Sacred 2: Fallen Angel Exkluzív - prezentáció és játékbemutató

  • Írta: Daks
  • 2008. április 23.
Link másolása
Április 22-én délután a Novotel Budapest Danube Hotel egyik konferenciatermében nem mindennapi vendégek vártak a hazai gamersajtó képviselőire. A cdv-sevenm szervezésében az Ascaron Entertainment munkatársai látogattak el hozzánk, hogy zárt ajtók mögött bemutassák 2004-es sztár RPG-jük folytatását, a Sacred 2: Fallen Angel-t. Az exkluzív prezentáción természetesen mi is részt vettünk, hogy első kézből szállíthassuk nektek a játékkal kapcsolatos legújabb infókat és érdekességeket.
A Sacred 2: Fallen Angel-t maga Torsten Meier, az Ascaron International kommunikációs menedzsere mutatta be nekünk, miközben a kivetítőn élő egyenesbe vehettünk szemügyre néhány küldetést. Budapestre a játék egy béta verziója látogatott el, de ez is bőven elég volt, hogy magába szippantson mindenkit Ancaria elvarázsolt világa. A bemutató elején megtudtuk, hogy a Crysis után ez Németország második legnagyobb költségvetéssel készülő játéka, és hogy az előző rész 2 milliós eladott példánya igen bíztató a második rész sikerét illetően is, főképp azért, mert PC mellett immáron Xbox 360-ra is ellátogat a Sacred.


A játék története a T-Energy nevű különleges anyag körül forog. Ez a természetfeletti anyag időtlen idők óta Ancaria része, neki tulajdonítható minden élet, mágia és értelem a vidéken. A T-Energyt korábban angyalok őrizték, míg át nem adták ezt a feladatot a magas elfeknek. Ez óriási hatalmat adott az elfek kezébe, azonban megannyi veszély is társult eme megtisztelő feladathoz. A magas elfek egymás közt sem tudtak megegyezni a T-Energy felhasználásáról, így csakhamar polgárháború ütötte fel a fejét, a konfliktusnak igazi nyertese azonban sosem lett, főleg hogy egy idő után az emberek is csatlakoztak a csatába. Ancaria gyönyörű vidékét véres összecsapások csúfították el, a T-Energy feletti hatalom pedig lassan kicsúszott a kezekből. Az anyag ereje negatív irányba csapott át, a vele érintkező élőlények mutánsok lettek, az általa elért faluk és városok pedig mind elpusztultak. A fertőzöttek az egészségesekre támadtak, egy sötét, hosszú és elkeseredett háborút megindítva ezzel Ancaria vidékén.


Ebbe a sztoriba csöppen bele az általunk irányított hős is. A kampány indításakor három női, illetve három férfi karakterből választhatunk, majd dönthetünk, hogy a jó, avagy a gonosz úton kívánjuk-e elindulni. Minden karakternek teljesen egyéni története van, de képességek terén is különböznek, vannak köztük harcosok és varázslók egyaránt.


A sztori módot nagyjából 35 óra alatt lehet majd végigjátszani, tudtuk meg Torsten-től a prezentáció alatt. Közben megmutatták nekünk Ancaria térképét is, a hatalmas birodalmat gyalogosan úgy 5 óra alatt lehet majd átszelni, és akkor még egy útonállónál sem időztünk el nagyon sokat. A látvány igencsak változatos képet fog mutatni, a birodalom ugyanis 9 régióból áll, ezekben lesznek sivatagos, erdős, havas, meg mindenféle egyéb részek is, a nyomasztó és a vidámabb helyszínek pedig fele-fele arányban képviseltetik majd magukat. A felszín mellett persze mindenféle dungeon-ökbe is betérhetünk majd, ezekből 200 darab lesz a pályán.


Összesen 200 történet vezette quest és 600 mellékküldetés vár majd ránk, ez utóbbiból háromféle lesz, side mission, character specific mission és god mission. Kalandjaink során 200 különböző ellenséggel találkozhatunk, lesznek normál és nehéz ellenfeleink, de vár ránk 9 leküzdendő boss is. A prezentáción mutattak nekünk egyet ez utóbbiból, a tűz elemének ura egy hatalmas izzó testű fenevad, higgyétek el, nem lesz majd könnyű legyőzni őt!


A 300 teljesen eltérő felszerelés mellett karakterünket 200 különböző fegyverrel tehetjük majd egyénivé, de mágiával mindenféle kis segítőt is magunk mellé varázsolhatunk. Emellett lesznek majd mountok, vagyis meglovagolható állatok is, hogy az utazás kényelmesebb, és persze gyorsabb legyen. Ezeket többnyire vásárolni tudjuk majd, köztük a legnépszerűbb állat a ló lesz, és bizony nem lesz két ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkező egyed sem. Érdekes részlet, hogy őket is felpáncélozhatjuk majd, sőt olyan különleges erőt is adhatunk majd nekik, amitől láthatatlanná tudnak válni velünk együtt. A játék bemutatójának alkalmával két állatot mutattak be nekünk, az egyik egy hatalmas hegyi ork szerű lény volt, a másik pedig egy igazi sárkány!


Természetesen többjátékos mód is lesz majd a Sacred 2-ben, itt összesen 16-an csatlakozhatunk majd egy session-be, a játékmódok között pedig fellelhető lesz majd minden klasszikus RPG mód, így a PVE, a PVP és a co-op quest is. Egyjátékos mód alatt bármikor küldhetünk majd meghívót egy havernak, ha ilyenkor valaki becsatlakozik hozzánk, akkor egy kicsit az ellenfelek is erősebbek lesznek, így kiegyensúlyozván igazságtalan előnyünket.


A prezentáció alatt a játék technikai részébe is belekukkanthattunk. Kedvenc jelenetünk az volt, mikor az egyik előadó felgyorsította a nappal-éjszaka rotációt, ilyenkor minden tárgynak a valós idejű árnyéka fordult egyet szépen, majd beesteledett, és feljöttek a csillagok. A napszak változásával egyébként az ellenfelek is változnak, lesznek például vérfarkasok, akik csak éjszaka bújnak majd elő, de az embereknél is fellelhető lesz ilyen, a paraszt bácsika reggel például a földeken fog serénykedni, míg este elmegy kocsmába, utána pedig haza aludni. Láttunk még mindenféle időjárás effektet is, a szél például himbálta a réten nőtt gazokat, az esőnek pedig minden cseppje egy-egy kis pöttyöt rajzolt ki a víztükrön.


Jópofa részletek ezek, fel is tettük Tosten-nek a kérdést, hogy mégis milyen gépi fenevad kell mindezek megmozgatásához. Megtudtuk tőle, hogy 5 különböző grafikai beállítás lesz majd a játékban, a legalacsonyabb pedig még a hagyományos, mindennapi laptopokat is támogatni fogja. Egy egymagos, 2 Ghz-es gamer masina a közepes beállításokat szolgálja majd ki, míg a teljes részletességhez DualCore gép kell majd.

Kapcsolódó cikkek

4.
4.
bitbandita
2.: Gula: ????? Kifejthetnéd....

3.: Glek: Lego? Nem szégyeníti ő magát Legoval, inkább Duplo-zott :) Vagy babázott a lányokkal....
3.
3.
Glek
Miért lenne ez szégyenítés?? Játszottál te a Sacred 1-el? Vagy akkor még az oviban Lego-ztál? :P
2.
2.
Gula
hát nemtudom mért kell ilyesmivel szégyeniteni a pc ét de ha valaki ezt szereti
1.
1.
bobby
jöjjön ps3ra!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...