Két évvel ezelőtt egy csapat tinédzser fogságba esett a Leafmore High gimnázium falain belül. A banda nagy részét Herbert Friedman, az őrült professzor különös teremtményei mészárolták le, azonban néhányan közülük túlélték az éjszakát. A diákok elpusztították az összes mutánst, majd megölték Friedman-t is. Azt hitték vége a rémálomnak...
A fiatalok azóta visszarázódtak az életbe, sőt egyikük egyetemre is ment. A fallcreeki campuson azonban olyan különös, és megmagyarázhatatlan dolgok történnek, melyek felelevenítik az évekkel korábbi eseményeket. Az egyetemi udvaron egy este furcsa, fekete virágok kezdenek csírázni, amik persze azonnal felkeltik minden hallgató érdeklődését. Egyesek tartózkodóan kezelik a jelenséget, de akadnak olyanok is, akik vad kísérletezésbe kezdenek. A diákok egy ferde estén rájönnek, hogy ha teát főznek a növényből, akkor az elborítja elméjüket, és mindenféle furcsa, horrorisztikus dolgot hallucinálnak tőle. Arra azonban nem számított senki, hogy miután a virág teljesen kinő, és szétszórja spóráit, az álmok valósággá válnak.
A korábban csak a hallucinációk alatt látott mészárlások, szörnyek, és vérengzések megelevenednek, most azonban nem lehet kialudni az egészet. Hatalmas szörnyek lepik el az egyetemet, nem kímélve senkit és semmit – még főszereplőinket sem. A folyosókon egy csapásra megszűnik az élet, mindenki sikoltva próbál menekülni, azonban legtöbbjüket utoléri a végzete, és csakhamar egy rothadó húscafatként végzik a padlón.
Dióhéjban ennyi az ObsCure második részének kerettörténete. Mi Corey Wilde-ot és Mei Wang-ot irányítva a virágok „támadásának" előestéjén csöppenünk bele az eseményekbe. Na de kik is ők? Még mielőtt továbbmennénk, gyorsan fussuk át a szereplőket. Corey egy vad deszkás srác, a Fallcreek University hallgatója, hobbijából kifolyólag pedig nem áll távol tőle a fájdalom, és a különböző akrobatikus mutatványok bemutatása. Barátnője Mei egy fiatal és gyönyörű ázsiai lány, aki mellékesen hardcore gamer, és egyetlen igazi ellenfele van az egyetemen, aki nem más, mint saját ikertestvére, a nagy hacker, Jun. Új szereplőként lép még be a játékba Amy „Miss Wet T-Shirt" Brookes, aki cseles észjárásával segíti a csapatot, valamint Sven Hansen, a Norvégiából importált keménylegény. A rajongóknak azonban nem kell megijedniük, ugyanis pár régi arc is visszatért a folytatásra. Itt van újra Kenny és Shannon Matthews, sőt bekapcsolódik az öldöklésbe még Stanley Jones is, aki az elmúlt két évben megjárta a börtönt, most pedig pizzás fiúként tengeti életét.
Szóval Corey és Mei irányítását vehetjük át elsőként. Átlagos este van a campuson, a folyosón bűzlenek a pizzás dobozok, a szobákból vad nurock zene szűrődik ki, mindenki éli az átlagos kollégiumi életét. A két hős elindul barátaihoz, akik már nagyba tolják a feketevirág-tea főzetet a szobájukban. Corey és Mei is megkóstolja, majd indul az első rémálom. Sötét, ködös éjszakáról hallucinálnak, a templomkapuban karóba húzott emberi tetemek fogadják őket, majd meglátnak egy furcsa alakot, aki egy lányt vonszol maga után. Utána erednek, de bármennyire is futnak, nem tudják utolérni azt. Hirtelen óriási szörnyek támadják meg őket, és kezdődik az ébredés. Nem semmi álom volt, egyben ízelítőt is kaptunk a játék hangulatából.
Másnap megtörténik az, amiről a bevezetőben már beszéltünk. A virágok kihajtanak, az egyetem pedig egy pillanat alatt horror-cirkusszá változik át. Sok lehetőségünk nincs, vagy mi gyilkolunk, vagy belőlünk lesz áldozat. A játékmenet során párosával kell mennünk, néha a gép osztja ki a szereplőket, néha pedig mi választhatunk két önkéntest a csapatból. Ha nem kooperatív módban indítjuk az ObsCure 2-t, akkor a másik szereplő irányítását a számítógép veszi át, de mi is bármikor cserélgethetünk köztük. Az irányítható diákok mindegyikének különböző képességei vannak, van aki ügyes kódfejtő, van aki pillanatok alatt kinyit egy zárat, de akad olyan is, aki pusztán testi erejével erősít minket.
A különböző adottságok már szinte üvöltik, hogy itt bizony nem csak a folytonos mészárláson van a hangsúly. Az ObsCure 2 leginkább a Silent Hill, a Resident Evil, és egy bármilyen kalandjáték mutációjának írható le, és akkor még nem is erőltettük rá a jelzőket. Megvan benne a Silent Hill kellemes borzongása, és a survival horrorok minden játékeleme, valamint a Resident Evil pergős szörnygyilkolása is. A kalandjáték elemeket a rengeteg fejtörő, és a játékmenet alatti trükközések adják, na meg az, hogy legtöbbször nekünk kell kitalálni, hogyan lehet továbbjutni egy-egy résznél. Kellemes egyveleg tehát az ObsCure, fejlesztésekor remek játékokat vettek példának.
A hangulat egy kicsit tinihorroros lett. Persze ezt is szeretjük, nincs is annál jobb, mint miniszoknyás kislányokat nézni, ahogy vérfröccsös arccal életükért könyörögnek. A sztorin még lehetett volna agyalni egy kicsit, de azért nem kevés kérdés kerül megválaszolásra, ha végigjátsszuk a történetet. A horror elemek is kellően megfelelő dózisban érnek minket, és bár a szörnyek kicsit sem félelmetesek, remek hangulatot kölcsönöz a játéknak az utunkba kerülő tetemek, és a falra fröccsent szervek látványa.
A grafika nem a legszebb, de az értékeléskor ez most annyira nem fog számítani, hiszen örülünk, hogy egy újabb gondolkodós survivor horrorral gazdagodott a polcunk. Aki imádja a stílust, az egyet érthet, hogy emiatt nem érdemes elásni a játékot, itt bizony a hangulaton van a hangsúly – és nem utolsó sorban ebből kifolyólag a gépigény is piszok alacsony lett. A játéktér nincs zsúfolásig tele mindenféle vadi új speciális effektussal, mindenből épp csak annyi van, hogy ne mondjuk azt, ez bizony csúnya. Egy kicsit mondjuk dolgozhattak volna rajta, hiszen a szörnyek elég elnagyoltak lettek, és bizony a textúrák se valami szemkápráztatóan élesek.
Hangok terén átlagosnak mondható a játék, bár mi hiányoljuk a horrorfilmekben előszeretettel használt „nagy csend utáni éles és hangos ijesztőt", hogy olykor elénk vezessen valami ocsmány teremtményt. A szinkron kicsit idegesítő, mindenki alap angolt beszél, tökéletesen artikulálva, és szleng-mentesen. A zene viszont fantasztikus lett. A játék főcímdalát (melyet amúgy a Boston String Quartet és a Párizsi Operaház Gyermekkórusa ad elő) nagyon eltalálták a készítők, az egyetlen gond csak az, hogy játék alatt keveset hallani. (Aki mellesleg szeretné eltenni emlékbe az OST-t, az három remek számot letölthet az obscure2.com oldal download szekciójából.)
Az irányítás PC-n elég érdekes lett, a billentyűzet és egér páros nem a legjobban lett összehangolva. Freelook gyakorlatilag nincs, csak a kamerát dobálhatjuk vízszintes, illetve függőleges irányokba, úgyhogy erősen ajánlott a kontroller használata. Noha a gamepadot be kell kalibrálni a setupban, hogy minden a megszokott helyre kerüljön, de így használhatóbbá, élvezetesebbé tehetjük a játékot.
Befejezésként azért mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy amit hiányolunk az ObsCure 2-ből, az nem más, mint az a bizonyos PLUSZ. Nem egy kiemelkedő alkotás, a készítők nyugodtan túlzásokba eshettek volna. Kevés az igazán beteg jelenet, a kalandozás nem elég rémisztő, a feladványok sem valami embert próbálóak, és mit ne mondjak, a játékot hajtó motort is feldobhatták volna pár modern megoldással. Nem rossz játék, de túl átlagos lett. Hiába az egész jó hangulat, a gép előtt ülve nem lehet igazán átélni az eseményeket, kevés a váratlan fordulat, és valahogy a befejezést se úgy várja az ember, mint ahogy azt kéne. Jobb mint elődje, de még nem száz százalékos.
A korábban csak a hallucinációk alatt látott mészárlások, szörnyek, és vérengzések megelevenednek, most azonban nem lehet kialudni az egészet. Hatalmas szörnyek lepik el az egyetemet, nem kímélve senkit és semmit – még főszereplőinket sem. A folyosókon egy csapásra megszűnik az élet, mindenki sikoltva próbál menekülni, azonban legtöbbjüket utoléri a végzete, és csakhamar egy rothadó húscafatként végzik a padlón.
Dióhéjban ennyi az ObsCure második részének kerettörténete. Mi Corey Wilde-ot és Mei Wang-ot irányítva a virágok „támadásának" előestéjén csöppenünk bele az eseményekbe. Na de kik is ők? Még mielőtt továbbmennénk, gyorsan fussuk át a szereplőket. Corey egy vad deszkás srác, a Fallcreek University hallgatója, hobbijából kifolyólag pedig nem áll távol tőle a fájdalom, és a különböző akrobatikus mutatványok bemutatása. Barátnője Mei egy fiatal és gyönyörű ázsiai lány, aki mellékesen hardcore gamer, és egyetlen igazi ellenfele van az egyetemen, aki nem más, mint saját ikertestvére, a nagy hacker, Jun. Új szereplőként lép még be a játékba Amy „Miss Wet T-Shirt" Brookes, aki cseles észjárásával segíti a csapatot, valamint Sven Hansen, a Norvégiából importált keménylegény. A rajongóknak azonban nem kell megijedniük, ugyanis pár régi arc is visszatért a folytatásra. Itt van újra Kenny és Shannon Matthews, sőt bekapcsolódik az öldöklésbe még Stanley Jones is, aki az elmúlt két évben megjárta a börtönt, most pedig pizzás fiúként tengeti életét.
Szóval Corey és Mei irányítását vehetjük át elsőként. Átlagos este van a campuson, a folyosón bűzlenek a pizzás dobozok, a szobákból vad nurock zene szűrődik ki, mindenki éli az átlagos kollégiumi életét. A két hős elindul barátaihoz, akik már nagyba tolják a feketevirág-tea főzetet a szobájukban. Corey és Mei is megkóstolja, majd indul az első rémálom. Sötét, ködös éjszakáról hallucinálnak, a templomkapuban karóba húzott emberi tetemek fogadják őket, majd meglátnak egy furcsa alakot, aki egy lányt vonszol maga után. Utána erednek, de bármennyire is futnak, nem tudják utolérni azt. Hirtelen óriási szörnyek támadják meg őket, és kezdődik az ébredés. Nem semmi álom volt, egyben ízelítőt is kaptunk a játék hangulatából.
Másnap megtörténik az, amiről a bevezetőben már beszéltünk. A virágok kihajtanak, az egyetem pedig egy pillanat alatt horror-cirkusszá változik át. Sok lehetőségünk nincs, vagy mi gyilkolunk, vagy belőlünk lesz áldozat. A játékmenet során párosával kell mennünk, néha a gép osztja ki a szereplőket, néha pedig mi választhatunk két önkéntest a csapatból. Ha nem kooperatív módban indítjuk az ObsCure 2-t, akkor a másik szereplő irányítását a számítógép veszi át, de mi is bármikor cserélgethetünk köztük. Az irányítható diákok mindegyikének különböző képességei vannak, van aki ügyes kódfejtő, van aki pillanatok alatt kinyit egy zárat, de akad olyan is, aki pusztán testi erejével erősít minket.
A különböző adottságok már szinte üvöltik, hogy itt bizony nem csak a folytonos mészárláson van a hangsúly. Az ObsCure 2 leginkább a Silent Hill, a Resident Evil, és egy bármilyen kalandjáték mutációjának írható le, és akkor még nem is erőltettük rá a jelzőket. Megvan benne a Silent Hill kellemes borzongása, és a survival horrorok minden játékeleme, valamint a Resident Evil pergős szörnygyilkolása is. A kalandjáték elemeket a rengeteg fejtörő, és a játékmenet alatti trükközések adják, na meg az, hogy legtöbbször nekünk kell kitalálni, hogyan lehet továbbjutni egy-egy résznél. Kellemes egyveleg tehát az ObsCure, fejlesztésekor remek játékokat vettek példának.
A hangulat egy kicsit tinihorroros lett. Persze ezt is szeretjük, nincs is annál jobb, mint miniszoknyás kislányokat nézni, ahogy vérfröccsös arccal életükért könyörögnek. A sztorin még lehetett volna agyalni egy kicsit, de azért nem kevés kérdés kerül megválaszolásra, ha végigjátsszuk a történetet. A horror elemek is kellően megfelelő dózisban érnek minket, és bár a szörnyek kicsit sem félelmetesek, remek hangulatot kölcsönöz a játéknak az utunkba kerülő tetemek, és a falra fröccsent szervek látványa.
A grafika nem a legszebb, de az értékeléskor ez most annyira nem fog számítani, hiszen örülünk, hogy egy újabb gondolkodós survivor horrorral gazdagodott a polcunk. Aki imádja a stílust, az egyet érthet, hogy emiatt nem érdemes elásni a játékot, itt bizony a hangulaton van a hangsúly – és nem utolsó sorban ebből kifolyólag a gépigény is piszok alacsony lett. A játéktér nincs zsúfolásig tele mindenféle vadi új speciális effektussal, mindenből épp csak annyi van, hogy ne mondjuk azt, ez bizony csúnya. Egy kicsit mondjuk dolgozhattak volna rajta, hiszen a szörnyek elég elnagyoltak lettek, és bizony a textúrák se valami szemkápráztatóan élesek.
Hangok terén átlagosnak mondható a játék, bár mi hiányoljuk a horrorfilmekben előszeretettel használt „nagy csend utáni éles és hangos ijesztőt", hogy olykor elénk vezessen valami ocsmány teremtményt. A szinkron kicsit idegesítő, mindenki alap angolt beszél, tökéletesen artikulálva, és szleng-mentesen. A zene viszont fantasztikus lett. A játék főcímdalát (melyet amúgy a Boston String Quartet és a Párizsi Operaház Gyermekkórusa ad elő) nagyon eltalálták a készítők, az egyetlen gond csak az, hogy játék alatt keveset hallani. (Aki mellesleg szeretné eltenni emlékbe az OST-t, az három remek számot letölthet az obscure2.com oldal download szekciójából.)
Az irányítás PC-n elég érdekes lett, a billentyűzet és egér páros nem a legjobban lett összehangolva. Freelook gyakorlatilag nincs, csak a kamerát dobálhatjuk vízszintes, illetve függőleges irányokba, úgyhogy erősen ajánlott a kontroller használata. Noha a gamepadot be kell kalibrálni a setupban, hogy minden a megszokott helyre kerüljön, de így használhatóbbá, élvezetesebbé tehetjük a játékot.
Befejezésként azért mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy amit hiányolunk az ObsCure 2-ből, az nem más, mint az a bizonyos PLUSZ. Nem egy kiemelkedő alkotás, a készítők nyugodtan túlzásokba eshettek volna. Kevés az igazán beteg jelenet, a kalandozás nem elég rémisztő, a feladványok sem valami embert próbálóak, és mit ne mondjak, a játékot hajtó motort is feldobhatták volna pár modern megoldással. Nem rossz játék, de túl átlagos lett. Hiába az egész jó hangulat, a gép előtt ülve nem lehet igazán átélni az eseményeket, kevés a váratlan fordulat, és valahogy a befejezést se úgy várja az ember, mint ahogy azt kéne. Jobb mint elődje, de még nem száz százalékos.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.