A Nintendo kiáll a gombok mellett

  • Írta: zoenn
  • 2011. április 29.
  • Érdekesség
Link másolása
Hiába mozdul el a játékvilág egyre jobban az érintőképernyők felé. a Nintendo nem áll be a sorba - szerintük a kontrollerek gombjainak jelenléte elsődleges szempont egy új játékkonzol fejlesztésénél. Satoru Iwata elmondta, hogy nem szakítanak a tradicionális vezérlőkkel a Wii 2 esetében sem.

Habár a Nintendo Wii megjelenésekor úgy tűnt, a japán cégóriás háborút indít a hagyományos kontrollerek ellen, hiszen elhozták mindenki számára az első fecskét a mozgásérzékelés terén a Wii Remote-tal 2005-ben. Azóta már jópár év eltelt, a konkurencia is kijött a hasonló fejlesztéseivel, egyre jobban teret hódítottak a tabletek, melyek már érintőképernyőkkel reformálták meg a hagyományos beviteli eszközöket.

Tényleg ez lenne a Nintendo új zászlóshajója?

A 2012-ben érkező Wii 2 (Project Cafe) kontrollere - a pletykák szerint - szintén el lesz látva érintésérzékeny LCD-képernyővel, igaz a Nintendo biztosítja a játékosokat afelöl, hogy a régi vágású gombokról sem kell lemondanunk.

"Amikor mi egy új játékkonzol terveit készítettük, nem vetettük el a gombokat és a D-padot sem. Ennek oka az, hogy mindenkinek jobb, ha megmaradnak, hiszen ez a játékmenet javára válik. Ezt figyelembe véve a Nintendo nem tervezi, hogy sutba dobná gombokat, és nem szeretnénk tabletet készíteni."

A jósolt érintőképernyő a kontroller közepén feltehetően kiegészítő funkcióként van jelen, ezen láthatjuk a játékok térképét, a felszerelési tárgyainkat. Ha ki szeretnénk választani egy használni kívánt cuccot, pusztán kényelmesen rábökhetünk ahelyett, hogy megszakítanánk a játékmenetet és menükben turkálnánk.

12.
12.
zadori75
Én ezt a cikket alapjában nem értem... A wii nem az a kütyü, ahol ilyen hadonászós irányítás van és teljesen eltér a hagyományosan vett game pad-es irányítástól ? A többi konzol gyártó - értem ezalatt a microsoft (xbox360) és a sony (ps3) - pedig sima egyszerű game pad-et használ irányításra. Meg ha bele gondolok a kénzikonzoloknál is egyedül a nintendo-nak van érintőképernyős változata. A 3ds vagy mi. Szóval nekem ez az egész valahogy nem kerek :)
11.
11.
strike19
Én várom az új Nintendót de szerintem ezt az érintő képernyőt hanyagolni kellene.Nem azt mondom, hogy rossz ötlet szerintem RPG-nél szerintem előnyös is lehet.
10.
10.
shooter1234
Én sem szeretek az érintő képernyős irányítást, szerintem is kellenek mellé a gombok. Meg ha telefonon játszik az ember, akkor ahogy matat a kijelzőn, az újaitól nem lát semmit, hiába 256346"-os az a kijelző.
9.
9.
myrte
praktikusnak, tartom a kis érintőkijelzőt, pl. látod, hogy milyen elemek vannak a táskádban és csak egy érintés, már ki is van választva
8.
8.
Mortis
Ez olyan dolog, mint a könyvek. Háttérbe fognak szorulni, de az eltűnésük soha nem fog bekövetkezni.
7.
7.
shatterhand
nem csak a gombok, de még a joy se fog kimenni a "divatból"
nem tudok elképzelni más irányítót ami ne lenne unalmas egy idő után és ne fáradna el benne a kezem/karom hosszabb távon
6.
6.
Bika008
Hiba esetén egyszerűbb nyomógombot cserélni esetleg egy új gamepadot venni mint kicserélni az érintőkijelzőt, és még nem is annyira strapabíró a kijelzős megoldás (véletlenül levered és a szekrény sarkára esik)
3.
3.
Apostol360
#1: az még semmi h jobban szeretjük,nekem nagyon rossz érzés az érintőképernyő :) szinte begörcsöl tőle a kezem....
2.
2.
Speper
Van olyan játék ami nélkülözheti a gombokat, de olyan is van, ami nem. Szerintem is jó ötlet, ha megtartják a hagyományos gombokat is! :)
1.
1.
biolencse
Támogatom, hogy maradjanak a gombok. Azokkal én jobban szeretem irányítani a játékokat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...