Neverwinter Nights 2: Mask of the Betrayer

  • Írta: Chocho
  • 2007. május 19.
Link másolása
Nem is volt oly rég, hogy az Obsidian csapata (akiknek anno a KOTOR2-t is köszönhettük) előrukkolt a D&D világ egyik legjobb szerepjátékának, a 2002-es Neverwinter Nights-nak folytatásával. Alig lélegezhettünk fel az Oblivion kiegészítőjétől, most ismét egy expanzióra invitálnak minket, ezúttal azonban a tél nélküli birodalom lesz az úti cél.
Egyszer volt, hol nem volt…

Egy valamit nem árt leszögezni. A Neverwinter Nights 2 története a tavalyi év talán legjobb játéktörténete volt, messze maga alá gyűrt sok riválist, köztük a kissé ellaposodó Oblivion-t is. Ennek tükrében a készítőknek fel kellett hát kötni a gatyát, hisz önnön munkájuk felülmúlása talán a legnehezebb feladatnak ígérkezik. Mindezek ellenére viszont már most váltig állítják, hogy az alapjátéknál rövidebb (mindössze 15-20 óra hosszú) sztori minden eddigit felülmúl majd. Nem a világ megmentéséről szól és nem is a NWN2 közvetlen folytatásáról, hanem valami személyesről, amiről most még az alkotók mélyen hallgatnak.

Akárhogy is legyen, az első képsorok nem hangzanak túl rózsásan. Hősünk egy katakombában tér magához, a saját vérében fetrengve. Gith kardjának szilánkját valaki letépte mellkasáról, és most annak helyén valami szörnyű vágy égeti. Vágy valami sötét után, ami szépen lassan az őrületbe kergeti, ha nem fedi fel. A történet első fele ennek az ismeretlen megszállottságnak a definiálásáról szól majd.


Az idő megoldja


Mivel az alapjáték fél éve jelent meg, felmerülhet a kérdés, hogy ennyi idő alatt mit lehet összehozni a játékmenetből. Ha a történet jó is lesz, azért nem árt egy-egy újdonság, hisz a NWN2 így is kicsit túlontúl klasszikus lett. Szerencsére a fél év itt csak névleges idő, hisz a kiegészítőt már jóval a megjelent játék előtt elkezdték tervezgetni, így hamar körvonalazódtak az újdonságok is. Először is kapunk új faj és osztály kombinációkat. Ezekről egyelőre nem beszéltek a fejlesztők, mindössze egy presztízs-osztályról fedték fel a leplet, ami a jól hangzó „They vörös varázslója" címet viselni. Ezekből amúgy elég sok lesz, következtethető ez abból, hogy 50 vadi új képesség közül válogathatunk majd a magasabb szinteken. Ez egyébként az alapjátékhoz képest 10-zel megnőtt, azaz ezúttal a 30. szintig tornázhatjuk fel magunkat.


Hősünk maga is karakter, éppen emiatt a NWN2-ben létrehozott és megszeretett szereplőnket lehetőségünk lesz átvinni a kiegészítőbe is. Mivel az elérhető szintek száma az eddigi 20-ról 30-ra emelkedett, így fontos lett az egyensúly kérdése. Amennyiben a régi karakterünk nem állt azon a szinten, amit az új rész megkövetel, az importáláskor annyi tapasztalati ponttal látnak el bennünket, amik segítségével feltornászhatjuk magunkat addig, amíg szükséges a fair küzdelmekhez.


Ha már a főhőst kitárgyaltuk, beszéljünk az Obsidian egyik legnagyobb erősségéről, mely miatt eddigi RPG-jük kiemelkedett. Természetesen a társainkról van szó. Azon kívül, hogy viszonylag kevesen csatlakozhatnak majd hozzánk (a késztők ezt azzal magyarázták, hogy így több idejük jutott az egyes karakterek kidolgozására), a Mask of the Betrayer-ben nem fogunk találkozni egy régi társunkkal sem. A sorsukról azért néha-néha szerezhetünk ismereteket, de kalandjaink során kizárólag új arcokat vehetünk majd magunkhoz. Bizony, vehetünk, a feltételes mód nem véletlenül került oda. A játékban ugyanis egyáltalán nem lesz feltétlenül szükség partnerekre, akár azok nélkül is végigfuthatjuk a történetet. Amennyiben úgy döntünk, hogy felvesszük őket, nem lesz könnyű dolgunk. A mesterséges intelligencia ugyanis komoly fejlesztéseken esett át. Társaink élethűben reagálnak majd cselekedeteinkre, mint valaha. Ha teszem azt, megbántjuk őket, először csak dühösek lesznek és veszekedni fognak velünk. Később már előfordulhat, hogy nem hajlandók cipelni a cuccainkat, esetleg eltiltják előlünk az inventory-jukat. A legutolsó lépcsőfok pedig a szétválás lesz. Természetesen a gonosz hősök meg is ölhetik őket, de nem szabad elfelejteni, hogy minden tettünk komoly következményekkel jár…
Belbecs után külcsín


Mindezek eddig kitűnően hangzanak, viszont az ügyetlen tálalás a mai világban már nem bocsánatos bűn. Valljuk be, akármilyen jó játék is volt a Neverwinter Nights 2, látvány tekintetében a már akkor közel fél éves Oblivion messze felülmúlta. Tudják ezt az Obsidian-nál is, és ezért a srácok komolyan összedugták a fejüket. Az eredmény a képeken látható, és szerintem magáért beszél. Ugyan nem szüleletett új etalon, mégis tisztességes iparos munka lesz a Mask of the Betrayer. A motorból sokkal többet hoznak mi, mint eddig és a pályatervezők is nagyobb szabadságot kaptak. A zenéről szerintem beszélnem sem kell, ami nem romlott el, nem szorul javításra.


Összességében elmondható, hogy valami igen csak klassz készül a srácok műhelyében. Nem egyszer bizonyították már, hogy tudnak, és ha hihetünk nekik, akkor az áruló maszkja az utóbbi évek legjobb RPG-jét fedi majd. Csak jöjjön már el az ősz!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...