Első hallásra talán érthetetlennek tűnhet, miként lehet párhuzamot vonni a 17. századi japán Edo-korszak, a 2020-as thaiföldi “Miss Grand International” szépségverseny, és az 1997 óta a NJPW, a professzionális japán birkózóliga között, de az életben valahogy mégis minden összefügg egymással, még ha ahhoz akár több tucat lépést is kell tenni. Ezzel pedig így van a legendás Miyamoto is, aki gyakorlatilag a modern Nintendo-birodalom megszületése óta próbálkozott egyetlen dologgal: lehetővé tenni a játékosok számára, hogy egyedi karaktereket hozzanak létre. Ez az út pedig nem csak hosszúnak bizonyult, de rögösnek is. A NES-es prototípust követő, Japán-exkluzív, Nintendo 64-es Mario Artist: Talent Studio és a Gamecube-os techdemóként leragadt Stage Debut sem talált megoldás a legnagyobb problémára: hogy lehet ebből az ötletből játékot csinálni? A választ több, egymással szinkronban kirobbanó vihar hozta el - a Nintendo DS idején egy a kokesi babák által ihletett karakterkreátor-projekt, és a még készülőben lévő Wii Sports, amihez olyan szereplők kellettek, akiket a játékosok raktak össze. A végeredményt mindannyian ismerjük: a Nintendo-platformok mindegyikére rendszerszinten beszivárgó Mii-k szinte minden nagyobb és erre alkalmas first-party játékban feltűntek, sőt, esetenként még a rivaldafényt is megkapták, méghozzá több ízben. És ugyan a kokesi babák világa a való életben visszaköszönt divatbemutatók kifutóin, sportringekben is, a Miik határtalan lehetőségeivel azért nem tudják felvenni a versenyt. Főleg, ha azt az őrület és a határtalan szabadság hajtja.
A Tomodachi Life: Living the Dream ugyanis nem titkoltan mindent erre helyez fel, pont úgy, ahogy két, a DS-generációkat kiszolgáló elődje. Ennek megfelelően maradt az, ami mindig is volt, azaz egy életszimulátornál, ahol egy mindenható lényként lehet beleszólni egy kezdetben lakatlan sziget benépesítésébe, és az ott lábukat megvető Miik mindennapjaiba. Ez már a kezdetektől fogva hatalmas szabadságot jelent, ugyanis magának a játékosnak kell megalkotnia a népesség minden egyes szereplőjét, Mii-k sokaságát hozva létre, egyedi külsővel, személyiségjegyekkel, és igazából mindennel, amit csak a keretrendszer lehetővé tesz.
Az pedig egyáltalán nem nevezhető különösebben korlátoltnak, ellenkezőleg: az arcformától kezdve a szemöldök, a szem, az orr és a száj formáján, méretén, elhelyezkedésén, távolságán felül még teljesen egyedi arcfestések is készíthetőek, ahol pixelről pixelre lehet kialakítani akár a legkevésbé sem emberszabású (de embertestű) lényeket. Ennek köszönhetően - nem kevés időt beleölve - gyakorlatilag tényleg bárki elkészíthető a világon, aminek a vége egy öt kategóriára osztott személyiség készítő, ahol a mozgás, a beszéd, az energia, az attitűd és az általános viselkedés (normál, vagy épp furcsa viselkedés) skáláján behúzott pontok fogják kidobni, hogy az adott Mii miként fog viselkedni: önálló, magabiztosként, forrófejűként, vezetőként, gondoskodóként, álmodozóként, optimistaként, vagy esetleg introvertáltként.
Ez nem csak az ízlésükre van kihatással - például a szeretett és utált ételek, ruhák és ruhakiegészítők terén - de arra is, hogy miként viszonyulnak majd a sziget többi lakójához. A lakosság méretének plafonja sajnos alacsonyabb, mint 3DS-en volt, az ottani százzal szemben itt már “csak” 70 Mii költöztethető be, de 30 felett már kifejezetten hosszadalmassá válik a menedzselésük, elsősorban annak köszönhetően, hogy a Tomodachi Life alapvetően továbbra is egy passzív babaház, melynek lakói saját maguktól olyan sok mindent azért nem csinálnak.
Emiatt szó szerint mindenkit manuálisan, kézzel kell bemutatni egymásnak, és az újabb és újabb találkozások, valamint a rájuk átruházott személyiség- és ismertetőjegyek, valamint az ebből kialakuló érdeklődési körök fogják eldönteni, hogy ebből aztán szoros barátság, esetleg szerelem születik-e. Ezen a téren meglepően liberális az új epizód, elérhetővé teszi a nembináris nemi identitást, sőt, az azonos neműek házasságát is, ami kifejezetten progresszív a Nintendótól, és sokkal életszerűbbé tesz egy olyan játékot, amely igyekszik a legkevésbé életszerű lenni.
Mert a fenti leírás alapján a Tomodachi Life egy hagyományos életszimulátor benyomását kelti, ahol minden folyik a maga medrében, de erről szó sincs - éltetője a káosz és az őrültebbnél őrültebb helyzetek, melyeket maguk a Miik váltanak ki, illetve mindaz, amit kapnak. Ez pedig lehet szó szerint írott szó is - a sziget rendelkezik egy szótárral, ami alkalmanként feltölthető egy tevékenység, egy személy, egy dolog, vagy valami más megnevezésével, ez pedig szervesen beépül a Miik párbeszédeibe, függetlenül azok pontos jelentőségétől, vagy az aktuális kontextustól. És mivel ez egyáltalán nincs semmilyen módon szűrve vagy korlátozva, ezért tényleg szó szerint a világon bármi előkerülhet, amit az ember csak begépelt, így jöhet létre szoros barátság mondjuk Voldemort és Zelda között a gyilkosság iránti rajongásuk után, vagy robbanhat ki parázs vita Michael Jackson és Bob Ross között, mert a baráti összeköltözés során nem tudnak megegyezni abban, hogy mivel töltenék el a legszívesebben az időt.
Erre rátesz több lapáttal a számtalan egyedi helyzet, amikről a sziget híradója ad rövid, egyperces tudósítást, esetenként megkérdezve pár helyi lakost is a véleményükről. Kezdetben ez a főbb mérföldkövekhez társul - 5-10-15 lakos - később aztán beszámol szerelmekről, válásokról, összeköltözésekről, vitákról és, minden nap egy másik Miit öltöztetve a riporter szerepébe, azzal párhuzamosan, ahogy a sziget fejlődik. Ez alapvetően két szálon fut. Egyrészt a lakosok terén, gyakorlatilag bármikor újabb és újabb Miit lehet kreálni és ezzel gyarapítani a sziget lakosságát, ami egyúttal folyamatosan növeli a beépíthető terület méretét is. A Miik mindössze csak egy házat igényelnek, ami alapvetően csak egy szobából áll. Ezt ugyan nem lehet bútoronként átalakítani, de komplett dizájn vásárolható hozzá, ami mindent tartalmaz, később pedig lehetőség van egyedi mintázatokat, tapétát, padlózatot rajzolni és applikálni, és ez igaz a házak külsejére is.
A Miikhez hasonlóan az ehhez elérhető szerkesztőfelület - beállítástól függően - egyszerű és borzasztóan mély is tud lenni, a professzionális mód használatával gyakorlatilag bármi létrehozható, nem csak a síkban (mint a ruhaminták, vagy a tapéták esetében), de akár a térben is, lehetővé téve egyedi tárgyak kreálását és azonnali bedobását a szigetre - vagy annak lakóira szabva.
A másik szál magának a szigetnek az átformálása, területek visszahódítása a tengertől, majd azok átmasszírozása: létrehozhatók utak (különböző anyagokból), lecserélhető a fű, tereptárgyak és növények tucatjaival lehet teljesen átszabni az egészet, és pontosan olyan életteret kialakítani, amit az ember szeretne. Ennek irányítása kategóriákkal felhasználóbarátabb és modernebb, mint a legutóbbi Animal Crossingban, és messze nem annyira kötött, mert tényleg szinte korlátok nélküli terraformálást és azonnali átalakítást kínál minden téren.
Ennek, és igazából mindennek viszont csak hullámokban enged teret, szorosan hozzákötve az egészet a kétágú fejlesztésrendszerhez. Ebből az oszlopos részt a Miik viszik el, akik alkalmanként valami problémába futnak - például éhesek, új ruhát akarnak, vagy szó szerint lefagynak, és valakinek újra kell őket indítania - és ezek mindegyike egyfajta tapasztalati ponttal jutalmaz. Ennek segítségével szintet lépnek, ilyenkor pedig mindig egy dolog adható nekik. Nem csak egy tárgy vagy tudás, amit aztán később használnak (mint egy tánc DVD, egy gitár, vagy egy műanyag kard), hanem egyedi köszöntés, reagálás boldogság vagy szomorúság esetén, egyedi járástechnika, vagy mondjuk különleges étvágy. Ezek segítségével mélyíthető el és formálható át a személyiségük és a viselkedésük, és minden, amit kapnak, szintén kihatással van a körülöttük lakókra, azokra, akik esetleg hasonló érdeklődési körrel vagy tulajdonsággal rendelkeznek, vagy pont ellentétessel, kiszámíthatatlan, teljesen szélsőséges, vagy véletlenszerű szituációk tömkelegének ágyazva meg.
Ugyanakkor az elmúlt évek hagyományaihoz igazodva itt is minimálisra lett szorítva a tényleges konfliktus: vitából, összeakadásból sajnos borzasztóan kevés van, a teljesen idillizált, maximum felületes súrlódások, na meg a relatíve kevés interakciós lehetőség miatt a Tomodachi Life pártízóra után teljesen ki tud fulladni.
A Miikkel párhuzamosan ugyan a sziget szintje is nő, amely további tárgyakat, személyiségjegyeket tesz elérhetővé, de ezek is gyorsan elfogynak, és mivel a sziget lakói maguktól igazából nemigen interaktálnak, ezért elég monotonná és önismétlővé tud válni, még úgy is, hogy alapvetően nem több órás, egyhuzamban letudott játékórára tervezték, hanem rövid, napi 30-40 perces etapokra, ahol az ember reggel és este benéz (a szigeten a valós idő szerint telnek a percek), hogy begyűjtse az összegyűjtött pénzét (minden nap adományt adnak a Miik, de pénzzel jutalmaznak akkor is, ha nekik tetsző ételt, ruhát kapnak), megnézze a bolhapiac aktuális kínálatát, és megvegye a ruhabolt naponta változó kínálatát. Ezt csak súlyosbítja az, hogy gyakorlatilag minden online funkció kikerült belőle a 3DS-es elődhöz képest. Nem lehet meglátogatni mások szigetét, nem lehet tárgyakat vagy Miiket csereberélni, de még képeket és videókat se lehet megosztani.
MII(MPORT)
Éppen ezért a harmadik Tomodachi Life pont akkora evolúciós előrelépés, mint visszalépés is, ráadásul most nincs annyira kényelmes helyzetben sem, mint elődjei voltak, a Nintendo ugyanis az elmúlt egy évben gyakorlatilag 180 fokos fordulatot vett, és a sok éves Animal Crossing-aszály után most egymás nyakára küldi az ugyanabban a műfajban mozgó, de azért sok szempontból teljesen egyedi játékokat, a Switch 2-es AC frissítés után pár héttel már minden idők talán legjobb Pokémon-spinoffjával láncolva magához. A Tomodachi Life pedig sok órán keresztül lebilincselő, minden szempontból egyedi, a páratlan szabadságot a teljes kiszámíthatatlansággal fuzionáló tökéletes élmény, de túl önismétlő, túl korlátozott ahhoz, hogy a sorozat csúcsa legyen. De azért a platform legnagyobb különcének lenni is igazi, maradandó és felejthetetlen érdem!
A Tomodachi Life: Living the Dream 2026. április 16-án jelent meg, kizárólag Nintendo Switchre. A tesztpéldányt a játék régiós forgalmazója, a ConQuest Entertainment biztosította - köszönjük!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.