Fallout 3 - PS3-on marad a régi befejezés

  • Írta: Ghost
  • 2009. január 27.
  • Érdekesség
Link másolása
Márciusban megérkezik a Fallout 3 új DLC-je, ám a Playstation 3 tulajok kénytelenek beérni a jelenlegi befejezéssel, nem lesz letölthető tartalom a Sony konzoljára.
Márciusban megérkezik a Fallout 3 új DLC-je, ám a Playstation 3 tulajok kénytelenek beérni a jelenlegi befejezéssel, nem lesz letölthető tartalom a Sony konzoljára.


A Fallout 3 című RPG-hez márciusban érkezik meg a Broken Steel névre hallgató DLC, kizárólag Xbox 360 és PC platformokra. Egy friss interjúban Todd Howard, a játék producere elárulta, hogy Playstation 3-ra nem lesz DLC, vagyis nem változik meg a játék befejezése, mint a másik két platform esetében.  E mellett érdemes még megemlíteni, hogy a mai nap folyamán megjelent az Operation Anchorage névre keresztelt letölthető tartalom, amely 800 Microsoft pontért megvásárolható, valamint PC-re is elérhető. Talán majd a következő játéknál már odafigyel a Bethesda, s PS3 tulajok is részesülnek hasonló mókában, mint a riválisok.
16.
16.
Kelcsi66
drat: minden üzeneted egynek címzed és leírod 3-szor új üzenetbe,fogalmazás: 1-es
15.
15.
Gael
26:ez igaz,de a jatek lehetoseget ad arra,hogy majd vegig csak egy sima FPS-kent jatszd.Es ez is a Bethesda hibaja.Mert ugye az igazi,ha nem is FPS nezetben tolja az ember,csakhat a karaktered borzalmas animaciojat nezni orakon at,nem tul szivmelengeto dolog,nalam az egesz hangulatat elcseszte a jateknak.Az FPS nezet,es valtozatos fegyverkeszlet pedig sok embert vett ra,hogy inkabb FPS-kent alljon a jatekhoz mint RPG-kent.A sztorija meg rovid,es a vege fele ugy omlik maga ala,mintha nem is ugyanaz a csapat fejezte volna be,mint aki kezdte.Valamint az RPG-k szerintem alapveto tulajdonsaga az ujrajatszhatosag,amiben ismet gyenge a Fallout3.Szoval ha a srac vegig akarja tolni sima FPS-kent,akkor vegig tudja,csak neha kell egy kis segitseg neki.
14.
14.
bitbandita
22: ...jelent volna meg, ha nem halasztgatnák már 2hónapja a megjelenést.
12.
12.
Gael
azt,hogy eleg sokszor kell masok allatal megadott instrukciokat kovess,hogy megoldj egy-egy kuldetest.Nos,ha ezeket nem erted meg,akkor csak az oriasi szerencse segithet
11.
11.
Gael
19:vegig,de sokszor kell oriasi szerencsednek lennie,ugyhogy en nem szaladnak neki a helyedben.
10.
10.
bzsp
hát ez szivacs a ps3asoknak...
9.
9.
Gael
13:gondolom azert mondja,mert neki nem ps3-on van meg.Nekem azon volt meg.Mar el is adtam,egyszer kijatszottam,azutan hasznalhatatlanna valt,mert nem lehetett visszamenni.Eleve vegyesen fogadtam a jatekot a Bethesdatol,es ez az erzes vegig megvolt.Egyszeruen fajt az a rengeteg Oblivion attetszes.Hihetetlenul rovid lett,es most meg ez is.

Node nem baj,pc-re mar 85%-on van,reggelre lent lesz,akkor mejd lehuzom a DLC-t is,a Bethesda meg bekaphatja.Az eletbe nem fogok tobbet penzt adni a jatekaikert.
8.
8.
girgosz
13: Én azt hallottam X360-on és PC-n valamivel szebb, valamint a frametrate is instabilabb PS3-on. Ráadásul nem jön DLC sem. Bazdmeg Bethesda, pedig gondolkodtam rajta, hogy később beszerzem. Útálom amikor egy multiplatform játéknál hanyagolnak egy platformot.
7.
7.
IceColdKillah
10: Ezt most miért mondod? Én játszottam már a Fallout 3-mal PS3-on....bár igaz HDMI-n keresztül...és nem rondább a minőség mint a Pc-men. Viszont az irányítását meg lell szokni az tény de akkor is...
6.
6.
Dcrysis02
11:Még csak ma jelent meg.Már egyből warez....
5.
5.
Doc.
Nem szerencsés megvenni PS3ra ezt a gamet azon a legszarabb és még DLC se jön rá
4.
4.
Dentis 360
8:Le kell tölteni a Games for Windows LIVE-os Market Place-t és onnan 800 Microsoft point.

http://www.gamesforwindows.com/en-US/Community/NewsArticles/Pages/fallout3sweepstakesenter.aspx
3.
3.
Dcrysis02
Azt írják hogy a Broken Steel jön márciusban.

"E mellett érdemes még megemlíteni, hogy a mai nap folyamán megjelent az Operation Anchorage névre keresztelt letölthető tartalom"
2.
2.
Dcrysis02
1:A CDgalaxison február 14-re van kiírva a megjelenés.Igaz,eredetileg tavaly decemberre volt betervezve.
1.
1.
norbi155
nem tudja valaki mikor jön már a pc s verzió magyarosítása??
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...