Az eredeti célnak kitűzött 75 000 dollár helyett 4,4 milliót összekalapozni a legújabb Witcher-társasra elég sokat elárul arról, hogy a Witcher-univerzum népszerűsége túl van-e már a tetőzésen. A sorozatot lezáró új évadok érkezte, a Witcher 3 tizedik évfordulós ünneplése, a javában készülő negyedik videójáték adaptáció, vagy épp az Unmatched 2025-re időzített Witcher-toldalékai elég jól megmutatják, hogy messze még az az időszak, amikor a tömeg már megcsömörlött az elsősorban Geralt-centrikus kalandokban, főleg, ha azok valamilyen új módon igyekeznek feldolgozni azt az egyre gazdagabb világot, amely lassan már negyven éve csábítja magához a fantasy rajongóit.
The Witcher: A végzet útja
Kiadó/Partner: Reflexshop
BGG adatlap: https://boardgamegeek.com/boardgame/401325/the-witcher-path-of-destiny
Típus: kompetitív
Játékosok száma: 1-5 fő
Játékidő: 45-90 perc
Korcsoport: 14+
Nehézség: 2,09/5
Ára: a kiadó webshopjában 24 990 forint
A végzet útja mindezt egy kompetitív tablóépítő kártyajátékként kísérli meg, ahol minimum egy, maximum öt fő bújik a Witcher-univerzum egy-egy ikonikus karakterének bőrébe, hogy egy előre megválasztott történetet tereljenek sokszor kiszámíthatatlan irányba a fordulók során elért eredményekkel. Habár minden résztvevő egy csapatba tartozik, azaz a jók oldalán küzd (legalábbis az alapcsomagot tekintve), de végül csak egyvalaki győzedelmeskedhet - az, aki a lehető legtöbb győzelmi pontot szedi össze. Mindezt három történet foglalja keretbe. Az alapjáték három különböző szcenáriót tartalmaz, melyek nem csak nehézségben térnek el egymástól, de mechanikailag, és ennek okán a használt komponensek mennyiségét és típusát tekintve is. Minden történet három nagy fejezetre oszlik, ezek végeztével pedig az elért eredmény fényében más irányba haladnak az események tovább, valahogy úgy, mint egy hagyományos kaland-játék-kockázat könyvben, csak itt nem az egyének, hanem az általuk elért eredmények határozzák meg, hova is kell lapozni. Szó szerint, a történetet duplaoldalas, folyószöveggel gazdagon átitatott, nagy történetlapok tálalják, melyek között úgy kell lapozni, mintha csak egy könyv pihenne a játéktáblán.
Minden fejezethez két lap tartozik - ezeken egy-egy szimbólum található meg. Az, amelyikből a legtöbbet sikerült összegyűjteni az adott fejezethez tartozó 3 forduló alatt, dönti el, hogy a történet hogyan folytatódik tovább: például beszélgetésbe kell bonyolódni egy szörnnyel annak lemészárlása helyett (vagy épp fordítva), egészen az utolsó, harmadik fejezet végéig, ahol egy szöveges epilógus zárja le a történetet, a legtöbb győzelmi ponttal rendelkező játékos pedig győztesként távozik. Minden sztorihoz több lezárás is tartozik, így csak sokadik újrajátszásra lehet minden lehetőséget felderíteni, feltéve, ha ehhez a lapjárás is megfelelően asszisztál.
A főszerepben ugyanis nem a legendás karakterek, mint Geralt, Triss vagy épp Ciri állnak, hanem az akciókártyák, melyek a közel egy méter széles játéktábla tetemes részét elfoglalják, több sorba és két oszlopba rendezve. Minden, ugyanúgy felépülő kör menete is körülöttük forog: játékos sorrendben (amely menet közben folyamatosan változhat) ki kell választani egy a játéktáblán található, egy sorhoz tartozó kártyapárt, majd ki kell játszani két lapot, amit a kiértékelés követ, amely meghatározza, hogy az adott fordulóban a két aktív szimbólum közül melyik van többségben. Szimbólumból alapvetően négyet különböztet meg a játék: a varázslat, a diplomácia, a felfedezés és a harc hivatalosan játékos akciókat jelképeznek, melyeket elsősorban a kártyák megszerzésével és kijátszásával, vagy az azon található akciók aktiválásával és a hozzájuk tartozó jelölők megkaparintásával lehet felhalmozni, és azt menet közben hasznosítani.
Kétfajta akciókártya létezik. Az egyik az, amely csak valamilyen "nyersanyagot", egy vagy többféle szimbólumot tartalmaz, és egy vagy kettő színhez, azaz típushoz tartozik; a másik is ugyanezen alaptulajdonságokkal bír, de az alsó részén található egy hatás is, amely a feltétele teljesítésével aktiválható. Ez lehet adott típusú szimbólum beáldozása (akár többször is), vagy a már lerakott kártyák színére és azok mennyiségére épülő kritérium.
A tablóépítés itt igazán hangsúlyos, apró, de hatékony engine építhető némi előretervezéssel, na meg szerencsével, hiszen minden kártyasort egy fordulóban csak egy játékos happolhatja el (kivéve a húzópakli melletti mezőt, de ilyenkor vakon kell húzni). A kártyakijátszás ennek megfelelően alaposan megfontolandó, hiszen nem mindegy, hogy milyen lap kerül le, mikor, és az milyen lehetőségeket biztosít: az adott forduló aktív szimbólumainak felhalmozása ugyan győzelmi pontokat tud eredményezni, de sokszor talán jobban megéri erőforrást gyűjteni, vagy épp a karakterspecifikus, játékvégi célt teljesíteni, amely adott színű lapok kézben tartására ösztönöz.
A lerakott lapok egy idővonalat alkotnak, és ezek, valamint a forduló során összeszedett jelölőlapkákon látható szimbólumok mennyisége fogja meghatározni, hogy az adott fordulóban aktív két szimbólumból melyik van többségben. A fejezet végén a kiértékeléskor jut szerephez mindkettő: a domináns, azaz a többséget többször megszerző minden egyes, a saját készletben (a kártyákon és a jelölőlapkákon) található darabok után győzelmi pontot ad, míg a nem domináns szimbólumok után tapasztalati pont jár. Ezt a saját, aszimmetrikus, egyedi karakterlapon kell vezetni, és két fontos szerepe is van. Egyrészt bizonyos mérföldkövek elérésekor egy új, egyszer használatos képességeket lehet így megnyitni, melyek pár alapszabályt tudnak felülírni egyszeri alkalommal (például egy hatáshoz nem kell annak feltételeit teljesíteni), másrészt, ha sikerül kimaxolni a tapasztalati sávot, a jelölő másodszorra is végiggaloppozhat rajta, a mérföldkövek elérése viszont nem skilleket, hanem játék végi győzelmi pontokat nyit meg, melyek akár az addig biztosnak hitt győzelmet, vagy épp a bukást is megfordíthatják.
OPCIONÁLIS BŐVÍTMÉNYEK
Mindehhez pedig egészen elsőrangú tálalás dukál. A központi játéktábla szövetből készült, aprólékosan kidolgozott playmat, amin egyáltalán nem csúsznak a rendkívül vastag anyagból készült, de védőért kiáltó kártyák; a szimbólumjelölők sem leheletvékonyak, letisztultak, jól kezelhetők, ráadásul egy a dobozban található műanyag tárolóban éldegélnek, így még külön korongtárolókra sincs szükség. A kártyák kinézete, a videójáték adaptációból táplálkozó illusztrációk egészen frenetikusak, az egységes művészeti stílus és a színvilág pazarul visszaadja a Witcher univerzumot, de magáról a játékmenetről ez már egyáltalán nem mondható el, amely ténylegesen is csak a tablóépítésről, a szimbólumok felhalmozásáról szól, és a történetkártyák rövid szövegeit leszámítva abszolúte semmilyen módon nem kötődik a Witcherhez.
A téma gyakorlatilag bármire lecserélhető, a játékmenete teljesen elnyomja a vázát, és nem szimbiózisban él vele. Ráadásul a történetvezetése sem tudja tartani a szerepjáték, vagy épp a döntés illúzióját, hiszen legtöbbször egyáltalán nem lehet a narratívát szabadon terelni, mert a kiszemelt leágazás elérhetetlen - nem úgy jönnek fel a lapok, nem úgy választják meg a szimbólumokat a többiek, így kényszerből egy kellemetlen, vagy épp morálisan bántó végítélet születik. Ez ugyanakkor egyáltalán nem gátja az élvezetnek, tablóépítős játéknak a Végzet útja ugyanis kifejezetten jó, masszív kártyamennyisége, szerteágazó küldetései miatt pedig már az alapjáték is kellő mennyiségű tartalommal vár, amit az opcionális, még a kompetitív élet is lecsiszoló, azt kooperatívvá átfaragó kiegészítők többszörösen is ki tudnak tolni. Ennek pedig masszívan meg is kérik az árát, de aki a végzet útjára téved, jobban jár, ha inkább a pénztárcája tartalmát, és nem a lelkét hagyja hátra!
A The Witcher: A végzet útja társasjátékot annak kiadója, a Reflexshop biztosította - köszönjük!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.