Fable III - kard és varázslat

  • Írta: zoenn
  • 2010. augusztus 11.
  • Hír
Link másolása
Josh Atkins, a Lionhead tervezési igazgatója fedett fel újabb részleteket a CVG-nek adott interjújában a Fable III harcrendszeréről és a mágiáról. Mindennel a drámai hatást szeretnék hangsúlyozni.

"Keményen dolgoztunk a harc momentumain és a hozzá kapcsolódó zenéken, így mindenki számára maradandó élményeket tartogatnak a küzdelmek, és sokkal akciódúsabbak lesznek, mint korábban."

A varázslás is ezt segíti elő már a kezdetektől fogva, hasonlóan a játék más aspektusaihoz is, a rendszert az alapoknál fogva dolgozták át, mint ahogy azt korábban ígérték. Attól kezdve, ahogy a játékos megkapja az első varázslatot képesek leszünk kihozni a maximumot a hókuszpókuszból, bár igen-igen lassan. Ahogy fejlődünk úgy redukálhatjuk le az időt folyamatosan, mígnem legmagasabb szinten már instant, minden elsöprő tűzgomolyaggal pörkölhetjük meg a csúf kis dögöket. Így a ráfordítási idő folyamatosan kevesebb időt vesz igénybe.

A varázslatokat kombinálhatjuk is, hiszen a jobb és bal kezünkre speciális kesztyűt húzva egyszerre két varázsigét is elmormolhatunk, teljesen egyedi és stílusunknak megfelelő hatásokat elérve.

"Például, ha a játékos úgy dönt, hogy egyik kezében a Vortex mágiát, a másikban a tűzlabdát aktiválja, akkor először a Vortex-el ledönti az ellenfeleit a lábáról a földre, majd a tűzlabdával megsüti őket, különösen a bosszantó Hobbes-okat. Több, mint 20 varázslat kombinációja érhető el." - tette hozzá.

Maga a használt fegyver is tükrözi a játékos stílusát. Maga az a fegyver fejlődik látványosan, amit használunk is, ezzel értelmét veszti, hogy folyamatosan keresgéljük a rozsdás pengéket, melyek csak egy kicsit jobbak az éppen használtnál. Ha beerősítünk folyamatosan új képességek birtokába kerülünk, harci kunsztjaink is bővülnek és fegyvereink árulkodnak rólunk, hogy milyenek is vagyunk valójában.

Kooperatív módban egy gáláns gesztus barátunknak adományozni a hosszú idő óta fejlesztett csilli-villi kardunkat. A Fable 3 október 29-n jelenik meg.

8.
8.
givi6
a fable 2 jó volt :)
amennyit én játszottam vele, ..törrténelem könyvet lehetne írni vele,
bár a lionhead-től most sokat várnak, olyat is mondtak hogy fable4, meg black and white 3 kinectre..
sztem kicsit sokat válálnak magukra, fable 3 - a tökély%, , aztán bw3, vagy fable4.....
7.
7.
Raziel88
Minél előbb jöhetne már. :D
6.
6.
hunlord
Nem félek attól, hogy rossz lesz és csak remélni tudom a változatlan Lionhead minőséget.
5.
5.
WoWKocka95
várom de a kettőben csalódtam....erősen hajazott az első rész szorijára:/ de azért reménykedek hogy ez jó lesz
4.
4.
BDK1997
Már nagyon,nagyon várom! :D
Tuti,hogy jó lesz! :D
2.
2.
xICEMANx
Én is nagyon várom már :D:D:D
1.
1.
galbalazs87
Én már nagyon várom a játékot ( főleg, hogy majdnem a születésnapomon jelenik meg :) ).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...