A graffitiről kétféleképpen vélekednek az emberek: a legelterjedtebb nézet a falfirkákkal kapcsolatban, hogy festő barátaink csupán vandalizmusból fújják, firkálják össze a falakat, a BKV járműveit, stb. Egy kisebb csoport azonban megérti a rajzok mikéntjét, tudomásul veszi azok üzenetét, s érdeklődve fogadja el a firkászok munkásságát. Tesztalanyunk remekül adja vissza e nézőpontok ellentétét stílusával, játékmenetével, történetével, vagyis minden egyes porcikájával…
Mint azt a játék címéből is kiolvashattátok, a programért maga Marc Ecko felügyelt, aktívan részt vett annak fejlesztésében és megtervezte azt. Valószínűleg kevesen tudják, hogy az egyszeri „divatdiktátor" profi falfirkász múlttal rendelkezik, s számos graffiti áll a háta mögött. Ily módon e témát feldolgozván készítette el első videojátékát csapatával. Ritka manapság az ilyesféle játék, pláne ami jól sikerül, így én örömmel estem neki a gamma végigjátszásának. Már a képeket és videókat nézegetvén is teljes volt a becsinálás nálam, azonban a kipróbálás után már totálisan és elkerülhetetlenül rabja lettem Ecko bátyó Getting Up-jának…
Kezdődött minden a lehengerlő, helyenként sötét és gondolkodtató történettel. A sztori oly sok játék mintájára egy hatalmas flessbekkel kezdődik, tehát gyakorlatilag a bevezetés a befejezés is egyben. Hősünk, Trane egy léghajón egy igazi amazonnal megküzdve lezuhan a mélybe, s ekkor újra gondolja tetteit, élete fontosabb jeleneteit, amiket mi majd végigjátszunk. Trane egy feltörekvő egyedülálló graffitis apa nélkül, akinek célja a falfestés művészetével a kormány elleni lázadás és más bandák lemosása a színről. Egyik nap viszont igen komoly személy, Gabe rajzát festi át, aki annak rendje és módja szerint klikkjével szanaszéjjel kapja fekete firkásunkat. Ekkor határozza el Trane kolléga, hogy bekeményít: egyre komolyabb helyekre fújja fel a nevét, egyre nagyobb tiszteletet és egyre több havert szerez, akikkel létrehozzák az SFC-t (Still Free Crew – durva fordításban Függetlenek Brigádja). A játék során a más bandák elleni harc átalakul a kormány elleni keserves lázadássá – az SFC be akarja bizonyítani, hogy az államfők diktatúrával és az emberek hitegetetésével irányítják a népet.
A játék New Radius-ban, vagyis egyfajta alternatív New York-ban játszódik – itt valami kissé futurisztikus, valami túlzottan ódivatú, de minden remek hangulatot áraszt. A játék 11 egységre lett felosztva, mindegyik 2-3 pályát tartalmaz. A legkülönfélébb területeken fogunk megfordulni majd a játék során: különféle gettókat járunk be, bűzös húscsomagoló gyárakban tesszük tiszteletünket egy-egy rajzzal. Belopakodunk a helyi rendőrség (CCK) bázisára is, hogy ott is felforgassunk mindent, firkálunk metróalagutakban, autópályák mellett. Egyszóval a játék messzemenően változatos – talán éppen ezért annyira nehéz leszakadni róla.
A játékmenet négy részre osztható fel: festés, verekedés, lopakodás, ügyességi részek. Érthetően graffitik állnak a játék középpontjában, így a pingálás, mint olyan, szintén fontos szerepet tölt be hősünk életében és a gammában. Külön érdekesség, hogy a firkálás mindegyik fontos lehetőségét beépítették a játékba. A festékszórós megoldás mellett tudunk festőhengerrel, sablonnal festeni, de írhatunk a különféle felületekre filctollakkal, sőt még poszterezhetünk, illetve matricázhatunk is! Véleményem szerint roppan elegánsan, és egyszerűen oldották meg rajzolást – mielőtt kalandunkra indulnánk, megnyitjuk Black Book-unkat (vagyis az a fekete könyvecske, melybe a firkászok terveiket elkészítik) és összeválogatjuk, hogy egyes módszerekből melyik négy alkotást akarjuk majd a játékban viszont látni. Az efféle alkotások később egyre profibbak lesznek, így míg eleinte éppen tűrhető graf-et készítünk, addig később már legendákat megszégyenítő rajzokkal büszkélkedhetünk. Mint említettem az alkotás egyszerű: festhető felület közelében megjelenik a mű körvonala, mi pedig az egérgombot lenyomva tartva kitöltjük az ábrát. Persze, hogy ne legyen annyira könnyű a dolog, vannak feltételek is: ha sokáig toljuk a festéket egy helyre, akkor az megfolyhat, ez pedig hibapont; mindig egy bizonyos ideig végezni kell a grafiti elkészítésével, továbbá ahol lehet, nagyban kell alkotni. Persze ha rontunk, akkor sincs gond, csupán a műért kapott REP pontok szállnak el, melyekkel különféle extrákat (grafikákat, rendereket, küzdőarénákat) oldhatnánk fel.
Értelemszerűen a legtöbb főfeladatunk a rajzokkal kapcsolatos: sokszor van meghatározva, hogy hova kell fújnunk, sokszor kell mások rajzából paródiát csinálni. Egyszer például a CCK bázisának felirata elé kellett egy F ill. egy U betűt biggyeszteni, hogy aztán az eredmény felforgassa a kedélyeket. A játék vége felé egy híd oldalára kell egy hatalmas STILL FREE feliratot tolnunk, sőt többször kell a metrók oldalát is kipingálni – menet közben, időre. Akadnak még másodlagos feladataink is (egy-egy átlagos mű elkészítése), ezeket érdemes teljesíteni a plussz REP pontokért, csakúgy, mint a Freeform feladatokat, ahol pl. bizonyos mennyiségű taggel kell telefújni egy kaput. Érdekességként a játékban nagy graffiti legendák is szerepelnek rajzaikkal együtt – ezek fényképéért is értékes pontokra számíthatunk. Sokszor nem egyszerű elérni a helyet, melyet ki kéne díszíteni: különféle akrobatikus – már-már Prince of Persia szintű – mutatványokkal kell felmászni például egy hirdetőtáblára, vagy épület tetejére. Ugyan falon futkározni nem fogunk, de itt is lesz faltól-falig ugrás, csúszás, mászás és miegymás.
Sokszor gyűlik majd meg a bajunk a CCK egységeivel, más bandák tagjaival: ilyenkor mindenféle fegyver híján kell puszta kézzel rendet tenni ellenfeleink között. A verekedés elképesztően látványos – rúghatjuk, üthetjük a rosszfiúkat, falnak lökhetjük, fejbe térdelhetjük őket. Idővel több kombó is rendelkezésünkre áll, csak győzzük mindet kipróbálni! Segédeszközként nagy túlerő esetén felkaphatunk egy deszkát, vödröt vagy kukafedelet és azzal csépelhetjük az ellent. Persze sokszor gyorsabb lopakodni, mint hadakozásba kezdeni: ilyenkor Sam Fisher módra lavírozhatunk ellenfeleink között guggolásban, ellenfeleink mindenféle sejtése nélkül. Mint említettem, a lopakodás gyorsabb módszer, azonban ha észre is vesznek bennünket, verekedni mindig fogunk tudni.
Dicséretet érdemel a játék hang illetve zenei összeállítása is. Minden zörej, reccsenés kitűnően lett felvéve, a szinkronhangokról is csak áradozva tudok írni. A színészek nagyszerű beleéléssel adják elő a párbeszédeket, melyek egyébként nagyon változatosak is. Én nem éppen a hip-hop és rap stílus rajongója vagyok, azonban a Getting Up soundtrack-je még engem is lenyűgözött. Nagyszerűen passzol a játékhoz az ilyesféle zene – nagyban felelős a gamma alatt szóló muzsika, annak hangulatáért. A grafika is kellemes, bár nem a legszebb, ez tény – látszik, hogy még a jelenlegi konzolokra lett tervezve. Ami egyenesen szíven ütött, hogy a grafikát saját kezűleg nem lőhetjük be: ezt a gép teszi meg automatikusan, ami ugyebár nem mindig a legjobb lehetőség. A játék irányítása sem túl fényes, noha egyes dolgok kezelését (pl. festés) egyszerűen és jól készítettek el a fejlesztők. Sokszor lassan reagál a játék a lenyomott gombokra, ráadásul a kamera is gyakran megbolondult: remegett, forgolódott, csak úgy nem állt, ahogy kellett volna neki. Az előbb említett hibák révén a játék sokszor vált frusztrálóvá, mikor például egy-egy kamera beállítás miatt sokadszorra sem tudtam egy verekedést lenyomni.
Mindezen hibák ellenére a Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure nagyszerű játék lett: én maximálisan bíztam a sikerében, s nem csalódtam a készítőkben. A hangulata egyszerűen magával ragadott és sodort mindaddig, míg végig nem toltam a viszonylag hosszú játékot. Játékmenete briliáns, sosem válik unalmassá a változatos pályák miatt. S bár Ecko barátunk sok játékból szedte össze játéka főbb elemeit, ez aligha látszik meg a remek „gettós" köntös miatt. A játékot ajánlom mindazoknak, akik egy izgalmas történetet szeretnének végigjátszani, esetleg még jót is akarnak szórakozni. Én elképzelhetőnek tartom, hogy még hallunk Trane-ről, lévén a sztori igen rejtélyesen ért véget. Vagy még véget sem ért?!
Kezdődött minden a lehengerlő, helyenként sötét és gondolkodtató történettel. A sztori oly sok játék mintájára egy hatalmas flessbekkel kezdődik, tehát gyakorlatilag a bevezetés a befejezés is egyben. Hősünk, Trane egy léghajón egy igazi amazonnal megküzdve lezuhan a mélybe, s ekkor újra gondolja tetteit, élete fontosabb jeleneteit, amiket mi majd végigjátszunk. Trane egy feltörekvő egyedülálló graffitis apa nélkül, akinek célja a falfestés művészetével a kormány elleni lázadás és más bandák lemosása a színről. Egyik nap viszont igen komoly személy, Gabe rajzát festi át, aki annak rendje és módja szerint klikkjével szanaszéjjel kapja fekete firkásunkat. Ekkor határozza el Trane kolléga, hogy bekeményít: egyre komolyabb helyekre fújja fel a nevét, egyre nagyobb tiszteletet és egyre több havert szerez, akikkel létrehozzák az SFC-t (Still Free Crew – durva fordításban Függetlenek Brigádja). A játék során a más bandák elleni harc átalakul a kormány elleni keserves lázadássá – az SFC be akarja bizonyítani, hogy az államfők diktatúrával és az emberek hitegetetésével irányítják a népet.
A játék New Radius-ban, vagyis egyfajta alternatív New York-ban játszódik – itt valami kissé futurisztikus, valami túlzottan ódivatú, de minden remek hangulatot áraszt. A játék 11 egységre lett felosztva, mindegyik 2-3 pályát tartalmaz. A legkülönfélébb területeken fogunk megfordulni majd a játék során: különféle gettókat járunk be, bűzös húscsomagoló gyárakban tesszük tiszteletünket egy-egy rajzzal. Belopakodunk a helyi rendőrség (CCK) bázisára is, hogy ott is felforgassunk mindent, firkálunk metróalagutakban, autópályák mellett. Egyszóval a játék messzemenően változatos – talán éppen ezért annyira nehéz leszakadni róla.
A játékmenet négy részre osztható fel: festés, verekedés, lopakodás, ügyességi részek. Érthetően graffitik állnak a játék középpontjában, így a pingálás, mint olyan, szintén fontos szerepet tölt be hősünk életében és a gammában. Külön érdekesség, hogy a firkálás mindegyik fontos lehetőségét beépítették a játékba. A festékszórós megoldás mellett tudunk festőhengerrel, sablonnal festeni, de írhatunk a különféle felületekre filctollakkal, sőt még poszterezhetünk, illetve matricázhatunk is! Véleményem szerint roppan elegánsan, és egyszerűen oldották meg rajzolást – mielőtt kalandunkra indulnánk, megnyitjuk Black Book-unkat (vagyis az a fekete könyvecske, melybe a firkászok terveiket elkészítik) és összeválogatjuk, hogy egyes módszerekből melyik négy alkotást akarjuk majd a játékban viszont látni. Az efféle alkotások később egyre profibbak lesznek, így míg eleinte éppen tűrhető graf-et készítünk, addig később már legendákat megszégyenítő rajzokkal büszkélkedhetünk. Mint említettem az alkotás egyszerű: festhető felület közelében megjelenik a mű körvonala, mi pedig az egérgombot lenyomva tartva kitöltjük az ábrát. Persze, hogy ne legyen annyira könnyű a dolog, vannak feltételek is: ha sokáig toljuk a festéket egy helyre, akkor az megfolyhat, ez pedig hibapont; mindig egy bizonyos ideig végezni kell a grafiti elkészítésével, továbbá ahol lehet, nagyban kell alkotni. Persze ha rontunk, akkor sincs gond, csupán a műért kapott REP pontok szállnak el, melyekkel különféle extrákat (grafikákat, rendereket, küzdőarénákat) oldhatnánk fel.
Értelemszerűen a legtöbb főfeladatunk a rajzokkal kapcsolatos: sokszor van meghatározva, hogy hova kell fújnunk, sokszor kell mások rajzából paródiát csinálni. Egyszer például a CCK bázisának felirata elé kellett egy F ill. egy U betűt biggyeszteni, hogy aztán az eredmény felforgassa a kedélyeket. A játék vége felé egy híd oldalára kell egy hatalmas STILL FREE feliratot tolnunk, sőt többször kell a metrók oldalát is kipingálni – menet közben, időre. Akadnak még másodlagos feladataink is (egy-egy átlagos mű elkészítése), ezeket érdemes teljesíteni a plussz REP pontokért, csakúgy, mint a Freeform feladatokat, ahol pl. bizonyos mennyiségű taggel kell telefújni egy kaput. Érdekességként a játékban nagy graffiti legendák is szerepelnek rajzaikkal együtt – ezek fényképéért is értékes pontokra számíthatunk. Sokszor nem egyszerű elérni a helyet, melyet ki kéne díszíteni: különféle akrobatikus – már-már Prince of Persia szintű – mutatványokkal kell felmászni például egy hirdetőtáblára, vagy épület tetejére. Ugyan falon futkározni nem fogunk, de itt is lesz faltól-falig ugrás, csúszás, mászás és miegymás.
Sokszor gyűlik majd meg a bajunk a CCK egységeivel, más bandák tagjaival: ilyenkor mindenféle fegyver híján kell puszta kézzel rendet tenni ellenfeleink között. A verekedés elképesztően látványos – rúghatjuk, üthetjük a rosszfiúkat, falnak lökhetjük, fejbe térdelhetjük őket. Idővel több kombó is rendelkezésünkre áll, csak győzzük mindet kipróbálni! Segédeszközként nagy túlerő esetén felkaphatunk egy deszkát, vödröt vagy kukafedelet és azzal csépelhetjük az ellent. Persze sokszor gyorsabb lopakodni, mint hadakozásba kezdeni: ilyenkor Sam Fisher módra lavírozhatunk ellenfeleink között guggolásban, ellenfeleink mindenféle sejtése nélkül. Mint említettem, a lopakodás gyorsabb módszer, azonban ha észre is vesznek bennünket, verekedni mindig fogunk tudni.
Dicséretet érdemel a játék hang illetve zenei összeállítása is. Minden zörej, reccsenés kitűnően lett felvéve, a szinkronhangokról is csak áradozva tudok írni. A színészek nagyszerű beleéléssel adják elő a párbeszédeket, melyek egyébként nagyon változatosak is. Én nem éppen a hip-hop és rap stílus rajongója vagyok, azonban a Getting Up soundtrack-je még engem is lenyűgözött. Nagyszerűen passzol a játékhoz az ilyesféle zene – nagyban felelős a gamma alatt szóló muzsika, annak hangulatáért. A grafika is kellemes, bár nem a legszebb, ez tény – látszik, hogy még a jelenlegi konzolokra lett tervezve. Ami egyenesen szíven ütött, hogy a grafikát saját kezűleg nem lőhetjük be: ezt a gép teszi meg automatikusan, ami ugyebár nem mindig a legjobb lehetőség. A játék irányítása sem túl fényes, noha egyes dolgok kezelését (pl. festés) egyszerűen és jól készítettek el a fejlesztők. Sokszor lassan reagál a játék a lenyomott gombokra, ráadásul a kamera is gyakran megbolondult: remegett, forgolódott, csak úgy nem állt, ahogy kellett volna neki. Az előbb említett hibák révén a játék sokszor vált frusztrálóvá, mikor például egy-egy kamera beállítás miatt sokadszorra sem tudtam egy verekedést lenyomni.
Mindezen hibák ellenére a Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure nagyszerű játék lett: én maximálisan bíztam a sikerében, s nem csalódtam a készítőkben. A hangulata egyszerűen magával ragadott és sodort mindaddig, míg végig nem toltam a viszonylag hosszú játékot. Játékmenete briliáns, sosem válik unalmassá a változatos pályák miatt. S bár Ecko barátunk sok játékból szedte össze játéka főbb elemeit, ez aligha látszik meg a remek „gettós" köntös miatt. A játékot ajánlom mindazoknak, akik egy izgalmas történetet szeretnének végigjátszani, esetleg még jót is akarnak szórakozni. Én elképzelhetőnek tartom, hogy még hallunk Trane-ről, lévén a sztori igen rejtélyesen ért véget. Vagy még véget sem ért?!
mer nagyon jó játék
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.