Persze, most egy kicsit gonosz voltam, főleg, mivel a Team Ninja játékai esetében a belbecs mindig is fontosabb volt, mint a külcsín, ugyanakkor még így sem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy bizony hiába kapunk részletesen finomhangolható grafikai beállításokat, többféle felskálázási lehetőséget (DLSS, FSR, XeSS), valamint ki- és bekapcsolható Ray Tracinget, a botméterek állásától teljesen függetlenül a végeredmény mindenképpen fájdalmasan avíttas lesz. Gondolom ez azokat kevésbé fogja meglepni, akik hozzám hasonlóan imádják a fejlesztőcsapat korábbi munkásságát, viszont, ha teszem azt valaki teljesen Nioh- és Wo Long-szűzen, ráadásul a nemrégiben szintén PC-re megjelent, eredetileg még PS4-es Ghosts of Tsushima után ül be az ikres kalandra, az garantáltan forgatja majd a szemeit az itteni prezentációs megoldásokon.
Hatalmas hiba lenne azonban szó nélkül magunk mögött hagyni az ürességtől kongó városokat, a tőlünk tíz méterre kirajzolódó környezeti elemeket, a baltával faragott karaktereket, illetve minden egyéb megkérdőjelezhető grafikai truvájt, mert bizony az ocsmány külső mögött egy valódi gyöngyszem vár majd mindazokra, akik nem adják fel és a szemüket becsukva kitartanak a kezdeti látványsokkok után is. Az ő jutalmuk ugyanis egy olyan elképesztően élvezetes kaland lesz, aminek minden egyes eleme a helyén van, kezdve a szórakoztató és kellően brutális harcrendszertől, a részletes fejlődési lehetőségeken át, egészen a meglepően izgalmas történetig. Mindezeket viszont Pandaril kolléga tavaly már egyszer gyönyörűen megénekelte, szóval ahelyett, hogy hozzá hasonlóan újra piedesztálra emelném a játékot, én inkább átnyergelek a PC-s átiratra, ami szerencsére sokkal jobban sikerült, mint annak idején a Niohk, vagy épp a Wo Long esetében.
Kezdjük ott, hogy a Rise of the Ronin remekül van optimalizálva, ami azért is nagy szó, mert a fejlesztők ezúttal is a korábbi játékaikban már „bizonyított” motorjukat használták és ott ez korántsem volt magától értetődő (egyszer azért így is sikerült kifagynia). Ráadásul mindezt úgy sikerült abszolválniuk, hogy szegmensekre osztott pályák helyett három jóval nyitottabb területet kapunk, amiken aztán töltőképernyők nélkül kalandozhatunk. Apropó töltőképernyők, ajánlott komolyan venni a rendszerkövetelményben helyet kapó kötelező SSD sort, mert ha véletlenül, valamilyen oknál fogva mégis HDD-re telepítenénk a 180 GB-nyi adatot, akkor röpke pillanatok helyett gyakran akár fél percig is bámulhatjuk majd az ezt jelző kis fehér ikont a jobb alsó sarokban. Ezt leszámítva azonban a megkövetelt vas egészen barátinak mondható, a megannyi grafikai opciónak hála pedig kedvünkre finomhangolhatjuk a játék által alapból beállított értékeket.
A határ egyébként a csillagos ég, hiszen a megjelenítőnk függvényében akár 8K-ig és 120 Hz-ig is felsrófolhatjuk a játékot, sőt, az sem jelent akadályt, ha ultra-wide, vagy épp super-wide kijelzővel rendelkezünk, mert a Rise of the Ronin mindkettőt támogatja, szóval, amennyiben szeretnénk korábban sosem látott felbontásban és képfrissítés mellett „élvezni” ezt a látványt, akkor, bár sok értelme nincs, de mindenféle probléma nélkül megtehetjük. Én ezzel szemben viszont bőven megelégedtem az RTX 3060 TI-om által biztosított 1080pvel és 60 fpssel, ami csakis akkor zuhant be valamicskét, amikor a magas grafikai beállításokra még pluszban ráengedtem a Ray Tracinget is. Utóbbi egyébként érdemben szinte alig javított az összképen, szóval a korai tesztelgetések után inkább kikapcsolva hagytam, mert korántsem éreztem fairnek az érte elkért 10-20 képkockát másodpercenként.
Az optimalizáció tehát majdhogynem kifogástalan, szóval haladhatunk is tovább a PC-s átiratok másik sarkalatos pontjához, a kezelhetőséghez. A Rise of the Ronin számítógépes változata egyébként itt sem okoz csalódást, hiszen amellett, hogy minden egyes kontrollert probléma nélkül támogat, az egérről és a billentyűzetről sem feledkeztek meg a Team Ninjánál. Sőt, a Final Fantasy VII: Rebirthtel ellentétben itt még kurzort is kapunk, aminek segítségével szélvészgyorsan navigálhatunk majd az almenük sűrűjében, ugyanakkor az alap gombkiosztást erősen szokni kell, mivel a fejlesztők számos fontos parancsot dugtak el klaviatúránk ritkán látogatott rejtekeibe (a bal oldali gyorsmenü használata például egy agyrém). Szerencsére az általuk megálmodott ujjtörő megoldások bármikor módosíthatóak a beállítások között, ahol pár kattintást követően könnyedén létrehozhatjuk a számunkra leginkább kézreálló alternatív variációt.
És ha már ott járunk, akkor akár meg is vizslathatjuk az április másodikáig beszerezhető Iga Ninja páncélt, a hozzá tartozó katanát, valamint a négy extra harci stílust (Hayabusa-ryu katana és naginata, Nioh-ryu katana, Aisu Kage-ryu katana), amik annak idején előrendelői bónuszként jártak a PS5-ös verzióhoz, igaz, akkor 50 eurónál valamivel többet kértek el értük. Az ár tehát meglehetősen baráti, a tartalom elképesztően grandiózus, a játékmenet piszkosul szórakoztató, az átirat minősége pedig szinte makulátlan, úgyhogy aki imádja a tematikát és konzol hiányában eddig kimaradt a Team Ninja első nyílt világú próbálkozásából az mindenképpen pótolja, mert mostanság a Rise of the Ronin PC-s átiratánál jobb szamurájos akciószerepjátékot valószínűleg keresve sem találunk majd a piacon.
A Rise of the Ronin március 11-től érhető el PC-n.
Kapcsolódó cikk
De abban azért egyetértünk, hogy mint játék szinte tökéletes, és fergetegesen élvezetes (mondjuk nekem a csapat már a Ninja Gaiden 2 Black-kal bizonyított!).
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.