Alone in the Dark

  • Írta: Chocho
  • 2006. június 26.
A játéktörténelemben a túlélő horror kategória már egészen régen, a ’90-es évek elején feltűnt. Tény ugyan, hogy a Resident Evil volt az áttörés, de nem születhetett volna meg eme zseniális zombihent, ha nem jelent volna meg az Alone in the Dark. A harmadik részt követő szörnyűséges The New Nightmare után most az Atari úgy döntött, leporolja a nagy nevet, és visszazökkenti az őt megillető helyre (és ha minden jól megy, magát, a céget is az anyagi stabilitásba).
Egyedül nem megy…vagy mégis?

Mivel a jelenlegi játékos-generáció már nagy valószínűséggel nem emlékszik a részletekre, veszem a bátorságot, hogy felelevenítsem az Alone in the Dark széria történelmét pár mondatban. A sorozat PC-n kezdte pályafutását, 1992-ben. Az alapelv az volt, hogy Howard Philips Lovecraft műveinek stílusában készítsenek kaland-horrort, új megközelítésben. A karakterek nem a megszokott Lucas Arts stílusban nyomoztak, hanem 3D-s figuraként bolyongtak az előre lerenderelt hátterek előtt. Néha ellenfelekkel is meg kellett küzdeni, és ilyenkor főhősünk fegyvert rántva védte meg életét a sötétség teremtményeitől. Mindezt rögzített kameraállásokból láthattuk, és itt máris ismerőssé válik a lényeg: igen-igen, a jó öreg Resident Evil! A történeteknek plusz lökést adott a Cthulhu mítoszhoz elengedhetetlen '20-as évekbeli atmoszféra és a magányos, elmés főhős, Edward Carnby személye. Derék túlélőmesterünk három klasszikus epizódon át osztotta a világosságot, míg végül a 4., és egyben legrosszabb epizódra már elfogyott a puskapora.

Az új rémálom

Most, hogy mindenki tisztában van a játéklegenda érdemeivel, elkezdhetjük az új rész bemutatását. A legérdekesebb tényező mindjárt a főhős és a helyszín paradoxonja. Ugyan a jelenben járunk, mégis Edwardot irányítjuk, és még mindig ugyanolyan fiatal, mint az első, 1926-os epizódban volt. Hogy ez hogy lehet, arról még nem kaptunk tájékoztatást, de én a magam részéről el tudom képzelni, hogy egy teljesen új játékot kapunk, afféle újrafeldolgozást.


A helyszín is megér egy misét, ugyanis míg az előző részek rendre elhagyatott, madárlátta területekre kalauzoltak minket, addig itt nem másutt, mint a New York szívében helyet foglaló Central Parkban keressük majd az igazságot. Technikailag bravúrosan hangzik, de a játék felér majd egy digitális utazással is, hisz a készítők fél méteres (!!!) pontossággal modellezték le a területet. Aki viszont már járt ott, az is meglepődhet majd, mert ez a Central Park kicsit eltér az emlékeiben élő verziótól. Itt éjjelente emberevő szörnyek garázdálkodnak, halálkapuk nyílnak meg, és ezer sebből vérző hősök küzdenek az utolsó csepp vérükig, mint tudjuk, egyes egyedül… Ha más nem is, az alapötlet rejtett nagyszerűsége azonnal megfog minden horror rajongót. Hisz mi is lehetne rémületesebb, mint egyedül bolyongani egy csak általunk látott pokolban, úgy, hogy körülöttünk a világ legnagyobb városa fekszik?


„Rosszul fogod a feszítővasat, fiam!" – Gordon Freeman

A játékmenet két alapvető darabra lett osztva. Az első a már megszokott túlélő horror oldal. Sötétben mászkálunk egy szál zseblámpával és vascsővel felszerelve, miközben körülöttünk rémisztő természetfeletti események zajlanak. A másik ennél már érdekesebb. A Central Parkban ugyanis lehetőségünk lesz járműveket vezetni, fizikára épülő fejtörőket és puzzle feladványokat megoldani, sőt, még lopakodást is emlegetnek egyes források. Baljósnak tűnik viszont a műfajok ilyen szintű egybemosása, két okból kifolyólag is. Először is az ilyen „több az egyben" megoldások nagyon jó designer-i munkát igényelnek, másrészről pedig olyannyira összeszokott csapatot, ahol semmiféle széthúzás nincs, hisz az rögvest feltűnne a játékmenetben. Hogy ez megvan-e az Edennél, azt nem tudom, de az biztos, hogy az Atari tisztán bízik a sikerben, hisz az E3-mon bejelentették, hogy az AITD folytatást is kap majd. Sőt! Az egész program nagyjából egy sorozatévadnak felel majd meg. Meglepő? Nos, maga a játékmenet is fel lesz osztva egy-egy órás fejezetekre, melyek különböző sztori oldalakat hivatottak felfedni előttünk. A készítők ezt azzal indokolták, hogy szerintük a játékok „elmoziasítása" (Ejj, de csúnya volt!) nem tesz jót a végeredmények. Helyette a nagy TV sorozatokat (ők a 24-et és a Lostot példázták) kell alapnak tekinteni. (Érdekes, manapság egyre több fejlesztő vélekedik hasonlóan. Legutóbb Carvet Yerli nyilatkozta ezt a Crytektől).


Nyálcsorgás in the dark


Bár a játékmenet és a történet körül sok a kérdőjel, a látvány már most is lenyűgöző. A játékmotor nemcsak, hogy gyönyörűen kezeli a fény- árnyékhatásokat, de Edward szemében is olyan élet van, amilyet eddig még nem igen tapasztalhattunk. A fejlesztők emellett mindenre kiterjedő fizikát írtak a programhoz, melyről nem győznek hangsúlyozni, hogy mily élethű is. A zene pedig már a trailer-ben is elképesztően hangulatos volt, ha a melódiák negyede lesz csak ilyen, már akkor is megveszem a soundtrack-ket!


Úgy tűnik, az Atari kimászik a gödörből. Remekebbnél remekebb játékok vannak a kezében (a Heavy Rain trailer mindenkinek kötelező!), és a kreatív csapatokat szerződtettek. A játékról, ha van valami keseregnivalóm, akkor az a megjelenés. „Valamikor 2007-ben!" Nem hangzik túl bíztatóan, bár igaz, a „When it's done."-nán még ez is jobb...


Kapcsolódó cikk

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...