Az Electronic Arts adja ki a Portal 2-t

  • Írta: fojesz
  • 2010. december 23.
  • Megjelenés
Link másolása
A The Orange Box után sejthető volt valamennyire, hogy a Portal folytatását is az Electronic Arts fogja kiadni, ami persze nem jelenti azt, hogy a Steamen keresztül ne lenne beszerezhető a portálnyitogatós játék. A Portal 2 április vége felé kerülhet boltokba, ezúttal már PS3-on is.

A Portal első része még a The Orange Box részeként mutatkozott be 2007-ben - már azt a csomagot is az Electronic Arts adta ki, ezek után pedig nem is volt kérdéses, hogy a Valve a Portal 2 terjesztését is a kiadóra bízza, noha lett volna miért bosszankodni a kissé elbaltázott PS3-as változat miatt.

Az Electronic Arts bejelentette, hogy a Valve az EA Partners mögött sorakozott fel: ide rendszerint azok a csapatok csatlakoznak, akik tehetős kiadót keresnek, de nem szeretnék elkötelezni magukat egy nagyobb cég mellett sem. A partneri ajánlatnak hála mindenki jól jár: az EA felügyeli a dobozos értékesítéseket, míg a Valve már-már karba tett kézzel figyelhet, illetve ezáltal a Steam-megjelenésről sem kell lemondania.

A Portal 2 április 22-én jelenik meg PC-re, Mac-re, PS3-ra és Xbox 360-ra, a története pedig ott folytatódik majd, ahol az előző játék befejeződött. Az új részben kétfős kooperatív mód is várja a játékosokat: a párhuzamos sztoriszálon futó játék főhősei robotok lesznek, név szerint Blue és Orange.

14.
14.
ketjatekos
#9: Jól hallottad, de az az április vége, eredetileg február 23 volt kitűzve (illetve inkább karácsony előtti időszak), de mint már gamekapcson is írták, "valve legkisebb csúszása" :D
13.
13.
Berencsit
amúgy az első részének nincs sok értelme, de mindenkinek bejön. (én is azok között vagyok akik vgay 20x végigvitték xD) Már nagy szeretettel várom a 2. részét!! csak győzzem kivárni :D
12.
12.
NECROSMOKE
Az első negyon tetszett.Annó azt sem tudtam,hogy eszik-e vagy ísszák ezt a gémet.De kiprobáltam és bejött.
9.
9.
adriano28
azt hallottam hogy 2 hónapot késni fog :S
8.
8.
Skyer
#7: Jó szórakozás... :D
7.
7.
Ecneb
nem, hanem sarokra álltam és közel raktam egymáshoz a portálokat és elkezdtem magam kergetni:D
6.
6.
M3rcy
#5: Sztem zuhant lefelé a végtelenségig
5.
5.
Berencsit
3.
3.
Ecneb
Én 10 órát öltem abba, hogy elkapjam saját magam! :P
2.
2.
Berencsit
:) jaja, már csak várni kell.... :)
1.
1.
Mortis
Az első rész nagyon kemény volt. Remélem nem vesznek vissza. A co-op is nagyon jónak tűnik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...