Idén már nem játszhatunk a Starcraft 2-vel

  • Írta: Ghost
  • 2009. augusztus 6.
  • Csúszás
Link másolása
Most már hivatalos, hogy a Blizzard által fejlesztett stratégiai játék nem jelenik meg az idei év folyamán, csak valamikor a következő esztendőben kerül a boltokba.
Most már hivatalos, hogy a Blizzard által fejlesztett stratégiai játék nem jelenik meg az idei év folyamán, csak valamikor a következő esztendőben kerül a boltokba.

 

Ugrás a galériához


Sajnos ezt már nagyon is sejteni lehetett, ám most már hivatalossá vált az információ. Ma jelentette be a Blizzard, hogy sokak kedvenc stratégiai játékának a folytatása majd csak a következő évben készül el, az indok pedig a Battle.net 2.0 fejlesztése, ugyanis több időt vesz igénybe elkészíteni a rendszert. Reméljük, hogy ennek meg is lesz a gyümölcse, s mindannyian egy remek szolgáltatást kapunk majd egy ígéretes játék mellé.
41.
41.
atipro
hát igen ezzel én is igy vagyok

a legjobb mások ellen játszani



én mindig a LAN-on lógtam és másokkal játszottam, sok barátot találtam fenn, akikkel még ma is tartom a kapcsolatot
40.
40.
spepe
Nem bánom én még azt sem, hogy ha 2 év múlva jön ki de ha nem lesz benne LAN multi akkor tuti, hogy nem fogom megvenni!!!!!
39.
39.
Signor Doe
Hát erre mindenki számított szerintem.Ugyanis kb már Másfél éve is mondták hogy kiadják lám mégse és az idei évben se dobják piacra.Mostanság a Blizzard sok játékot csinál Wow:wotlk + jön a Maelstrom kieg amit már csinálnak a wotlk még besincsen fejezve ráadásul a Diablo 3 sincs még ksz teljesen.De ez nezavarjon senkitse a lényeg hogy nemcsapják össze a játékokat ha minőséget kapunk megéri várni még 1 kicsit.Kitartás mindenkinek!!!!
38.
38.
38.

már nem játszom szinte egyáltalán - amit megengedek magamnak a ritkán box-al, még ritkábban géppel.

24 évesen meguntam a dolgokat, az 4 éve volt, sokat azóta nem változott sem a véleményem sem a játékpiac hogy őszinte legyek.

persze ettől még követem a híreket, ami érdekel game azt letolom - de ez éves szinten kb 5 játék.

erre a kettőre várok, de így egyre kevesebb az esély hogy érdekelni fog mire kijönnek. ezért vagyok türelmetlen, nem szeretném kihagyni azért mert esetleg eljutok egy olyan pontra hogy semennyire sem fog érdekelni. és szomorú, de tudom hogy ezzel nem vagyok egyedül.

egyébként ismerem a régi blizz játékokat is, meg még elég sok mindent is azon túl nem kell aggódni hehe :)
37.
37.
pyro
36.
36.
pyro
Nem akarok én belehalni :D Csak mivel imádom az 1. részt, érthető hogy egy kicsit hisztizek nem? :D
35.
35.
Hofi3
dkjq: Ha nem játszol akkor mit türelmetlenkedsz. Úgy sipákolsz itt mint egy fürdős **rva. Mintha játékfüggő lennél. A Blizzard még sose adott ki hulladékot a kezéből, de beszélhetek itt amikor nem is ismered a régi játékait (te mondtad, hogy nem játszol). Én sírhatnék, amikor megjelenés óta - 1998 Starcraft - játszok a gammel. Akkor meg mi van ha valaki 10 évvel öregebb? Aki szerette, az most is fogja...hiába van azóta családja.

A STALKER-re igenis megérte várni. Szerintem a Chernobyl-i hangulat mindenért kárpótol. Sose jelent meg hasonló játék. Így az utolsó patch-ekkel tökéletes. Most csak az alap játékról beszélek. A kieget még nem néztem meg.
34.
34.
Hofi3
pyro: azért bele ne haljál :-D Szerintem ugyanolyan nagyszerű lesz mint minden Blizzard játék. A Warcraft 3 is sokat csúszott. Bár nekem nem tetszik ez a 3 epizódra osztás. Hiába fog megjelenni, én tuti nem veszem meg rögtön. Majd ha kiadják mind a 3 részt egyben. Pedig nagy fanja vagyok az 1-nek. Sok éve játszom a neten.
33.
33.
AlexanderHUN
32: de nem anyit mint a valve vagy a 3d realms
32.
32.
Batri
25: FAIL... én legalább tudom miről beszélek... és Ghost is ugyan ezt irta ugyan abban a percben...
31.
31.
princeps27
33: a pci-x 3.0 s karik meg lapok majd 2011 ben jönnek ki amúgy tökre igazad van hogy felnőnek bár nekem szerencsém van mert mostanában szerettem meg (1 éve) az sct bár hogy nincs lan a 2ben most nem tudonk olyan partikat nyomni eggyütt mint az 1 el
30.
30.
12.

szerintem sem kell nekik power pc, én egy hd4770-re, c2d 6300-ra, 4gb 1066mhz ram-ra gondoltam valami jobb alaplappal. proci megvan, ram még nincs, ház, vinyók, optika megvan, moncsi megvan már. ha a játékok esetleg egyszer kijönnek akkor veszem meg a többit, mert az alaplap, grafkaresz az változhat a középkategóriában ( talán még a pci-x 3.0 is kijön addigra LOL ).

szal csak egy picit vagyok csalódott, és végülis ráérek mert nem játszom szinte egyáltalán. ezekre viszont vártam eddig mint a kutya a csontra, ezért hőbörgök :D

blizz egyébként azért csinálja fosul az én véleményem szerint mert akik szerették pl a starcraft 1-t azok ma már 10 évvel öregebbek, vsz családos emberek, a fiatalabbak nagy része meg azt sem tudja mi az starcraft. szóval ez szép hogy 10 meg akárhány év telik el a folytatás között, de közben van rá esély hogy a rajongók felnőnek és inkább élnek mint játszanak.
29.
29.
Teuton
30# Igaz hogy a blizz sokat kotlik a játékokon de éltalában ki is adja azokat, szóval nem félek :D
28.
28.
HomoLudens
27.
27.
Optimus Prime
Ez a játék is a Duke Nukem Forever babérjaira tör? :)

Már tényleg meg kell vennem az 1-et, mert a demó alapjén nagyon bejön a játék.
26.
26.
laca009
dehogynem játszhatunk akinek szerencséje van az igen a closed betán :D
25.
25.
Ragadozojoe
Ez vajon azt jelenti, hogy a Diablo is csúszni fog? xD v csak még nem mondják és 2 hét múlva bejelentik h az is csúszik a Battle.net miatt?
24.
24.
Tomie7
21: nem foglalkozik, ja. Már inkább az új MMO-kat készítik a modeneket meg a CoD 6-ot...

Ezt valaki megtudná mondani, hogy az Activision Blizzard és a sima Activision az ugyan az, vagy nem, vagy csak egy ága vagy, hogy...:-)
23.
23.
Killerbee
20: Ezeket a projecteket szepen be is fogja osztani 2015-ig
22.
22.
princeps27
21: tényleg nem mondod hogy már nem fejlesztik annyira a wowot (mióta megírta a gk mindenki tudja) de az sct már mióta fejlesztik és mióta nem koncentrálnak a wowra mennyi pénzt felemésztett az a ememóerpégé (amit akár az sc2 fejlesztésébe is fel lehetett volna használni) mondjuk a blizzárd helében mindenki ezt csinálta volna
21.
21.
Jery
Nekem nagyon ugy tunik, h kezdik atveni a jatekfejlesztok a Duke Nuke cseleket. LOL
18.
18.
Ghost
Valójában a WoW fejlesztésével nem igazán foglalkozik, azon egy kisebb csapat dolgozik, s ez sajnos meg is látszik már a játékon. Persze attól az új kiegészítőt fejlesztik, de véleményem szerint már azt sem a régi csapat, hanem a kevésbé tapasztalt embereket állították rá, csak hogy az is haladjon. Az új MMO-val vannak nagyon elfoglalva, meg ugye a SC2/Dio3 is elég sok erőforrást (értsd: embereket) elvesz. Talán nem egyszerre kellett volna mindenbe belefogni.
18.
18.
Batri
19: LOL..."wowot fejlesztik vmi értelmasebre is koncentrálhatnának minthogy azt a sok kis pöcst függővé teszik "- értelmes megnyilvánulás mondhatom... kezdjük ott, hogy a Blizz már nem foglalkozik olyan mértékben a WoW-al mint régebben, az új MMO-ra fókuszálnak...és más részleg késziti a SC-t és a Warcraftot is^^
16.
16.
t.roli
a3a: a Stalker mikor megjelent, patch nélkül játszhatatlan volt. Az más kérdés, hogy egy jó játékra sikerült, de nem kiemelkedőre. Mindenestre én is nagytisztelettel tekintek rá, mert jó játék lett.



De attól hogy valami sokáig készül, még nem biztos, hogy jó is lesz sajnos :(
16.
16.
princeps27
eddig az sc2 csalódás kezdődött ott hogy 3 részben jön aztán meg nem lesz lantámogatás( ez megbocsájthatatlan) meg most csúszik is ... meg rohadjon meg a blizzard is hogy a wowot fejlesztik vmi értelmasebre is koncentrálhatnának minthogy azt a sok kis pöcst függővé teszik
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...