Csak egy befejezése lesz a Mafia 2-nek

  • Írta: fojesz
  • 2010. június 30.
  • Érdekesség
Link másolása
Bár a fejlesztők korábban négyet is terveztek, végül csak egyetlen befejezése lesz a Mafia második részének, tudta meg az IncGamers stábja.
Bár a fejlesztők korábban négyet is terveztek, végül csak egyetlen befejezése lesz a Mafia második részének, tudta meg az IncGamers stábja.



Jó dolog a sok különböző befejezés egy játék végén, azonban nincs annál rosszabb, mikor egyik-másik botrányosan gyengén sikerül a többihez képest. Így gondolkodtak a Mafia 2 fejlesztői is, Denby Grace, a játék producere szerint azért lesz csak egy befejezés a tervezett négy helyett, mert a többi nem volt olyan jó, mint az, amelyiket végül kiválasztották. Grace elmondása szerint a játék korai verzióját tesztelők mikor újrajátszották a Mafia 2-t, mindig ugyanazt - az állítólag nagyon-nagyon zsírlézer - végkifejletet akarták összehozni, a többi közepesen sikerült alternatíva pedig nem érdekelte őket.
11.
11.
Drider
Jól tették, legalább így ki tudtak választani egy igazán jót. Nem mintha az elsőnek rossz lett volna a befejezése.
10.
10.
Beau
9.
9.
drat576
helyes, nem is kell több
8.
8.
Macifasz
#7: Akkor kitolod még párszor, és ha már nem tapasztalsz újat, akkor kezdesz el beszélgetni a haverokkal a játékról.:-D Nagyon is jó tud lenni a több vég, meg a morális döntések okozta más-más játékmenet (alé Mass Effect 2) de tény, hogy egy játék ezek nélkül is működni tud, és erre tökéletes példa a Mafia első része. Meg még sorolahtnánk jó pár címet.
7.
7.
Macifasz
#6: Pontosan.;-) Az első rész is így volt drámai. Szólt valamiről, és azt úgy kellett elfogadni. A pénz szagú "happy end, jöhet a folytatás mert jönnie kell egy sikeres játéknál még vagy 10 résznek" érzet is elmaradt.

6.
6.
JcGross
Nem szeretem a több véget. Akkor mindenkinek más lesz és mikor mindenki kitolta nem lehet megvitatni, mert akkor spoilerezünk.
5.
5.
Macifasz
#4: Nem rossz ötlet, de ennek meg csak akkor lenne értelme, ha kapnánk új befejezést. Mert minek máshogy csinálni egy küldit, ha úgy is ugyan az a végeredmény? Persze, érdekesebbé lehetne tenni a játékélményt meg a játékmenetet, de ha nem vezet más végkifejlethez, nem sok értelme van. Ha valami máshogy csinálok, legyen más következménye, ahogy a Mass Effect 2 vagy az Alpha Protocol esetében, csakhogy ne menjünk olyan messzire vissza az időben a játékokat illetően.

Az ú, extra fegyvereket pedig a mellékküldetésekben vagy a később érkező DLC-ben lehessen elérni, de hogy azért, mert a főtörténtei szál egyik küldtét máshogy csinálom mint a többiek, és emiatt más fegyókat kapok mint a többiek...nem kicsit inkorrekt lenne sztem. Mondom, ha történtileg változna a helyzet ha valamit máshogy csinálok ok. De így, felesleges.
4.
4.
gamerplayer
inkább az lenne nyerő ha a több végkifejlet helyett (marad az 1 :) minden egyes végigjátszásnál új dolgokat tárna fel a játék...pl 1 új fegyver vagy ha máshogy csinálok 1 küldit a következő 1-2 is más lenne de a játék ugyebár mindig ugyanúgy érne véget, mert visszatérne az eredeti kerékvágásba :D magas lenne az újra játszás faktor, főleg ha meg se mondanák hány új dolog van
3.
3.
Macifasz
Nem is kell több, az elsőnek is csak egy befejezése volt (de még milyen), még is rengetegszer kitoltam. Igaz érdekes ötlet lett volna a 4 végkifejlet, de inkább legyen egy jól kidolgozott, mint 4 szar.
2.
2.
Slik
1.
1.
Beau
Az Uncharted 2-nek is egy befejezése van mégis 5 játszottam bégig.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...