Új zeneszerző dolgozik a Mass Effect 3-on

  • Írta: InGen
  • 2011. február 11.
  • Érdekesség
Link másolása
Ha megkérdeznél, hogy mi tetszett legjobban a Mass Effect első részében, azt mondtam volna, hogy a zene. Hogy mi tetszett a második részben? Minden, de mégis kiemelném a zenét. Na, ezek után kissé kellemetlenül érintett a hír, hogy a sorozat eddigi zeneszerzője helyére új érkezik a harmadik epizódhoz.

Nem húzom senki idegeit tovább, az új zeneszerző ugyanis egy komplett istenség: Clint Mansell. Ő szerezte például a Rekviem egy álomért fantasztikus muzsikáját, melynek témáját azóta ezer más filmben és előzetesben felhasználták. Az első két Mass Effect muzsikusa, Jack Wall, még szólt egy pár szót a válással kapcsolatban.


Ezek szerint Wall és a Bioware közös megegyezés alapján váltak el, és továbbra is jó viszonyban maradnak: "Remek kapcsolatom volt a Bioware-rel, három játékot készítettünk együtt, és még mindig jó barátok vagyunk, szóval semmi drámai dolog nem történt."

Wall egyszerűen úgy gondolta, hogy itt az idő továbbállni, és valami más projekttel foglalkozni. Az úriember korábban olyan játékokhoz készített zenét, mint a Myst III, a Splinter Cell: Pandora Tomorrow, a Jade Empire,  és persze a két Mass Effect-epizód. A legendás Suicide Mission fantasztikus muzsikájára valószínűleg a világ végéig emlékezni fogunk.

24.
24.
lolman598
nekem speciel a ME1 zenéje,hát,nem azt mondonm hogy nem tetszett,de őszintén szolva,töredékét nem tudnám felidézni a dallamának,de a 2-nek a dallamait szinte kívülről fújom xD
szerintem a 2 zenéje nagyságrendekkel jobb lett
23.
23.
gaborzeller
Ha sikeresen megragadja azt az egyedi hangulatot amit az ME zenéivel eddig teremtettek, akkor zseniális lesz.

Egyébként meg egy jól megkomponált mű is lehet csalódás, ha nem felel meg az elvárásoknak.
22.
22.
Előrebocsájtom ez egy szubjektív vélemény lesz, ne háborodjon fel rajta senki, de míg az eredeti Jack Wall zenék jelentősen hozzájárultak az IGAZI MASS EFFECT EPIKUS HANGULATHOZ, ez a (és többi általatok) belinkelt Clint Mansell dallam, csak olcsó fércműnek tűnik mellette ! Továbbá gond vele, azonkívül, hogy egyáltalán nem tetszik, még csak meg sem közelíti az eredeti hangulatát. Szerintem kifejezetten rossz döntés egy ilyen nagy húzócím és hangulatra építő játék nagyon bevált zeneszerzőjének pont a fináléban történő lecserélése. Nem gondolom, hogy rossz lesz a játék tőle, de ha az eredeti hangulatra törekszik, akkor csak utánozni fogja Wall-t, ha meg nem akkor félő, hogy a végeredmény zene hangerő=0 és hangeffektet=100 lesz :(
Én most NEM örülök :(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
21.
21.
Irasalgor
Én bírtam Jack Wall zenéjét...bár most egy igazán jó zeneszerző fogja a stafétát átvenni, szóval a zene most is jó lesz...amúgy a Two Steps From Hell nem zeneszerző :)
20.
20.
NorthFace
Majd meglátjuk milyen lesz. ÉN a Two Steps From Hell-t kértem volna fel, Ezen a téren ők a legjobbak és az egyik Mass Effect 2 trailere alatt is az ő zenéjük szól!

íme : http://www.youtube.com/watch?v=GQiN8miGNQ8&feature=fvst
19.
19.
Raziel88
Jó választás. Már a "Requiem for a dream" is beleillene a játékba. :D
18.
18.
PolluxHUN
Atya ég atya ég ez nekem ríílbe az év híre! :D
Ez a pasas egy zseni! Sőt zeneszerző legenda! Aronofsky legtöbb filmjének ő tolta a zenéjét és tényleg csak ismételni tudom magam...visz mindent mint a piros7es!
Álljon itt egy még egy példa:
Clint Mansell - The Last Man A forrásból OST-jéből
http://www.youtube.com/watch?v=VUgC6215Gko
17.
17.
Tyr
#6: Speciel a Star Wars zenéje van tele leitmotívval.
16.
16.
leviske
Szerencsés választás. Kevesek közül az egyik, aki talán fel tudja venni a fonalat úgy, hogy a játékosok ne szenvedjék meg a váltást.
15.
15.
Kocsis92
fúúúú de kellemes meglepetés:) Legjobb esetben is csak Hans Zimmerre számítottam, - ne értsetek félre, őis zseniális- de hogy Clint Mansell, álmaimban se gondoltam volna:D ezaz:D
14.
14.
XDannyL
Clint Mansell - "Requiem for a dream" című muzsikáját a Shadow of the Colossus-ban is hallhatjuk felzendülni és teljes mértékben adja a hangulatot. És önmagában is egy remek mű :)
Én nagyon örülök, hogy egy ilyen kiváló zeneszerző is csatlakozik a játék fejlesztéséhez. Így végre a művészet is megmutatkozik.
Már most biztos vagyok benne, hogy a Mass Effect 3 temérdek díjat fog bezsebelni. Már az első rész nagyon tetszett. A második résznek még az elsőt is sikerült túlszárnyalnia. És a harmadik is tuti hatalmas siker lesz. Szép "kis" bevételre számíthat az EA.
13.
13.
RewmacIcon
Ez még nem a világvée. Sajnálom, nagyon jó volt az eddigi részek zenéje, de a váltás még nem zárja ki a legalább annyira zseniális muzsikát. Remélem továbbra is kellemes dallamok csendülnek majd fel.
12.
12.
Nakor
áááááá :S:S:S :(((
sztem ő illett legjobban a játékhoz, a zenék nagyon el voltak találva...:)
Az egyik legjobb rész az volt amikor elkészült az új Normandia, vagy vagy az egyben amikor megkaptuk...vagy ááá rengeteg ilyen jó rész volt...
nagy kár
11.
11.
Dresa
Hú már ezer éve gondolkodok rajta h beszerezzem az OST-t hiába van fenn youtube on, jó lenne ha kézelfoghatóbban is meg lenne már... de ugyanakkor ugy gondolom hogy egy ekkora projektben már nehéz igazán mellényúlni , ugyhogy jöhet a 3. is majd :))
10.
10.
Ca$h
:(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
9.
9.
adikas
Nekem tetszettek nagyon a ME2 zenéi, az a lényeg a játékélményen ne rontson.
8.
8.
Mortis
ÁÁÁ. Imádom. Mindkét embert. Más lesz a zene, az biztos, de hogy rosszabb? Semmiképpen. :)
7.
7.
Barnez
Clint Mansell egy állat, persze jó értelemben! Check this out!

http://www.youtube.com/watch?v=oOwlmpTPH9A
6.
6.
megalonagyix
én speciel utálom a mass effect zenéjét... mind a kettőjét... egy kaptafára íródik minden szám, mindegyik trackben felfedezek valamit ami az előzőben benne volt... ilyen szempontból pl egy Star Wars-hoz közel sem ér, pedig mindenhol istenítették. persze a játék jó
5.
5.
falselight
kicsit sajnálom, mert számomra pont a suicide mission miatt volt akkora katarzis az me2 vége. másrészt viszont örülök, mert jack wall nem nagyon adhatta volna kompetensebb kezekbe a stafétát.
4.
4.
Dentis 360
Clint Mansell-től ajánlom még ezt meghallgatásra :

http://www.youtube.com/watch?v=Pa33P9A5iHs&feature=related
3.
3.
princeps27
#1: Clint Mansell is jó lesz (remélem), de igazad van tényleg kibírhatta volna
1.
1.
g.man580
Hát igazán ki bírhatta volna már ez az egy részt. Nem szeretném ha pont a zene miatt menne rossz irányba a játék mert az eddigi zenék nagyon illettek a játék univerzumához.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...