A Fantasztikus 4-es: Első lépések filmkritika

Hollywood egyik legnagyobb talánya, hogy a szuperhősmánia közepén, valamint a rebootok/újragondolások/újracastingolások korában, amikor Pókember, Superman és Batman sokadik interpretációja is sikert sikerre halmoz, miért pont a Marvel első szuperhőscsapatának nem akar összejönni a bravúr. Kísérletekkel mindenesetre már tele a padlás, de a képregénytörténelemben kardinális szerepet betöltő Fantasztikus Négyes vászonra álmodásával hiába próbálkoznak idestova 30 éve, ami a méltóságot, illetve az alapanyaghoz való hűséget illeti, valahol mindig elcsúsznak a dolgok. Az 1994 nyarára datált első változat még a bemutatóig sem jutott el (kering belőle egy kalózverzió a neten, a vállalkozó kedvűek Acélzsaru-szerű szellemi kútmérgezésre készüljenek). Aztán 2005-ben, Bryan Singer X-Menjének és Sam Raimi Falmászójának mennybemenetelén felbuzdulva jött egy nagyköltségvetésű film (a végeredmény újabb kudarc – készült hozzá folytatás is, hordereje összefoglalható annyiban, hogy létezik). 

Ezt követte a 2015-ös újraértelmezés Josh Trankkel, ami viszont már annyira hitvány lett, hogy ha létezne igazság a Földön, a jó ízlés elleni merénylet vádjával a rendezőtől a kávéhordó srácig rögtön perbe fognak mindenkit, akinek köze volt hozzá, lecsukják őket, kipeckelik a szemüket és életük végéig ezt a filmet kellene nézniük. Ez még így is humánus ítélet lenne ahhoz képest, mint amit mi, rajongók szenvedtünk el ennek a celluloid-rémálomnak a vetítése közben. Ezek után persze jogosan merülne fel bennünk a gondolat, hogy a Fantasztikus Négyes voltaképp megfilmesíthetetlen, de őszintén szólva egy gumiember, egy láthatatlan csaj, egy lángoló-repülő csávó és egy két lábon járó beszélő kőszikla sem nagyobb hülyeség, mint a géppuskázó mosómedve vagy a zsebdimenziós gyomrú házimacska. 

Szóval a probléma inkább alkotói szinten gyökeredzik: valami mindig hazavágta az összképet, vagy a rendezőben nem volt meg a kellő tehetség, vagy a stúdió pofázott bele úton-útfélen a megvalósításba, vagy a szereposztás csúszott félre (Jessica Alba mint géntudós, hogyne, persze…), azt, hogy a forgatókönyvíróknak nem ártott volna elolvasni egy-két F4-képregényt, már fel se hozom részletesebben. A napnál is világosabb tehát, hogy Stan Lee és Jack Kirby agyszüleményével csúnyán elbánt a filmipar, és konkrétan eljutottunk oda, hogy amikor az MCU bejelentette a saját verzióját, azon a ponton már mindenki úgy volt vele, hogy ennél tényleg csak jobb lehet a helyzet. A menetrend szerint, tízévente érkező F4-reboot jelensége persze önmagában több mint nevetséges, de jobban belegondolva manapság pontosan valami ilyesmire van szüksége a Marvel-univerzumnak. 

A franchise ugyebár egyre nagyobb sz*rban van, Kevin Feige meg egyre jobban izzad, tudja, hogy már nem gagyizhatnak és nagyon oda kell figyelni mindenre. Kedvenc producerünk valószínűleg reggeltől estig a Bosszúállók: Ítéletnap forgatásán trónol, épp most látta meg James Marsdent kilépni a lakókocsijából klasszik Küklopsz jelmezben és két percre megnyugodott, hogy jó lesz ez, nincs gáz, de azért a “To me, my X-Men”-jelenetet tízszer kellett újravenni, hogy tökéletes legyen, plusz Robert Downey Jr.-ra is rá kellett szólni párszor, hogy igazítsa meg a pléhpofáját. Minden bizonnyal nem áll ez túl messze a valóságtól – a helyzet aggasztó, talán el sem tudjuk képzelni mennyire. Épp ezért, A Fantasztikus 4-es: Első lépések karaktereinél, koncepciójánál és látványvilágánál fogva elvileg remek lehetőség arra, hogy a stúdió visszakanyarodjon ahhoz a fantáziadús, szerethető, könnyed hangvételhez, amivel anno a csúcsra vitték a franchise-t. Hogy visszahozzák kicsit az MCU aranykorát, amikor a laikus közönség számára totálisan ismeretlen hősökről is képesek voltak százmilliókat érő gigafilmeket csinálni.

És végeredményben sikerült a művelet? Nos, az öröm korántsem lehet felhőtlen, de a szándék mindenképp értékelendő. Az Első lépések szándékosan dobja a legutóbbi MCU-produkciókra jellemző realisztikus megközelítést, annak minden bújával-bajával együtt, és egy olyan retrofuturisztikus világot teremt, ami a díszletektől kezdve a kosztümökön át a színekig bezárólag csak úgy árasztja magából a különleges, sajátos hangulatot. A sokadik ballépés után megint a kreativitás, a képzelőerő, a lazaság a lényeg, amit talán A galaxis őrzői 3-ban láttunk utoljára ennyire ütősen előadva. Mintha egy rajzfilmsorozat élőszereplős epizódját néznéd, vagy még inkább: egy mozgó képregényt. A párhuzam James Gunn új Supermanjével egyértelmű, és még ha több mint valószínű is, hogy a riválisok nem egyeztettek a stílusról a saját projektjük munkálatai során, a két film tulajdonképpen egyazon tőről fakad. 

Itt is egy olyan alapanyagról van szó, ami eddig nem igazán kapott méltó feldolgozást (habár az Acélembernek volt egy még 1978-ban), így a kötelező eredetsztorit már az első percekben lezavarják, mivel azt úgyis mindenki ismeri. A figurák külsőségekben és személyiségüket illetően is mintha a füzetek paneljeiből léptek volna ki – Reed csont nélkül a Föld legszuperebb koponyájának tartja magát, de közben folyamatosan mérlegel és aggódik, Sue hősként és anyaként is helyt áll, Johnny vakmerő és meggondolatlan, Ben meg (aki végre tényleg úgy néz ki, mint az eredeti karakter) bunyózik. Emellett az alkotók olyan miliőt teremtettek az alternatív ‘60-as évekkel és a belőle adódó ártatlanabb, ideálisabb berendezkedéssel, hogy ebből a vállaltan meseszerű világból a korabeli F4-képregények ma már infantilisnek és lehetetlennek tűnő elemei/figurái sem lógnak ki, vagy legalábbis egy Vakondembert vagy egy Gigantót is teljesen természetesnek veszünk, fel se kapjuk rá a fejünket. Ez modern, földhözragadt környezetben egyáltalán nem működött volna – és, akárcsak az új Supermanben, végre visszatértek a színek (noha a kék az uralkodó, legalább a vászonról nem a mostanság megszokott szürke, balkáni nyomor tükröződik vissza).

Viszont lényeges különbség, hogy amíg Gunn Acélembere egy frissen indult franchise első darabja, ennél fogva lendületesnek és vérpezsdítőnek hat, addig az Első lépések egy, már évek óta szenvedő univerzum következő szelete, ami ambiciózus mivolta ellenére nem sokat tesz hozzá az eddig látottakhoz. Még mindig érezhető, hogy a Marvel nagyon fárad: a sztori komoly morális kérdésekkel szembesíti a főhősöket, terítékre kerül a szülői felelősség és a család összetartó erejének fontossága, azonban a cselekmény ezeket a témákat a szokásos biztonsági játékkal, amolyan “megúszósan” oldja fel (továbbá a grátiszkártyaként beharangozott női Ezüst Utazót is sikerült elvesztegetni, Galactust nemkülönben – bár utóbbi legalább ütősen fest, a képregényolvasók garantáltan megnyalják mind a tíz ujjukat). A négyes közti csapatdinamika szépen működik, de az akciójeleneteket patikamérlegen mérték ki, csak kettő van belőlük (mintha megint nem lett volna elég pénz), és a karakterek szuperképességeit sem használják ki rendesen. 

Gyakorlatilag olyan ez a film, mint amikor telenyomnak a legerősebb érzéstelenítőkkel, aztán megműtenek, te meg halál nyugodtan végignézed az egészet. Semmi hatás, semmi impekt. Bár az Első lépések védelmére legyen mondva, hogy igazából kihozták belőle, amit lehetett. Így a harmadik (vagy ha úgy vesszük negyedik) nekifutásra ebben ennyi volt, ennyire futotta, és minden hibájától függetlenül még a hátrányaival együtt is a jobb Marvel-produkciók közül való. Persze ehhez azért az utóbbi idők csalódást okozó filmjei és sorozatai is kellettek – a franchise-t nyilván nem rázza gatyába az új F4, de az majd úgyis az Ítéletnap dolga lesz.

Gamekapocs értékelés: 6.5

Eredeti cím: The Fantastic Four: First Steps
Rendező: Matt Shakman
Forgatókönyvíró: Josh Friedman, Eric Pearson, Jeff Kaplan, Ian Springer
Történet: Eric Pearson, Jeff Kaplan, Ian Springer, Kat Wood
Producer: Kevin Feige
Szereplők: Pedro Pascal, Vanessa Kirby, Ebon Moss-Bachrach, Joseph Quinn, Julia Garner, Sarah Niles, Mark Gatiss, Natasha Lyonne, Paul Walter Hauser, Ralph Ineson
Operatőr: Jess Hall
Vágó: Nona Khodai, Tim Roche
Zene: Michael Giacchino
Gyártó: Marvel Studios
Forgalmazó: Walt Disney Studios Motion Pictures
Játékidő: 114 perc
Eredeti premier: 2025. július 25.
Hazai premier: 2025. július 24.