A pünkösdi hosszú hétvégére megérkezett a TOCA Touring Car sorozat új részének, a korábban Race Driver One-ként ismert Gridnek a demója. Nem voltunk restek, és azonnal leszedtük a kicsikét – nagy szerencsénkre, a játék ugyanis remek lett!
Nem véletlen, hogy a TOCA szó nem szerepel a játék címében, az új rész ugyanis eltér a korábbi epizódok szimulátoros stílusától. A Grid egy klafa kis arcade játék lett villámgyors kocsikkal, gumicsíkos hajtűkanyarokkal, benzingőzös célegyenesekkel, és széteffektezett képernyővel . Aki nem ért velem egyet, az még nem nyomott le életében egy kört se a Race 07-tel – persze rásegítés nélkül, kormánnyal és manuál váltóval. Na az aztán szimulátor!
A június elején premieres teljes verzió versenyszámai három helyszín, Amerika, EU és Japán köré csoportosulnak majd. A három kultúra teljesen eltérő autósport világának egyesülésére azonban nem kell ennyit várnunk, a demóban mindhárom stílusból kapunk egy kicsikét. Van városi futam San Franciscoban, körpályás túrabajnokság Madridban, és driftverseny Yokohamában – ezeket a számítógép ellen indulva, de akár online is kipróbálhatjuk.
Gazdag csomag érkezett tehát, lássuk a három stílust. Az amerikai helyszínen San Francisco napsütötte utcáin száguldozhatunk masszív izomautóink ülésébe préselődve. Természetesen profi versenyről van szó, az út kordonokkal lett körülzárva, a kanyarokban gumifal várja az arra tévedőket, maga a helyszín pedig tele van plakátokkal és nézőkkel. Az amerikai versenypálya érdekessége, hogy az út teljes egészét szalagkorlát és kordon övezi, így aki kicsúszik, számíthat egy kőkemény pofonra, ami bizony kellő sebesség mellett járgányának végét is jelentheti.
A spanyol Jarama Circuit pályán nem kell ilyen miatt aggódni, kivágódó BMW-nket nem a fal, hanem a sóderágy fogja meg, rosszabb esetben a csúszós fű hajítja tovább. Itt igazi túraversenyek zajlanak, aki pedig nem akarja utolsóként befejezni a futamot, az jobban teszi, ha nem kakaskodik, mert az aszfaltról való letérés értékes másodpercekbe kerülhet.
Driftverseny esetén az előzőekkel ellentétben egyedül vagyunk a pályán, viszont annál nehezebb dolgunk van. Itt ugye farolgatással kell pontokat szerezni, és minél több ideig pörgetjük a kocsi kerekét, annál nagyobb szorzót kapunk. Bónusz pont a pályán elhelyezett zászlók körbefarolásáért jár, a gyűjtögetett részeredményünk viszont egy pillanat alatt elszáll, ha a falnak csapódunk. Yokohama kikötője egyébként ritka szemét pálya, az út tele van ott felejtett dobozokkal, keresztbe parkoló targoncákkal, sőt dolgunkat még egy félig belógó kamion is nehezíti.
Ha gép ellen indulunk, akkor igazán nagy kihívást a három nagy játékmód egyike se nyújt, az AI ugyanis igen unalmasra lett programozva. Betartja a szabályokat, alig lökdösődik, kerüli a karambolokat, okosan megválasztja a sebességet és az ívet, mégis kicsit gyengécske. Igazi móka igazán csak az internetes játékosoknak jár, de ott aztán az egekbe szökik a hangulat! Már az első kanyart elrontják legalább öten, ilyenkor törik az üveg, hajlik a kasztni, magasba repül a lökhárító, a fülesmikin meg csak a „whooo jeeeze" meg az „ach mein gott" üvöltéseket hallani, miközben a fél mezőny igyekszik irányba állítani kocsiját – már ami maradt belőle.
A Race Driver: Grid a DiRT-ben is használt Neon Engine új, Ego-ra keresztelt változatát használja. A játék hangulata és teljes atmoszférája nagyon megkapó, a grafika szép, a fizika páratlanul jóra sikerült, a játékmenet pergős, és a törésmodell is tankönyvbe illő – a Grid karambolok terén talán csak a Burnout-ot nem tudja elverni. Ezt a részét nagyon eltalálták, az ütközéseket kísérő hangok megháromszorozzák a hatást, ráadásul az egész visszajátszható, belassítható, megtekinthető több kameranézetből. Ami nem semmi, hogy egyjátékos módban lehetőségünk van visszaforgatni az időt, így az eseményeket visszapörgethetjük egészen addig, hogy megpróbálkozzunk ismét a kanyar biztonságos bevételével. Tiszta Sands of Time.
A konzolos demó tesztelésénél komoly hibákat nem találtunk, egyszer a replay indulásának pillanatában tűnt el kocsink fél kasztnija, ennél több bug nem ért. A fórumot olvasgatva viszont a PC-s kiadás igencsak trehány lett, vagy legalábbis nem szeret egyes gépeket. Vannak, akik összetört pályákról, a semmiből előtűnő házakról, láthatatlan ellenfelekről panaszkodnak, míg mások azt mondják, hogy hibátlanul fut náluk a cucc. Ha sikerül az ilyen bakikat kijavítani a Codemasters-nél, akkor egy hónap múlva nyugodt szívvel adunk legalább 9-es értékelést a játéknak – feltéve ha a karrier mód tényleg olyan forradalmi lesz, mint ahogy azt a fejlesztők ígérik.
A június elején premieres teljes verzió versenyszámai három helyszín, Amerika, EU és Japán köré csoportosulnak majd. A három kultúra teljesen eltérő autósport világának egyesülésére azonban nem kell ennyit várnunk, a demóban mindhárom stílusból kapunk egy kicsikét. Van városi futam San Franciscoban, körpályás túrabajnokság Madridban, és driftverseny Yokohamában – ezeket a számítógép ellen indulva, de akár online is kipróbálhatjuk.
Gazdag csomag érkezett tehát, lássuk a három stílust. Az amerikai helyszínen San Francisco napsütötte utcáin száguldozhatunk masszív izomautóink ülésébe préselődve. Természetesen profi versenyről van szó, az út kordonokkal lett körülzárva, a kanyarokban gumifal várja az arra tévedőket, maga a helyszín pedig tele van plakátokkal és nézőkkel. Az amerikai versenypálya érdekessége, hogy az út teljes egészét szalagkorlát és kordon övezi, így aki kicsúszik, számíthat egy kőkemény pofonra, ami bizony kellő sebesség mellett járgányának végét is jelentheti.
A spanyol Jarama Circuit pályán nem kell ilyen miatt aggódni, kivágódó BMW-nket nem a fal, hanem a sóderágy fogja meg, rosszabb esetben a csúszós fű hajítja tovább. Itt igazi túraversenyek zajlanak, aki pedig nem akarja utolsóként befejezni a futamot, az jobban teszi, ha nem kakaskodik, mert az aszfaltról való letérés értékes másodpercekbe kerülhet.
Driftverseny esetén az előzőekkel ellentétben egyedül vagyunk a pályán, viszont annál nehezebb dolgunk van. Itt ugye farolgatással kell pontokat szerezni, és minél több ideig pörgetjük a kocsi kerekét, annál nagyobb szorzót kapunk. Bónusz pont a pályán elhelyezett zászlók körbefarolásáért jár, a gyűjtögetett részeredményünk viszont egy pillanat alatt elszáll, ha a falnak csapódunk. Yokohama kikötője egyébként ritka szemét pálya, az út tele van ott felejtett dobozokkal, keresztbe parkoló targoncákkal, sőt dolgunkat még egy félig belógó kamion is nehezíti.
Ha gép ellen indulunk, akkor igazán nagy kihívást a három nagy játékmód egyike se nyújt, az AI ugyanis igen unalmasra lett programozva. Betartja a szabályokat, alig lökdösődik, kerüli a karambolokat, okosan megválasztja a sebességet és az ívet, mégis kicsit gyengécske. Igazi móka igazán csak az internetes játékosoknak jár, de ott aztán az egekbe szökik a hangulat! Már az első kanyart elrontják legalább öten, ilyenkor törik az üveg, hajlik a kasztni, magasba repül a lökhárító, a fülesmikin meg csak a „whooo jeeeze" meg az „ach mein gott" üvöltéseket hallani, miközben a fél mezőny igyekszik irányba állítani kocsiját – már ami maradt belőle.
A konzolos demó tesztelésénél komoly hibákat nem találtunk, egyszer a replay indulásának pillanatában tűnt el kocsink fél kasztnija, ennél több bug nem ért. A fórumot olvasgatva viszont a PC-s kiadás igencsak trehány lett, vagy legalábbis nem szeret egyes gépeket. Vannak, akik összetört pályákról, a semmiből előtűnő házakról, láthatatlan ellenfelekről panaszkodnak, míg mások azt mondják, hogy hibátlanul fut náluk a cucc. Ha sikerül az ilyen bakikat kijavítani a Codemasters-nél, akkor egy hónap múlva nyugodt szívvel adunk legalább 9-es értékelést a játéknak – feltéve ha a karrier mód tényleg olyan forradalmi lesz, mint ahogy azt a fejlesztők ígérik.
Kapcsolódó cikk
Nálam tuti vétel lesz!Ez a Codemasters tud valamit az autós játékok terén....
ezt találtam: "Graphical corruption on ATI's Radeon X1xxx cards:
You may experience graphical problems if using a Radeon X1300 through to X1950 graphics card with Catalyst 8.3/8.4 drivers. This is down to a problem with this specific version of the drivers, and can be fixed by switching to a different driver version. At the time of writing, the problem must be fixed by rolling back to an older driver version.
Going back to 8.2 should fix it."
szal aki ugyanezt tapasztalja.. vissza a 8.2-es catalystot. mondjuk én inkább várok a 8.5-re. :)
Mikor is jön???
http://youtube.com/watch?v=hycAth8fnaQ
Már lassan 60 millát csinálok, flashback és más segédeszköz nélkül.
Kép: http://images.netbag.hu/20080513/1210670841731.jpg
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.