FIFA Street 3 Demó teszt

  • Írta: Daks
  • 2008. január 24.
Link másolása
A 2006-ban megjelent FIFA Street 2-t imádtuk. Az Electronic Arts meglepő módon egy év kihagyással, idén folytatja a sorozatot, és most, kerek egy hónappal a megjelenés előtt lehetőségünk nyílt belekukkantani a demóba is - pechünkre.
A harmadik rész ezúttal már újgenerációs játékkonzolokra készült, de nem csak a HD felbontás okozza a grafika hatalmas változását. A játék ugyanis elődjeitől eltérően felhagyott a megszokott FIFA-s látványelemekkel, és egy rajzfilmszerű, leginkább karikatúrákra hasonlító stílust vett fel. Az EA nagy kockázatot vállalt ezzel, ugyanis igencsak megosztott az ezen irányvonal iránti érdeklődés, sokan szeretik, de még többen utálják. Én az utóbbi táborba tartozom, a Guitar Hero III-nál még tetszett ez a váltás, de jelen esetben szörnyülködve néztem a kiadó által küldött első screenshotokat. Ez nem FIFA, ez valami más, köze sincs az előzőekhez – gondoltam magamban, de azért adtam egy esélyt a demónak.


A FIFA Street 3 hűen követi az elődök által kitaposott vonalat, ezúttal is világklasszis focistákkal kell trükközgetnünk mindenféle kispályás grundon, amolyan Nike és Adidas reklám stílusban. A játék teljes verziójában lesz fúrótornyos, tengerpartos, ipari kikötős, panoráma teraszos, lakótelepi játszóteres, tetőkertes, és még vagy százféle extrém pálya, a demónk pedig egy klasszikus, gettó negyedbeli betongrundot kapott. Itt a brazil és angol szupersztárok 5 az 5 elleni felállásban mérkőznek meg egymással, sok beállítási lehetőség viszont nincs, úgyhogy indítsuk is a meccset!


Az előző részek már rég voltak kezemben, így nehéz összehasonlítanom őket, de arra határozottan emlékszem, hogy azok sokkalta jobban szórakoztattak, mint ez. Kezdjük a gyorstesztet talán a játékmenettel. A freestyle football stílus fantasztikusan jó volt az előző részekben, itt azonban ugyanazt látjuk újra és újra, 2-3 meccs lenyomása után nem sok meglepetéssel tud szolgálni a játék. Hagyományos FIFA stílusban itt is a jobb karral tudunk cselezni, pillanatok alatt át lehet verni az ellenfelet, egy mozdulattal adhatunk például kötényt, amit a buta ellenfél ráadásul rendszeresen bevesz. A nehézségi szint very very easy lett a játékban, pár perc alatt úgy betanulható minden, hogy rögtön 5-0-ra verhetjük a másik csapatot.


Sajnos a FIFA-ra jellemző tuti gól bugok itt is megtalálhatóak. A hagyományos sorozatban ha oldalról íveljük kapu elé a labdát, akkor rendszerint gólt lehet szerezni, bár ezt az utóbbi részekben javították már, de a szöktetéses trükk még mindig bejön. A FIFA Street 3-ban is van ilyen, ha például a kapu előtt felpattintjuk a lasztit, és úgy rúgjuk el, akkor a kapus néhány peches kivétellel sosem képes védeni, így ezzel a trükkel akár 15-0-ra is végezhetünk a mindössze 5 perces játék alatt. Vicces továbbá, hogy a kapus ugyanolyan bárgyú, mint minden FIFA játékban, ha kiesik a labda a kezéből, akkor vigyázba vágja magát, és áll tovább, ritkán vetődik csak, akkor is igen természetellenes módon.


A cselek viszont jópofák, ha nekifutunk például a falnak, akkor egy hátra szaltóval teljesen össze lehet zavarni a ránk támadó másik játékost, de az a passz is klassz lett, mikor a betonfalról pattintjuk vissza társunknak a lasztit. Ezen kívül lehet még ollózni, fejelni, meg mindenféle egyebet, a látványos megmozdulásokért pedig pont jár, és minél több van nekünk, az ellenfél annál rosszabbul érzi magát, majd annál többet bénázik.


A játékmenet pocsék lett, nem nyújt semmi kihívást, és folyamatosan ismétli önmagát. Az irányítás annyira egyszerű, hogy szinte már ez rontja el az élményünket, pár gombnyomással ugyanis az összes trükk előhívható, de nem csak ezért nem tetszik, a labdaelvételt például ritka ügyetlenül kezeli a gép. Ha nem jó időben nyomjuk meg a gombot, akkor karakterünk mellérúg, majd másodpercekre ledermed, és mire magához tér, már a sprint sem segít, úgy elhúzott az ellenfél. Az ilyen hibákat sokáig tudnánk sorolni, a karakterek animálása szörnyű, az irányítás egyszerre bárgyúan könnyű és idegesítően béna, úgyhogy bármelyik szempontot is nézzük, csak a visszafejlődést látjuk a FIFA Street 3-ban.


Hasonló a helyzet a látványvilággal is. A karikatúra stílusban rajzolt borzalmas karakterekről már beszéltünk, hihetetlen ocsmány képet mutatnak az amúgy hagyományos pályákon, de hogy még a grafikát is elszúrják, az dühítő. A karakterek szinte foszforeszkálnak a darkos, lepusztult képet mutató pályán, semmi nextgennek mondható megoldást nem látni, csak a búnuszok összeszedésekor és felhasználásakor látott, már Nintendo 64-ben is használt fénynyalábokat. A játékélmény olyan, mintha egy HD kábellel tuningolt PS2-n játszana az ember, köze sincs a méregdrága erőgépekből kicsalható teljesítményhez. Nem tudom, hogy gondolták ezt az Electronic Arts-nál, de csúnyán elszúrták, az tuti.


A hangokról se tudok sok jót mondani. A demó egyetlen soundtrackje tíz másodperc után őrületbe kergeti az embert, a hangeffektek folyamatosan ismétlik egymást, és ha gól van, valami idióta műanyag robothang mondja be a pontot szerző nevét. Az embernek számtalan ötlete van, hogyan lehetne egy kis underground stílust csempészni a játékba, ám az EA mérnökei sajnos a graffitizott falaknál és a természetellenes mozgásoknál teljesen elakadtak, nem kicsit lehangolva így minket, a játékosokat.


Kíváncsi vagyok következő hónapban fojesztől hány pontot fog kapni a játék, én a demó alapján nem adnék neki 5-nél többet. A látvány a legszebben fogalmazva sem kielégítő, az irányítás pocsék, a hangulat pedig nulla, köszönhetően az eltolt animációnak, az őrületbe kergető zenének és a gagyi hangoknak. Kár érte, pedig ha jól sikerül, még a karikatúrás karakterekkel is megbarátkoztunk volna!

7.
7.
sayainbarni
fifa street 4 lessz valaha?
6.
6.
17XxX17
Jézusom!Milyen már a grafika?Mintha egy rajzfilmes játék lenne.A 2 az tök jó volt,de amint látom ez nem ér a nyomába,persze nem akarom elhamarkodva elszólni magam,még nem játszottam ezzel,de a cikk alapján nem is fogok.
5.
5.
hopphopp
3: szentem bizots lehet mert az 1-ben és a 2-ben is úgy indul a kariered, hogy embert kell kreálnod.

Inkább csináltak volna egy első részt feltúrbózott graffal és piszok jó online elérhetőséggel.Hogyha olyan lesz a 4 akkor majd megveszem addig marad az a jóöreg első rész.
4.
4.
Daks
nem talalkoztam vele a demoban, a fullrol meg nincs ilyen infom :) de legyen igazad.
3.
3.
uszylaci
nem tudja valaki, hogy van e olyan a demóban hogy embert lehet csinálni? ha nincs, akkor tudjátok, hogy a végleges verzióban lesz-e??? mint a 2-ben... (1-re nem emlékszem, játszottam vele, nem tudom abban is lehetettt e)
2.
2.
Xabinho87
A tesz alapján nem valami jó. De amint tudom majd kipróbálom, mert az a legjobb teszt.:)
1.
1.
LnB
én 2 meccs erejéig jól szórakoztam vele, de egyetértek a leírásal, tényleg pocsék a graf, meg hangulatsincs, bár az irányítást 2. meccsre meg lehet szokni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...