Az egyik legnagyobb múltra visszatekintő sorozat az Alone in the Dark, melynek első része még az Infrogames kiadásában jelent meg. Ekkoriban hatalmas újítást hozott, hiszen az első gammák közé tartozott, mely kihasználta a 3D csodálatos képi világát. Természetesen ekkor még a legkidolgozottabb karakter is csak 10-15 pixelből állt, de hihetetlen hangulatot árasztott az egész. Összesen négy rész követte az elsőt ezek után, melyek már nem igazán tudták visszaadni az eredeti rész hangulatát. Most 2008-ban megannyi rész után, Edward Carnby ötödik alkalommal is visszatér, hogy megmentse New Yorkot a teljes kipusztulás veszélyétől.
Előzményképpen érdemes tudni a játékról, hogy epizodikusan akarták a fejlesztők kiadni a szoftver egy-egy részét. Ez által akartak még inkább filmes hatást elérni. Sajnálatos módon a fejlesztéssel csúsztak a srácok és az Atari kérésére ezzel a tervvel felhagytak. Persze nem vágták az egészet a lomtárba, így egy-egy állásunk betöltésekor hangulatos videót tekinthetünk meg a korábbi történésekről, melyet remek narráció övez. Piros pont a hangulat fokozásért.
Horror műfaj rajongójaként hihetetlen elfogultan helyeztem be a tesztpéldányt konzolomba és egy izgalmasnak közel sem mondható menü után elindítottam a játékot. Nagy sajnálatomra többjátékos lehetőségre és nehézség választásra nincs lehetőségünk. Sebaj, a félelmetes dolgokat kedvelők tudják, hogy egyedül félni mindig jobb.
A játékban egy ismeretlen férfit alakítunk, aki még azt sem tudja a történet elején, hogy hogyan nézz ki. Egy csapat ember veszi körül, akik kivégzését tervezgetik. Itt ismerhetjük meg első jóakarónkat, aki lényegében támpontot ad a további nyomozáshoz. Szerencsénkre (vagy sem) egy hatalmas „élő” repedés felfalja rosszakaróinkat, és végre elkezdhetjük felgöngyölíteni saját, illetve a városunk rejtélyét.
Sokak eszébe juthat, hogy az AD játékmenete sok hasonlóságot mutat a Capcom-féle Resident Evil sorozatéval. Voltaképpen az idők folyamán hasonló fejlődési irányt is mutatnak. Az első pár részben rögzített kamera állásokban láthattuk az irányított karakterünket és az akció részek is kimerültek egy-egy tárgy kombinálásában. A folytatásokban egyre nagyobb befolyást kaptak az akció részek is, melyek pergősebbé, adrenalin pumpálóvá tették a gammát. Végül a mostani részben az akció került a középpontba, míg logikai elemek csupán elvétve vannak.
Hősünket két perspektívából irányíthatjuk: belső, illetve külső nézetben. Előbbinél könnyebben tudunk célozni és vizsgálódni, míg utóbbinál a közelharci és ugrálós jelenetek dominálnak inkább. Ezzel a húzással a fejlesztők szinte két legyet ütöttek egy csapásra, mivel nem kell mindig a rögzített kameraállásokra hagyatkoznunk így. Persze ez a játék egyik legnagyobb buktatója is egyben.
Az irányítás ugyanis kritikus pontja a játéknak, ha ilyen újításba csapnak a fejlesztők. Sajnos itt sem volt zökkenőmentes a kontroller konfigurációja, sőt néhol szörnyen idegesítő tud lenni. A készítők megpróbáltak emberi kézmozdulatokat szimulálni az egyik bottal (L-Stick), mely által a kezünkben lévő tárgyat könnyebben bírtuk volna mozgatni. Ez természetesen nehezebb lett és néhol elég kiakasztó tud lenni, ahol időre kell dolgoznunk. Summa summarum ez a leglényegesebb hibája a produktumnak.
A másik jelentős probléma a tartalomban leledzik. A sztori remek, a karakterek kidolgozottak és mindig érezhető egy kis feszültség a háttérben. A játék élettartama, viszont botrányosan rövid. Ha kivesszük a fölöslegesnek mondható több perces autókázásokat és szörnymészárlásokat, akkor összesen 4-5 óránkba telik végigvinni a AD-t. Persze ekkor csupán a főszálra koncentrálva végigrohannánk a játékon nem kísérletezve a gamma igazán nagy erősségével: a tárgykombinálással.
Edward sok McGyver részt láthatott gyerek korában, hiszen remek érzéke van a kabátzsebében megbúvó tárgyak kombinálásához. Egy egyszerű rovarirtóból és egy öngyújtóból halálos lángszórót szerkeszt, miközben másik kezében Molotov koktélt gyárt. Remek dolog ezekkel a tárgykombinálásokkal kísérletezni. Használatuk pedig elengedhetetlen, mivel ellenfeleink többnyire tűzre allergiásak.
Korábban említettem, hogy sokat fogunk autózni is. A játékban található bármely kocsit elköthetjük, természetesen miután feltörtük azt és a megfelelő drótok összekötésével gyújtást adunk a kicsikének. A járművek nem csak utazásra alkalmasak. A benzintartályon ejtett lyukkal és öngyújtóval kirobbanó sikert érhetük el ellenfeleink körében. Persze, ha azok nem vettek észre minket. Ugyanis a szörnyek képesek észlelni, ha lángszórót vagy más tüzes utóhatású eszközt tartunk a kezünkben. Ekkor általában távolból próbálnak minket leszedni bizonyos távolsági támadásaikkal (köpés, lövés stb.).
Nem tettem még említést a külcsínről, mely megérdemel egy külön imát. A játék elején nem bontakozhat ki igazán a grafikus motor, hiszen egy omladozó sötétházból kell kimenekülnünk, minél hamarabb. Viszont a parkba érkezés után elismerően vesszük tudomásul, hogy igazán nagy területet képes kezelni a rendszer. A fizika is nagyszerűen muzsikál eközben. Érdekes, hogy a fejlesztők elég időt tudtak szentelni arra, hogy a tűz dinamikusan terjedjen minden éghető tárgyon, míg az autók úgy pattognak, mint a nikkel bolhák. Kicsit kiábrándító volt számomra.
A játék összegészében jó lett. Remek hangulatot áraszt és képes arra, amire a mai játékok alig: ijesztgetni. Ám számos hiba maradt a játékban, melyek üvöltenek a korrigálásért. Nem beszélve a sztori hosszúságáról, mely még jobban beigazolja a tényt, miszerint ez csupán előzményként szolgál. Remélhetőleg az Atari hamarosan bejelenti a folytatást, melyet végre teljesen be tudnak fejezni a fejlesztők.
Előzményképpen érdemes tudni a játékról, hogy epizodikusan akarták a fejlesztők kiadni a szoftver egy-egy részét. Ez által akartak még inkább filmes hatást elérni. Sajnálatos módon a fejlesztéssel csúsztak a srácok és az Atari kérésére ezzel a tervvel felhagytak. Persze nem vágták az egészet a lomtárba, így egy-egy állásunk betöltésekor hangulatos videót tekinthetünk meg a korábbi történésekről, melyet remek narráció övez. Piros pont a hangulat fokozásért.
Horror műfaj rajongójaként hihetetlen elfogultan helyeztem be a tesztpéldányt konzolomba és egy izgalmasnak közel sem mondható menü után elindítottam a játékot. Nagy sajnálatomra többjátékos lehetőségre és nehézség választásra nincs lehetőségünk. Sebaj, a félelmetes dolgokat kedvelők tudják, hogy egyedül félni mindig jobb.
A játékban egy ismeretlen férfit alakítunk, aki még azt sem tudja a történet elején, hogy hogyan nézz ki. Egy csapat ember veszi körül, akik kivégzését tervezgetik. Itt ismerhetjük meg első jóakarónkat, aki lényegében támpontot ad a további nyomozáshoz. Szerencsénkre (vagy sem) egy hatalmas „élő” repedés felfalja rosszakaróinkat, és végre elkezdhetjük felgöngyölíteni saját, illetve a városunk rejtélyét.
Sokak eszébe juthat, hogy az AD játékmenete sok hasonlóságot mutat a Capcom-féle Resident Evil sorozatéval. Voltaképpen az idők folyamán hasonló fejlődési irányt is mutatnak. Az első pár részben rögzített kamera állásokban láthattuk az irányított karakterünket és az akció részek is kimerültek egy-egy tárgy kombinálásában. A folytatásokban egyre nagyobb befolyást kaptak az akció részek is, melyek pergősebbé, adrenalin pumpálóvá tették a gammát. Végül a mostani részben az akció került a középpontba, míg logikai elemek csupán elvétve vannak.
Hősünket két perspektívából irányíthatjuk: belső, illetve külső nézetben. Előbbinél könnyebben tudunk célozni és vizsgálódni, míg utóbbinál a közelharci és ugrálós jelenetek dominálnak inkább. Ezzel a húzással a fejlesztők szinte két legyet ütöttek egy csapásra, mivel nem kell mindig a rögzített kameraállásokra hagyatkoznunk így. Persze ez a játék egyik legnagyobb buktatója is egyben.
Az irányítás ugyanis kritikus pontja a játéknak, ha ilyen újításba csapnak a fejlesztők. Sajnos itt sem volt zökkenőmentes a kontroller konfigurációja, sőt néhol szörnyen idegesítő tud lenni. A készítők megpróbáltak emberi kézmozdulatokat szimulálni az egyik bottal (L-Stick), mely által a kezünkben lévő tárgyat könnyebben bírtuk volna mozgatni. Ez természetesen nehezebb lett és néhol elég kiakasztó tud lenni, ahol időre kell dolgoznunk. Summa summarum ez a leglényegesebb hibája a produktumnak.
A másik jelentős probléma a tartalomban leledzik. A sztori remek, a karakterek kidolgozottak és mindig érezhető egy kis feszültség a háttérben. A játék élettartama, viszont botrányosan rövid. Ha kivesszük a fölöslegesnek mondható több perces autókázásokat és szörnymészárlásokat, akkor összesen 4-5 óránkba telik végigvinni a AD-t. Persze ekkor csupán a főszálra koncentrálva végigrohannánk a játékon nem kísérletezve a gamma igazán nagy erősségével: a tárgykombinálással.
Edward sok McGyver részt láthatott gyerek korában, hiszen remek érzéke van a kabátzsebében megbúvó tárgyak kombinálásához. Egy egyszerű rovarirtóból és egy öngyújtóból halálos lángszórót szerkeszt, miközben másik kezében Molotov koktélt gyárt. Remek dolog ezekkel a tárgykombinálásokkal kísérletezni. Használatuk pedig elengedhetetlen, mivel ellenfeleink többnyire tűzre allergiásak.
Korábban említettem, hogy sokat fogunk autózni is. A játékban található bármely kocsit elköthetjük, természetesen miután feltörtük azt és a megfelelő drótok összekötésével gyújtást adunk a kicsikének. A járművek nem csak utazásra alkalmasak. A benzintartályon ejtett lyukkal és öngyújtóval kirobbanó sikert érhetük el ellenfeleink körében. Persze, ha azok nem vettek észre minket. Ugyanis a szörnyek képesek észlelni, ha lángszórót vagy más tüzes utóhatású eszközt tartunk a kezünkben. Ekkor általában távolból próbálnak minket leszedni bizonyos távolsági támadásaikkal (köpés, lövés stb.).
Nem tettem még említést a külcsínről, mely megérdemel egy külön imát. A játék elején nem bontakozhat ki igazán a grafikus motor, hiszen egy omladozó sötétházból kell kimenekülnünk, minél hamarabb. Viszont a parkba érkezés után elismerően vesszük tudomásul, hogy igazán nagy területet képes kezelni a rendszer. A fizika is nagyszerűen muzsikál eközben. Érdekes, hogy a fejlesztők elég időt tudtak szentelni arra, hogy a tűz dinamikusan terjedjen minden éghető tárgyon, míg az autók úgy pattognak, mint a nikkel bolhák. Kicsit kiábrándító volt számomra.
A játék összegészében jó lett. Remek hangulatot áraszt és képes arra, amire a mai játékok alig: ijesztgetni. Ám számos hiba maradt a játékban, melyek üvöltenek a korrigálásért. Nem beszélve a sztori hosszúságáról, mely még jobban beigazolja a tényt, miszerint ez csupán előzményként szolgál. Remélhetőleg az Atari hamarosan bejelenti a folytatást, melyet végre teljesen be tudnak fejezni a fejlesztők.