A Playstation 3-ra szánt Red Alert 3 lesz a legszebb

  • Írta: Ghost
  • 2009. március 7.
  • Érdekesség
Link másolása
Mikor bejelentették a Red Alert 3 Playstation 3-ra szánt verziójának késését, sokan húzták a szájukat, ám úgy tűnik, hogy megérte várakozni a konzol tulajoknak.
Mikor bejelentették a Red Alert 3 Playstation 3-ra szánt verziójának késését, sokan húzták a szájukat, ám úgy tűnik, hogy megérte várakozni a konzol tulajoknak.

Ugrás a galériához

Az EA Los Angeles által fejlesztett Red Alert 3 már megjelent PC-re és Xbox 360-ra, s hamarosan meg fog jelenni a Sony konzoljára is, amelyen szebb lesz, mint a másik két platformon. A fejlesztők elmondása szerint csak meg kell tanulni programozni a konzolra és akkor nagyszerű dolgokat lehet vele művelni. A Playstation 3-ra szánt változatban a víz és az egység kidolgozottsága lesz sokkal részletesebb, ami nem kis szó, lévén eddig sem volt csúnya. Reméljük, hogy ezt a tudást tudják még kamatoztatni és más játékot is képesek lesznek elkészíteni a sok fejlesztő által kevésbé kedvelt Playstation 3-ra.
14.
14.
Dcrysis02
13:Volt IDEJÜK hogy csinosítsanak és megfelelően használják az erőforrásokat.A másik két verzióval ugyanazt meglehetett volna csinálni.
13.
13.
thomee84
"A fejlesztők elmondása szerint csak meg kell tanulni programozni a konzolra és akkor nagyszerű dolgokat lehet vele művelni."

nem időről, tudásról van szó:)

már úgyis untam az xboxakirálymerkönnyűprogramotírnirá kommenteket:)
12.
12.
Gael
persze hogy szebb lesz,sokkal tovabb fejlesztettek.Ugyanez van akkor is,ha pc-re jelenik meg legutoljara.Ez nem azert van,mert jobb a ps,vagy a pc.Egyszeruen jobb a jatek,ha van idejuk csinositgatni.
11.
11.
koffein
a ps-eknek az ps-eseknek akart lenni.

10.
10.
klemid
Háháháhháháhá ennek csak ötülni lehet!
9.
9.
koffein
na akkor redalert 3 alapjän nem lesz összehasonlito video, hogy melyik konzolon szebb.



1: egyebkent meg nem szemetseg, hogy most ps3ra szebb lesz. Eleget szopott mär a ps a boxxal szemben, igazän kijär mär a ps-eknek is valami plussz ha mär több mint fel evvel többet kell rä värniuk.

A Pc eseteben meg ha belepiszkälnak, akkor szebbre is meg lehet csinälni mint ahogy kiadtäk. Konfig es hozzäertes kerdese az egesz.
7.
7.
Mathia$
6: Biztos hogy csökkentik , nem lesz más választásuk
6.
6.
G-gamer
2:Teljesen egyetértek.Mostanában csak jót hallani a PS3 felől.Már csak egy árcédulakarcsúsítás kellene,ami szerintem tutira be van tervezve (válság ide vagy oda) és bőven megnőne az eladás.
5.
5.
felegyi
Szépnek szép, bár engem egyáltalán nem fogott meg a játék! A Tiberium Wars szerintem az eddigi legjobb C&C...
4.
4.
Mathia$
1: hát az elején ez pont fordítva volt , akkor boxra volt szebb

De örülök hogy az EA-nek végre sikerült
2.
2.
Pain
Akkor viszont jöjjön egy időbe mindegyik platformra, szal valamit valamiért! De végre egyre többször lehet olvasni, hogy a PS3 előnyösebb helyzetben van és, hogy mégiscsak jó rá fejleszteni! Lassan kezd beindulni a szekér az idei felhozatal így is kemény lesz!
1.
1.
LiMiT
Szerintem ez szemétség. Ha már multiplatform egy játék, akkor legyen ugyan olyan PC-re, Xbox-ra, meg PS-re is!! Nem pedig egyik szebb, másik rondább...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...