A tavalyi év utolsó hónapjában érkezett meg VR-headsetekre az Alien: Rogue Incursion, amit ha nem is kiemelkedő, de tisztességes próbálkozásként könyveltünk el. A népszerű sci-fi univerzum simán elvitt a hátán egy akció-horrorjátékot, még ha a mérleg nyelve inkább a lövöldözés, semmint a vérfagyasztó jelenetek felé mozdult el. A Los Angeles-is csapat elég patinás karriert futott be a VR-játékok fejlesztésében, ám most visszavettek egy dimenziót, hogy a lapos képernyőkre ültessék át legutóbbi játékukat, melynek pont a sajátos irányítási rendszere adott egy plusz réteg élvezeti faktort. Ezeket nélkülöznünk kell, de mit kapunk cserébe? Egy korrekt AA-s élményt, még ha nem is olyan közvetlent, mint amilyet az eredeti verzió nyújtott.
Az Evolved Edition kiváló lehetőséget biztosított volna a fejlesztőknek, hogy a korábbi hibákat kijavítsák, ám ez nem történt meg, tartalmilag nincs változás, a bugok megmaradtak. Oké, nincs szó egyáltalán eget rengető hibákról, de azért kicsivel több extrát és némileg szebb látványt is elviseltünk volna, ha már nem kell a masinánknak olyan erőkifejtést végeznie, mintha VR-ban futtatná a játékot. Viszont az átmenet így is akadálytalan, ám az nem elég egyértelmű, hogy VR nélkül is megáll-e a lábán az Alien: Rogue Incursion.
Az alaphelyzet végtelenül sablonos és végtelenül élvezetes is egyben! Mert ott van Zula Hendricks, aki már ismerős lehet a rajongóknak az Aliens: Defianse, a Resistance és a Rescue című képregényekből, valamint az Alien: Inferno’s Fall regényből. Nem az az anyámasszony katonája karakter, aki már meg sem lepődik azon, hogy egy segélyhívásra reagálva keresi fel Davis nevű szintetikus társával a jéghideg LV-354-es bányászbolygót, ahol már a landolás sem megy simán. Zulát ilyen helyzetekre képezték ki, és korábban már meggyűlt a baja néhány xenomorphal, így mikor azok feltűnnek, nem nyavalyog úgy, mint Amanda Ripley az Alien: Isolationben. Nem kezd el menekülni és szekrényekbe bujkálni, sokkal jobban izgatja hátfájása, mint az, hogy újra hidegre kell tenni jó néhány savas vérű bestiát. A hölgy már itt elnyerte a szimpátiámat.
Zula hamar felveszi a kesztyűt, és miután a jól bejáratott M41-A pulzusfegyverét és hatlövetűjét kezébe veszi. Hamar kiderül, hogy valami nem sült el jól a Gemini Exoplanet Solutions Purdan kolóniáján, ahol Hendicks egyik korábbi bajtársának is nyoma vész, így miközben hősünk a hazajutáson szorgoskodik, régi ismerősét is megkeresi. Még szerencse, hogy android társunk is kiveszi a részét a harcból, és igen, nem egyszer előfordult, hogy ő maga intézte el az idegeneket, míg én a kapcsolókkal bíbelődtem. Davis 01 hasznos tanácsokkal is ellát végig az aktuális feladatainkat illetően, higgadt és precíz társ, abszolút nem baj, hogy nem egyedül kell mindent megoldani.
Ebből kifolyólag, aki a feszült horrorélményt keres, csalódni fog. Noha pár ijesztő jelentet azért akad a nagyjából 8 órás kampányban, a fő hangsúly az akción lesz. A lőszerrel már normál nehézségi szinten is takarékoskodni kell, ezért nem árt minden szekrénybe és fiókba bekukkantani extra utánpótlás végett, mert a xenomorphok szívós egy jószágok, jó pár lövedéket be tudnak nyelni. A revolverünk már lassabb, de ütősebb alkalmatosság - pár jól irányzott fejlövés leteríti a rémségeket, ám az igazi móka akkor kezdődik, amikor megszerezzük a sörétes puskánkat, ami tisztességes tűzerőt képvisel. Zulának többféle gránátja lesz, a sima repeszgránáton felül egy olyan darab is, ami csak akkor lép működésbe, ha egy rém a hatósugarába kerül, így remekül alkalmas bizonyos területek védelmére.
A sötét folyosókon és raktárbelsőkben való kolbászolás során az elemlámpánk fénye kulcsfontosságú, ami szerencsére nem is merül le; illetve mozgásérzékelőt is kézbe vehetünk, amely az ikonikus pittyegéssel előre jelzi a közelgő veszélyt. A plazmavágónk pedig akkor lesz hasznos, ha egy összehegesztett ajtón kell bejutnunk. A környezet javarészt statikus, csupán néhány robbanó hordóba ereszthetünk bele egy lövést, ha éppen a közelében somfordál el szörnyeteg.
A túlélőhorror-jegyeket erősíti a korlátozott méretű eszköztár, és bizony sűrűn kell a PDA-nk képernyőjét is bámulni, főleg, ha a térképet bogarásszuk, ezalatt persze védtelenek leszünk. Mert mit ad Isten, ha túl sok időt töltünk egy rejtvény megoldásával, vagy a kiutat keresve, valahogy mindig akkor bukkan elő egy xenomorph a szellőzőből, hiába tisztítottuk meg korábban az adott pályarészt. Kicsit olcsó megoldás a feszültség fenntartására, de tény, hogy működik. Ebből következik, hogy sokszor vissza kell térniük a korábbi területekre, mert éppen megszereztük egy lezárt ajtót nyitó kulcskártyát, vagy éppen menteni szeretnénk, ami csak a pánikszobákban lehetséges. Itt nem lehet nyugodtan böngészni a kolónia egykori üzemeltetőinek e-mailjeit a terminálokban, mert a random felbukkanások arra sarkallnak, hogy haladjunk tovább, különben elfogy a skulód.
Persze korántsem olyan vészes a helyzet utánpótlás szempontjából, mint más túlélőhorrorokban, ahol tényleg ki kellett számolni minden egyes golyót. Itt ha nyitott szemmel járunk, mindig találunk lőszert és életerő-injekciót. Megkérdőjelezhető fejlesztői döntésekből azért még akad: újratöltésnél elhomályosodik a háttér, nem látjuk tisztán a közelgő fenyegetést, illetve az ugrás lehetősége is hiányzik. Ehelyett van egy kitérés, ami csak igen rövid távolságra alkalmas, egy fürge xeno ellen szinte semmire se jó. Elég komikus, hogy Zula még egy alacsony ládára sem képes felkapaszkodni, csak amikor ezt egy script lehetővé teszi. De biztos az a fránya hátfájás az oka… (igazából a VR-os múlt).
Maga a pályatervezés is enyhe metroidvania érzést kelt, noha az előrehaladás lineáris, de vannak olyan szobák, amiket csak később nyithatunk ki. Nem túl bonyolult az előrehaladás, de azért a térképet párszor elő kell venni hozzá. A kiélezett VR-jeleneteket ezúttal QTE-szegmensekre cserélték a fejlesztők, melyek nem olyan izgalmasak, mint az eredetiben, de ugye kompromisszumot kellett hozni a mozgásérzékelés eltörlésével. A fegyverváltás a megszokott körmenüvel lehetséges gyorsan és pontosan, illetve az ajtók elektromos ellátására szolgáló vezetékek pakolgatása is az egérrel lehetséges az erre szakosodott minijátékokban, feltéve, ha megszereztük hozzá a kompatibilis fogót.
Az Evolved Editionben koránt sincs akkora periférikus látásunk, mint az eredetiben, így párszor nehezebb észrevenni a szemünk sarkában motoszkáló ellenséget. Hiába vehetünk kézbe több szerszámot, egyiket sem lehet közelharci fegyverként használni, ami kicsit fura. A folyamatos fenyegetést pedig olcsó húzásokkal tartja fenn a játék, de igazából nagyobb változatosságot is elviseltem volna, mind a játékmenet, mind az ellenfelek terén. A xenomporhok útkeresése nem mindig van toppon, van amikor idióta módon ugrálnak egyik konténerről a másikra, egyszerűen nem félünk tőlük, ami nagyon nem oké. A sztori sem valami nagy durranás, a csavarok már előre láthatók, egyedül a főszereplő miatt tarthatja fenn az érdeklődésünket. A végére már sok mechanika elfárad, unalmas lesz a sötét folyosókon való lövöldözés, de megkapjuk a játék végi csúcspontot, így hiába Part One az alcím, ami kilátásba helyezi a folytatást, a történet kerek egészet alkot.
Az Alien: Rogue Incursion Evolved Edition látványa sem kiemelkedő, hiába dolgozik alatta az Unreal Engine 5.54, a gyér felbontású textúrák bizony a VR-verzió hozadékai, amik simán megérdemeltek volna még több gondoskodást. 1080p-s felbontásban, bekapcsolt DLSS-rel megvolt 100 fps-em, raytraced tükröződések nélkül, de ezek vajmi keveset adnak hozzá az összképhez. Teljesítménygondom nem akadt, akadozást csak a megjelenés előtti verzióban tapasztaltam, de ott is csak nagyobb felbontásban. A szinkron minősége kiemelkedő, Andia Winslow brillírozik Zulaként, egyedül a zenék váltak egy idő után ismétlődővé.
Sajnos pont attól a plusz feszültségtől fosztották meg az Alien: Rogue Incursiont, amiket a VR-verziók adtak hozzá, mert PC-n és konzolokon egy cseppet sem kiemelkedő, lecsupaszított lövöldével gazdagodtunk, ahol inkább a kötöttségek miatt fogjuk majd a fejünket. El kell fogadni, hogy az akció dominál benne végig, ami abból a szempontból jó, hogy egy tengerészgyalogost irányítunk, csak kár, hogy a xenomorphokat kiherélték benne, tucatszám írjuk őket, oda a maradék para hangulat is! A fejtörők még szódával elmentek, és bizony nagy szerencséje az íróknak, hogy a főszereplőt meghagyták vagánynak, mert nélküle még a végigjátszás is nehezen menne. Így aztán az eredeti változat 7-es pontszámából egyet mindenképp vonjanak le azok, akik a fent felsoroltak zavarnak. Ha viszont csak egy vállalható akció-horrorra vágysz, simán helytálló a régi értékelésünk továbbra is.
Az Alien: Rogue Incursion - Part One Evolved Edition szeptember 30-án jelent meg PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re. Mi számítógépen teszteltük az alábbi konfiguráción: Intel Core i-7 10700K, 32 GB RAM, GeForce RTX 3070.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.