Dance Central - máris itt az első DLC

  • Írta: InGen
  • 2010. november 7.
  • Érdekesség
Link másolása
Manapság egyre nagyobb divat, hogy már a megjelenés napján, vagy néha már a megjelenés előtt felkerülnek DLC-k egy adott játékhoz. Nos, a Kinect egyik legnagyobb reménysége, a Dance Central sem váratott sokáig: Amerikában máris elérhető pár letölthető szám.

Az első beszámolók alapján a Dance Central az egyetlen igazán kiemelkedő játék a Kinect kezdő felhozatalából: a táncolós holmi a profikat és a kezdőket egyaránt képes lekötni és szórakoztatni. Az alapjáték 32 dallal érkezik, melyet máris három továbbival bővíthetnek az amerikai vásárlók.


A három új nóta a következő: Lady Sovereign - I Got You Dancing, Ne-Yo - Because of You és a Sean Paul-féle Temperature. A csomag ára 240 pont, amivel picit drágább, mint például a Rock Band hasonló pakkjai.

A Dance Central Európában a hivatalos Kinect indulással együtt most szerdán lesz kapható, így feltételezhetjük, hogy az egyelőre kizárólag USA-ban elérhető DLC akkor már nálunk is elérhetővé válik.

8.
8.
Azért ilyen drágák, mert megveszitek. :)
Erről mindig az jut eszembe, hogy amíg légy akad addig szar is lesz örökké :(((
7.
7.
Top Secret
Ja és nem csak a dlc ilyen drágák hanem a arcade játékok limbo 1200 pont,Plants vs Zombies 1200 szerintem nagyon drágák.
6.
6.
b.mate
5.
5.
hakydakillah
COD-nál kihagytam, hogy 3-5 drb multi pálya...
4.
4.
hakydakillah
2. Én már amióta megjelentek a DLC-k a piacon járatom a számat.. Eleinte lincselni akartak, hogy elmondtam róluk a véleményem, de manapság beigazolódik minden...
Már nagyon nem arról van szó, hogy a játék megjelenése után mondjuk 1évvel egy DLC formájában megnövelik a játékok szavatosságát... Nem, ezer példa van, hogy a pénzről van szó, friss ügy pl: a GT5 motorok DLC-je, mert "nem jutott rá már idő", TDU-nál dettó, az egyesben benne voltak a motrok, 2-esben DLC... Az áruk is egyre durvább, mert 200-400 MS pontnál kezdődtek, manapság egy pályás COD Multi map meg pofáltan 1500 pont. Ez minket szolgáll? Már nem
2.
2.
p.balou
Hát ez sztem pofátlanság. Mi az, hogy a megjelenés napján (vagy után 2-3 nappal) adnak egy fizetős dlc-t? Ez is olyan, mint a Mafia 2! Kivágják belőle a küldetéseket,(itt dalokat) és eladják jópénzért. Gratulálok!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...