Artemis könyvkritika

  • Írta: zoenn
  • 2018. január 27.
Andy Weir új regényét már úgy vártuk, mint a Messiást. Az Artemis A marsihoz hasonlóan egy vérbeli hard sci-fi, könnyen emészthető tudománnyal és vagány főhőssel. A vörös bolygót ezúttal a Holdra cserélte az író.

A játékfejlesztőből íróvá avanzsált Andy Weir legalább olyan előkelő helyet foglal el a szívemben, mint Ernest Cline, a Ready Player One szerzője. Mindketten rendkívül olvasmányosan fogalmaznak, meséjük izgalmas, de nem száll el a fantáziájuk. Regényeikben nincsenek galaxisokon átívelő idegen fajok, csakis a manapság, vagy a közeljövőben elérhető tudománnyal fűszerezik meg könyveiket. A marsi és a belőle készült mozifilm bebizonyította, sokan vevők a vörös bolygón felejtett vicces, de rendkívül optimista asztronauta kálváriájára. Weir ezúttal is egy hasonlóan laza főhőst – pontosabban főhősnőt – szállított, a helyszínünk pedig a Hold, ahol már egy teljesen működő várost húzott fel az emberiség.


Az Artemis öt kupolából áll az égi kísérőnkön, van látogatói központja, tudományos részlege és szociális körzete is. Elsősorban a turizmus miatt épül fel a város, de foglalkoznak alumíniumtermeléssel, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Artemisen érdekelt cégek előszeretettel mossák itt tisztára a pénzüket. Főszereplőnk Jazz Bashara, egy vagány és nagyszájú csaj, aki csempészéssel egészíti ki hordárként kapott szűkös betevőjét. A bonyodalmak ott kezdődnek, hogy az egyik ügyfele egy visszautasíthatatlan ajánlattal keresi meg – ha a balhé sikerül, Jazz minden anyagi gondja egy életre eltűnne. Persze sejteni lehet, hogy az akció váratlan fordulatot vesz, hiszen egy komoly összeesküvés áll a háttérben, és így nemcsak ő kerül veszélybe, hanem az Artemis is.

Az Artemis stílusa összetéveszthetetlenül hajaz a szerző előző könyvére, ami esetünkben nem baj, hiszen tudjuk, mire számíthatunk: inkább egy kalandregényre, semmint a fajunk jövőjét ecsetelő nagyívű űroperára. Nem fogunk csalódni, ha helyén kezeljük Weir művét, és elnézzük neki azt, hogy olykor a cselekményt nem igazán befolyásoló mellékszálakkal is foglalkozik. Erre is szükség van, hiszen ezzel még árnyaltabb főhőst kapunk, akinek ezúttal sem áll be a szája, csakúgy tobzódnak a gondolatok a fejében. Jazz kicsit olyan, mint Han Solo női kiadása – ugye nem nehéz felismeri, hogy milyen film (is) inspirálta az írót. Vérbeli geekregény az Artemis, amit egy űrsztoriként rajongó ember vetett papírra hasonló érdeklődésű olvasóknak.


A Hold persze nem olyan veszélyes, mint a Mars, de itt sem fenékig tejfel az élet, mint az anyabolygónkon. Az itt lakókra például egyhatod gravitáció hat, és ha már itt születtél, bizony nem tenne jó a szervezetednek, ha büntetésként kitaszítanának az Artemisről és a Föld tömegvonzását kéne megszoknod. Jazz tehát kockáztat, nem is keveset! Hasonlóan A marsiban tapasztaltakhoz, egy szivárgó űrruha és a vákuumhatás itt is károsan hat ránk, nem beszélve a holdporról, ami könnyen fulladást okozhat. Ha pedig beüt a baj – és miért ne ütne? – Jazz csak saját leleményességére számíthat, rendszerint kétségbe is esik, elvégre ő nem esett át olyan komoly képzéseken, mint Mark Watney, amely segített megőrizni a hidegvérét. A huszonéves lány tehát esendő, de az esze vág, mint a borotva. Ha korábban nem hozott volna rossz döntéseket, sokkal szebb karriert is befuthatott volna.

Szerencsére a cselekmény Weirtől megszokottan sodró lendületű, Jazz nem ül a fenekén naphosszat elmélkedve és számításokat végezve, mint Mark. Folyton izgalmas eseményekbe csöppen, pontosabban viszi az ár magával, ő pedig tudományos furmánnyal, humorral és sok-sok futással igyekszik jól kijönni a balul elsült események sorozatából. Természetesen minden fizikai és kémiai összefüggés megfelel a valóságnak, és az író készséggel szánkba rágja a tudnivalókat. Úgy is élvezhető a regény, ha épp nincs a zsebünkben megfelelő diploma. Idegenvezetőnk ugyan Jazz, de könnyen elhisszük neki, hogy amit emberek készítettek, az el is romlik, így ha konyítasz valamelyest az ívhegesztéshez, máris tovább élhetsz pár évet.


Szóval adva van egy tudományos szempontból kikezdhetetlen kötet egy abszolút szerethető, de kicsit paranoiás hősnővel. A többi szereplő is rendkívül színes, Weir pár soros leírással tökéletesen át tudja adni a személyüket, ráadásul a párbeszédeknél is odarakja magát, sokszor fel is nevettem néhány epés megjegyzésen. Nyilván mindenki más csak asszisztál Jazz mellett, de céljaik, világlátásuk teljesen emberi. Hiába húztak fel itt egy minden tekintetben előremutató várost, ha az emberek egyszerűen nem tudják félretenni saját kicsinyes érdekeiket, s így már meg van fertőzve az egész.

A filmadaptáció előkészületi fázisban van - a jogokat már a megjelenés előtt eladta az író. Talán nem véletlen, hogy a rendezést az a Phil Lord és Christopher Miller végzi, akire korábban a Han Solo-filmet bízta a Disney - stílusban hasonlónak tűnik a kettő. Reméljük, a kirúgásuk csak jót tesz az Artemisnek, beleteszik minden vagányságukat, és egy abszolút szórakoztató produktum születik belőle. Pont, mint amilyennek Weir szánta a könyvet.

A regénybe itt tudsz beleolvasni.

10.
BrockSamson
Ha nem var az olvaso vilagirodalmi melysegeket, akkor A marsi es a Ready player One is nagyon olvasmanyos, szorakoztato mu, csak figyelembe kell venni, hogy az egyiket egy mernok, a masikat egy kocka irta. NERDS&GEEKS
9.
Mortis
#7: igaz, igaz. nem mentség, de a könyvet megjelenkor hallgattam hangoskönyvként, így annyira nem maradt meg az emlékezetemben s ezért összemosódott kicsit a filmmel.

nem változtat a tényen, hogy a könyv nem hibátlan, de ettől függetlenül is hiánypótló és érdekes alkotás.
8.
delphijos
#7: Meg el lehetett sütni a Vasember poént. :)

Amúgy nekem a könyv is tetszett meg a film is. Ritkaság hogy tetszik egy megfilmesítési. Az Artemis még nincs meg, de beszerzem.
7.
ADMlN
#3: A könyvben a "jetpack"-es rész csak felvetés szintjén jelenik meg mint Mark Watney egyik agymenése, de végülis nem implementálják. Ez már csak a filmbe került bele, mert gondolom a rendezőnek tetszett.
6.
pkflavio
A marsi nekem nagyon tetszett, a film annyira nem. Karácsonyra megkaptam az artemist de még nem volt időm olvasni, bele fogom vetni magam!:)
5.
louie
#4: Pont a terítőt akartam kiemelni én is :D

A könyv sajnos nem fogott meg úgy az elején, mint a Marsi, de amint végzek a Lestrapált lelkekkel, visszatérek hozzá, hátha beindul. A Marsi valamiért nekem nagyon betalált és emiatt ülhettem le túl nagy elvárásokkal az új könyve elé.
4.
Geribácsi
A zöld kockás abrosz nagyon jó választás volt.
Finoman árnyalja a darkos hight tech borítót a folkos terítő és kellemesen kiemeli ezt a fügés papirszalvéta.
3.
Mortis
#2: köszi hogy megspóroltad nekem hogy leírjam a marsi vihart. fel lehetne hozni a könyv végi 'jetpack'-kes jelenetet is, mert az is inkább fiction mint science, de alapjáraton véve tényleg alapos a könyv. én élvezem, hogyha bíznak annyira az olvasóban hogy a tudomány-technológia valóban felhasználásra kerül benne s nemcsak elmondják valakiről hogy tudós s végig az érzelmi oldalára koncentrálnak( ahogy majdnem minden történet operál).
az kicsit aggaszt, hogy az Artemis-ben a jelek szerint lazábbra vette a figurát a könnyebb befogadhatóság és a nyilvánvaló megfilmesítés miatt: ez sosem tesz jót egy könyvnek.
2.
Köszönöm az ajánlót, ha nincs ez, el is kerüli a figyelmemet talán. Mert én az író előző könyvét nem olvastam, a filmet sem láttam, de a filmzene CD-t megvettem, mert nagyon olcsón jutottam hozzá bontatlanul, arról tudok így csak nyilatkozni.

Ellenben a Ready Player One már régóta itt a polcomon, így ha időm is jut rá, akkor az Artemis szerzem be előbb és meglátom nekem is belopja-e mindkét író magát a szívembe.

Ennek ellenére, hogy ahogy látom Scat unta a tudományos magyarázatokat, s itt az Artemis-ről is meg van jegyezve a kritikában, hogy kikezdhetetlen, én olvastam egy interjút Andy-vel, a NatGeo-ban.
Ott is dicséretet érdemlően jellemezték ezt a fajta ritka sajátosságot, ugyanakkor bizony kérdőre is vonták, mert vannak benne tudományos blöffök is.
A Marson ugyanis semmiféle olyan vihar nincs, ami benne van a regényben és a filmben, fizikai képtelenség.

Ezt csak megjegyzésként írom, amolyan érdekességképp, de én például kifejezetten félek, a rendezők nevét meglátva, mert könnyen eltudom képzelni, hogy az ilyesfajta tudományt elhagyó fokozókból ők még többet raknak majd a moziba. Ennek ellenére szeretem a filmjeiket, csak jó kérdés, valóban ők-e a megfelelő páros.

Jó cikk szerintem is, jöhetne több könyvajánló!
1.
Scat
Őszinte leszek, A marsi, néhány tucat oldal után én kezdtem unni. Akik csak a filmet látták, azoknak elárulom, hogy az, sokkal jobban osztja be a szereplőit, mint a könyv.
Utóbbiban, kb az első ötven oldalig nem is szerepel más, mint a főhős naplóbejegyzései. Ami, persze, szórakztatóan kerül előadásra, kvázi humorosan, de annyi benne a valódi tudományos magyarázat, és olyan szinten el sikerült nyújtani, hogy életemben először előre kellett lapoznom, hogy beleolvassak, lesz-e más szereplő is, mert ha nem, abbahagytam volna az olvasást. Akkor dózist kapunk a főszereplőből, hogy kis híján megutáltam.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy miután képbe került a NASA, egész kellemesen lekötött a regény.

Többek között az Artemisbe ezért is nem fogok belekezdeni (meg amiatt, mert megint a főhős személyiségével próbál egyedi lenni az író), a filmet viszont majd csekkolom. A cikk amúgy épp annyira alapos, amennyire kell, szép munka.

A Ready Player One-ból egyébként elképzelésem sincs, hogyan lehetne jó filmet csinálni. Könyvben piszkosul szórakoztató, de filmként egy cgi katyvasz lesz az egész, ha a történetet vesszük alapul.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...