Az OLED monitorok piaci szegmense egyre bővül, ám a konkrét panelek fejlesztését és gyártását még jórészt ugyanazon vállalatok végzik, így amennyiben az ember egy 34 hüvelykes, UltraWide, ívelt, OLED monitorra szeretne beruházni, első pillantásra lehet, hogy észre sem veszi, de a legtöbb esetben ugyanazzal a panellel fog találkozni más és más gyártók kínálatában. Cikkünk főszereplője is ezt a sweet spotot célozza meg, pont úgy, ahogyan az általunk már korábban tesztelt AOC Agon Pro AG346UCD is. Ugyanakkor az azonos panel mellett bőven akadnak eltérések is, nem csak az árazás, hanem a plusz funkciók, a kialakítás és persze némileg a képminőség terén is. Papíron mindent tud az Evnia 34M2C6500, amit csak egy játékos manapság elvárhat, ám mivel a kategóriájában a legolcsóbb példánnyal van dolgunk, a legfontosabb kérdés, hogy a specifikációk mögött mennyire áll össze egy valóban szerethető, a mindennapok során is remekül teljesítő eszköz.
A felvezetés alapján talán nem is csoda, hogy külsőre eléggé visszafogott irányt céloztak meg a Philips mérnökei. A klasszikus gamer design harsánysága helyett letisztult megjelenést kapunk, a fehér színnel pöttyözött antracit V alakú talp a monitor méretéhez képest nem foglal túl nagy helyet, pár pillanat alatt szerszám nélkül összeszerelhető, nem recseg-ropog, a panel felhelyezése gyerekjáték, statikailag pedig igencsak masszív a szerkezet – amire szükség is van a 7,7 kg-os tömeg mellett. Az állvánnyal a képernyő forgatható, dönthető (előre 5, hátrafelé 20 fokos szögben), a magassága pedig 0-130 mm-es érték közt állítható, vagyis meglehetősen komoly testreszabhatóságot kapunk az ideális elhelyezéshez. Az 1800R ívelésű, 34 hüvelykes panel hátterén egy DisplayPort 1.4 és két HDMI 2.0-ás bemenet található, egy fejhallgató-kimenet, és persze a 3.2 Gen 1-es USB Hub, rajta egy a monitor frissítéséhez is nélkülözhetetlen USB-B és két USB-A kimenettel, melyek közül az egyik gyors-töltős funkciót is kapott. A Type-C-ről ezúttal le kell mondanunk, és a csatlakozók elhelyezése is eléggé puritán, nem igazán adnak lehetőséget a szép kábelmenedzsmentre. Illetve hátul engedtek még teret az OSD menürendszer irányítására bevethető apró joysticknak is, a szélektől picit távolabb, amit nem feltétlen neveznék túl kényelmesnek. Még szerencse, hogy szoftveresen teljesen megkerülhető a teljes OSD menü, és a Precision Centerben bármit kedvünkre állítgathatunk. És talán még ennél is nagyobb szerencse, hogy a fentebbi sorokkal lényegében a végére is értünk a monitor negatívumainak.
Ha ugyanis szépen elhelyeztük a monitort és rádugjuk a gépünkre már az első pillanatban is el fog állni a lélegzetünk – főleg, ha korábban még nem használtunk OLED monitort. De még mielőtt mélyebben beleásnánk magunkat a látványba, térjünk egy picit ki az OLED technológiára. Nagyon régóta terveztem én is már váltani IPS-ről, viszont volt pár faktor, melyek korábban sikeresen eltántorították, viszont pár nap használat után a Philips mérnökei minden kételyemet szertefoszlatták. Először is ugye ott van a mindenki által rettegett beégés, ami ellen ezúttal kaptunk egy Cooling Shield elnevezésű beépített grafén réteget, mely egyenletes oszlatja el a kék fény által termelt hőt, segíti a monitor hűtését, így évekkel később is öröm lesz a képernyőre nézni. Ha pedig ez se lenne elég, a Precision Center is tartalmaz egy sor állapotmegőrző opciót, mint például a képernyő statikusságát gátló pixel orbiting, de emellett csökkenthetjük a tálca fényerejét is, és egy kattintásra nyomhatunk be teljes pixel refresh-t is, hogy a legapróbb kételyünk is megszűnjön.
A beégésen felül még ott volt a „color fringing” problémaköre is, melynek lényege, hogy a hagyományos RGB csíkok struktúrája helyett a QD-OLED panelek eltolt subpixel-elrendezést alkalmaznak, ami miatt a rendszer hibásan jelöli ki, hogy hol kellene a betűk éleit kisimítani, és így egy finom elszíneződés jelenik meg a betűk széleinél. Emiatt sokszor találkozhattunk azzal a véleménnyel, hogy az OLED elsősorban játékokhoz, tartalomgyártáshoz és filmezéshez ideális, irodai munkához viszont csapnivaló. Az Evnia 34M2C6500 esetében szerencsére a jelenség nem kifejezetten érzékelhető 125%-os skálázás mellett, ha az ember telefonnal lefényképezi a képernyőt, akkor belezoomolva látható, hogy mi bökheti sokak csőrét, ám normális használat mellett sem a szövegszerkesztőben, sem hosszabb szövegek olvasása során nem ütközünk semmilyen kellemetlenségbe.
Végül pedig a tükröződés játszott számomra még komoly visszatartó erőt. Mint az köztudott, az OLED egyik legnagyobb ütőkártyája a tökéletes fekete és az extrém kontrasztarány, ezért a legtöbb gyártó kerüli a matt bevonatot, mivel a fény szétszórásával és a fekete tompításával pont a technológia legnagyobb előnyeit tennék tönkre. A fényes (glossy) felületen noha a színek sokkal szebben virítanak, sajnos a tükröződés is jelentősebb problémává válik. Tesztalanyunkat azonban ellátták egy plusz tükröződés elleni felülettel, melytől ugyan nem lesz matt a felület, a sötétebb részeken világosban könnyen észrevehetünk éles tükörképet, ám a helyzet közel sem borzalmas, csak olyan erejű környezeti fényt fogunk érezni már túl erősnek, ami az IPS és VA paneleknél is már jelentősen rontaná a használati élményt.
Szóval az Evnia 34M2C6500 a lehetőségekhez mérten sikeresen elhárította a technológiai kötöttségekből eredő hátrányokat, úgyhogy ideje megnézni, képminőségben mit képes produkálni! A 21:9-es arányú UltraWide, CrystalClear, 3440x1440 felbontású panelre tényleg öröm ránézni, a színek rendkívül élénkek, a kontraszt lenyűgöző, ég és föld a különbség egy IPS panellel összevetve. Ráadásul a képernyő fényelosztási egyenletessége ráver szinte a teljes mezőnyre, ha a képernyőn fekete színeket látunk, akkor azok valóban feketék lesznek minden sarokban. Mondanom se kell, hogy milyen hatalmas élmény egy ilyen képernyőn játszani sötétebb horrorjátékokkal. Elsőként a Resident Evil Requiemmel tettem egy próbát, és a koromsötét folyosók egészen más „fényben” tündökölnek. Míg egy IPS monitornál jól felhúzhatjuk a fényerőt és a gammát, hogy lássunk valamit a sötétebb zugokban is, addig tesztalanyunkkal Grace belső nézetes pályái tényleg bónusz parafaktorral bővülnek a sötétben is tökéletesen kontrasztos látvány miatt.
Az igazán álleejtős élményt viszont a Kingdom Come: Deliverance II hozta, Kuttenberg forgatagos vására, az éjszakában a falakon pislákoló fáklyák, és persze a Trosky vár napsütötte kaptatója és kazamatája abszolút lehengerlő látványt nyújtanak a szélesvásznon. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy a monitor 175 Hz-es képfrissítésre is képes 0,03 ms-os GtG válaszidő mellett, ami miatt az ARC Raiders is kapott pár órát, és természetesen a poszt-apokaliptikus Olaszország lenyűgöző az OLED-en, ám a FOV-val picit vacakolni kellett, hogy elkerüljük a torzulást. A Warthunder légi csatái azonban lehengerlőek voltak, a kibővült horizonton periferikus látásunkkal sokkal több ellenséges pilótát tarthatunk egyszerre szemmel, az ívelt kijelző pedig tényleg a négyzetére emeli az immerziót, és persze a legnagyobb dogfightolás közepette is hibátlanul éles marad a kép.
A 34 hüvelykes méreten a 3440x1440 felbontás nagyjából 110 PPI-s pixelsűrűséget nyújt, ami játékok esetében egy tökéletes arany középútnak számít; eléggé magas, hogy a látvány kellően éles és részletgazdag legyen, ám még kihajtható középkategóriás PC-vel is. Egy RTX 4070 Super némi DLSS segítségével nyilván mindenhol elboldogul, ahol 2560x1440p-ben sem volt problémája, játéktól függően nagyjából 10-22% közt csökken a teljesítmény a magasabb felbontáson. Fontos kiegészítés, hogy a 175 Hz nem elérhető valódi 10-bites színmélység mellett, az utóbbi opció legfeljebb 144 Hz társaságában kapcsolható be. Itt nyilván a személyes preferenciák döntenek, ha az ember nem régebbi kompetitív FPS-eket játszik 0-24, akkor szerintem érdemes lemondani arról a 31 többlet Hz-ről, és cserébe bezsebelni a jelentősen részletgazdagabb színátmeneteket, amik nem csak játéknál, hanem a használat minden más területén, így például filmeknél is jól jöhetnek.
G-sync és AMD FreeSync Premium Pro is helyet kapott a repertoárban, úgyhogy a HDR felpattintása mellett sem kell tartanunk a szétszakadozó képtől és a megnövekedett késleltetéstől. Ha pedig már HDR, a monitor VESA DisplayHDR True Black 400 tanúsítvánnyal rendelkezik, külön kapunk HDR profilt a játékokhoz, filmekhez, de még képek nézegetéséhez is. Míg az SDR anyagoknál 250 cd/m² körül mozog a fényerő, HDR esetében ez az érték papíron 1000-ig is felkúszhat, ám a gyakorlatban ez annyira nem érezhető. Működik és szép is, ugyanakkor a Windows problematikus HDR-kezelése miatt ez még nem az a szint, ami miatt igazán megéri minden egyes játéknál külön vacakolni.
Összességében nagyon szépen teljesített a Philips Evnia 34M2C6500. A közel azonos panellel felszerelt, és Magyarországon hivatalosan forgalmazott variánsok közül 215.000 Ft-os indulóárával kimagaslóan az egyik legjobb ár/érték arányú monitor a hazai piacon. Saját, lényegében házon belüli versenytársa, az AOC AGON PRO AG346UCD nagyjából 20.000 Ft-os többletáron egy jelentősen eltérő hátoldalt, eggyel több USB kimenetet, és egy pár beépített hangszórót kínál. Utóbbiak valószínűleg a legtöbb játékosnak nem nyomnak sokat a latba, az Evnia esetében bevetett, 14 LED-re és AI-ra építkező Ambiglow világítást viszont nemhogy az AOC, de a piacon egyetlen más megoldására sem cserélném le. Hibátlanul működik, a Precision Centerből minden állítható rajta, remekül tudja követni a képernyőn látható tartalmat, és ahhoz igazítani az összhatást. És ilyen összeállításban hiába kell apró kompromisszumokat kötnünk, az Evnia 34M2C6500 minden egyes bekapcsoláskor emlékeztet rá, hogy miért is szeretett bele a komplett gaming iparág az OLED-be.
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.