléssel sosem lesz frusztráló.
Persze elképzelhetetlen lenne az idővel elég nagyra hízó szörny-garmada minden egyes képességét fejben tartani, azt viszont tudjuk, hogy melyek azok a kunsztok, amiket az egyikben szerettünk, de a másikban nem, és jó lenne ötvözni a kettőt egy új lényt létrehozva. Idővel igazi szörnytenyésztővé is válhatunk, ami hatalmas móka, és szükséges is, hiszen csak öt lényt vihetünk magunkkal egyszerre, nyilván minél ütőképesebb kompániára törekszünk, akiknél még az sem mindegy, milyen karmokkal, farokkal és pikkelyekkel rendelkeznek.
Idővel az ellenünk felvonultatott támadások kibővítésével és felfejlesztésével is nő a kihívás, hamar rájövünk, hogy piszkos trükkök nélkül nem sok babér terem nekünk. Ugyanez érvényes meglévő cuccaink fejlesztésére is, szerencsére az ehhez szükséges nyersanyagra ládanyitogatással és loottal könnyedén szert tehetünk. Persze ne várjunk Monster Hunter World-szintű komplexitást, nem mi fogjuk összekovácsolni álmaink pallosát vagy vértjét, meg kell elégedünk azzal, amit a fejlesztők adnak ki a kezeik közül.
Annak viszont lehet örülni, nem is kicsit, hiszen már a korai verzió is stabilan futott, egy középkategóriás géppel is simán megcélozható a 144 fps. Nem hinném, hogy bárkinek is framerate-gondjai lesznek, hiszen mégis csak egy nyolc éves technológiát sikerült felpimpelni. A grafikai minőséget pedig csak a handheld PC-k tulajdonosai piszkálják majd, a többség úgyis csutkára húz mindent, ami minden összevetve pofás és stílusos küllemet eredményez.
A kistestvér nem is annyira kistestvér, élvezeti faktorát tekintve olykor simán felér a nagytesó mellé, főleg az életképesebb narratívát tekintve. Ez még számomra is nyilvánvalóvá vált pár óra játék után, pedig én abszolút spin-off szűzként ültem le a Monster Hunter Stories elé. Mérget vehettek rá, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva alaposan szemügyre vesszük a végleges változatot, az utolsó fészektől is kicsórjuk a tojást, megannyi szörnycimbit egymásnak eresztünk, és meg nem állunk addig, míg a rontás utolsó írmagját is eltöröljük a föld színéről.
A Monster Hunter Stories 2024. június 14-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.