Jöhet az új James Bond-játék

  • Írta: fojesz
  • 2011. január 13.
  • Bejelentés
Link másolása
Örülhetnek a Bond-rajongók, a minap nem csak a huszonharmadik film kapott zöld utat, de elkészülhet az Activision új játéka is. Vajon igazak lesznek a pletykák, és tényleg a Raven Software rukkol elő egy ízig-véris sunyulós akciójátékkal? Egyelőre semmi sem biztos.

A minap zöld utat kapott a huszonharmadik James Bond-film: az egyelőre Bond 23 munkacímet viselő alkotást Sam Mendes rendezi majd, a főszerepet pedig megint Daniel Craig kapta. A bemutató 2012. november 9-én várható, s ha minden igaz, nem ez lesz egyedüli Bond-cím jövőre: a Deadline blog úgy tudja, új játék is készül, noha arról már nem esett szó, hogy konkrét filmadaptációt készül, illetve, hogy melyik csapat fogja elkészíteni azt.

A legutóbbi pletykák szerint a Raven Software (akik állítólag valami Call of Duty-projekten is szorgoskodnak) dolgozhat az új címen, akik azután vágtak bele a lopakodós akciójátékuk fejlesztésének folytatásába, miután kezdett körvonalazódni, hogy a filmsorozat is folytatódhat.

A tavalyi év sűrű volt, ha a Bond-játékokat nézzük: kaptunk egy különálló sztorival szállított Blood Stone-t, illetve egy GoldenEye-t, amely részben az azonos című, Pierce Brosnan főszereplésével készült filmre épített - immáron Daniel Craig fizimiskájával. A legutóbbi konkrét filmadaptáció a Quantum of Solace alapján készült, ez a játék egyúttal a Casino Royale történéseit is feldolgozta.

14.
14.
Irasalgor
Nos, a Blood Stone-al még nem játszottam, de pótolom, a Quantum viszont rossz volt :S
12.
12.
keiji maeda
nekem a 007 everything or nothing tetszett a többi nem volt szerintem olyan jó :)
11.
11.
P@tr!k
#8: Köszi,korrekt válasz. :)
10.
10.
gogolbordello2
Szerintem az új stílus SOKKAL JOBB mint a régi volt,mert sokkal emberközelibb,kicsit hasonlít a Bourne-ra.
A régi filmek,lássuk be,kicsit harmatosak voltak(ettől még én szeretem őket)
9.
9.
hakydakillah
5. volt már erre példa, mikor a sok új rész közé becsúsztatták a From Russia with love részt Sean Connery-vel. Ha jól rémlik, akkor PS2-re jött ki. Imádtam :-)
8.
8.
Macifasz
#6: Pofon egyszerű a válasz, elveszett az újdonság varázsa. A Bond kütyüknek mindig is az volt az egyik célja, hogy olyat mutasson a nézőnek, amit sehol máshol nem látott, vagy nem hallott róla. A mai technikai világban viszont már nem tudnának olyan kütyüt mutatni, amiről ne hallott volna az emberek 80-90%-a. Én kimondottan kedvelem ezt az új Bond stílust, sokkal emberibb karakter lett, mint a régi, akinek alig kellett megizzadnia egy-egy akció közben, mert a kütyük mindig kimentették. Most nincsenek kütyük, most szükség van az erőre is. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a régi Bond filmeket nem szeretem, nem-nem, megvettem az összes részt, díszdobozban, de ettől még az új irányt is kedvelem.
7.
7.
Macifasz
Helyes, nekem nagyon bejött a Blood Stone. Igaz, semmi extra, semmi egyedi nem volt benne, de annak, aminek készült, tökéletes volt.
6.
6.
P@tr!k
Hja,mégis hova tűntek belőle a trükkös,univerzális cuccok ?! -.-
5.
5.
demon68
#3: ugyanígy vagyok vele, bár már kezdem megszokni az új stílust. Csak nem szabad James Bond-filmként gondolni rá, és akkor jó. Azt várom, hogy egyszer csinálnak egy játékot a régebbi filmek stílusában, amiben valamelyik régebbi színésszel lehetünk, vagy akár választhatunk skint.
4.
4.
hakydakillah
2. dettó :-)

3. én meg pont fordítva, a filmekért nem nagyon vagyok oda, de a Bond játékokért igen :-)
3.
3.
Mortis
Ezeknek a filmeknek már nyugodtan adhatnának más nevet. Közük sincs a régi Bond filmekhez. Ian Fleming forogna a sírjában. Ettől függetlenül várom a filmet. A játékot kevésbé...
2.
2.
Tyebeca
Zsiiir. Az utóbbi részt nagyon csipáztam :-D
1.
1.
szogyenyi
bemutató 2010.nov.9-én? érdekes lenne :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...