GTA V - hivatalos részletek a Rockstartól

  • Írta: zoenn
  • 2011. november 4.
  • Hír
Link másolása
A héten a Take-Two és a Rockstar Games hivatalosan is leleplezte a GTA ötödik részét, majd a videó után eloszlatott néhány tévhitet a játékkal kapcsolatban. Először is: a játék nem a teljes San Andreasban játszódik, nem foglal magában három nagy várost - csupán Los Santos és környéke lesz a miénk.

Bár az első trailer után sokan arra gyanakodtak - köztük mi is -, hogy a Grand Theft Auto V-ben egész San Andreas lesz a játszóterünk, beleértve San Fierrót és Las Venturast is. Nos, úgy tűnik, nem erről van szó. A történetről ugyan semmit nem tudunk, de annyi bizonyos, hogy ismét egy jelentéktelen figurát kell felküzdenünk a bűnözés ranglétráján, hogy kellő tiszteletre, pénzre és hírnévre tegyen szert.

A Rockstar célja az volt, hogy visszaadja napjaink Dél-Kaliforniáját minden szépségével és a háttérben megbújó bűnözéssel egyetemben, de a játék korántsem akkora területet modellez le, mint gondoltuk volna. Egyetlen városban, Los Santosban és környékén fordulunk majd meg a a GTA V során.

A fejlesztést a Rockstar zászlóshajójaként szolgáló North stúdió végzi, melynek székhelye Edinburghban van. Ők a legrégebbi kirendeltség, a csapat magjai. A sajtóközlemény szerint a GTA V egy új irányt képvisel majd a nyitott világú játékok terén, megmarad a merész narratíva, a küldetésalapú játékmenet és a multiplayer is.

A Grand Theft Auto V újra feltalálja a GTA-univerzumot - tudtuk meg Sam Housertől, a Rockstar fejesétől. "Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy az új elképzeléseinket megosszuk a rajongókkal." Hivatalos platformlista nincs - de erősen esélyes a PC-s, Xbox 360-as és PS3-as változat. Megjelenési dátummal sem rendelkezünk.

61.
61.
gabesz222
én nem bánom hogy csak egy város lesz mert így legalább az az egy jól ki lesz dolgozva... és azért a liberty city területét megduplázhatnák :)
60.
60.
baranyi601
A május 24.-vel kapcsolatban az ezzel foglalkozó elemzők nem vették észre hogy a trailer alatt futó számot is május 24.-én adták ki 68-ban!Szóval van valami ezzel a május 24.-el,szerintem is ez lesz a megjelenés napja!
59.
59.
nukebomb
#56: Sok igazságot írtál, adom. Mondjuk ezek alapján én nem tudnám magam besorolni, inkább mondjuk Veteran Gamer vagyok akkor, akinek a '90-es évek játékélményei jelentik az alapot, és azt keresi abban az évente megvásárolt 4-5 játékban. PS3-am van, átverve pedig nem érzem magam. :) Megveszek egy játékot, nyomom vele 1-2 hónapig, tetszik, elég volt, leteszem, a gép meg lehet ki van kapcsolva aztán hetekig... Nemtom.
Na amit mondani akarok, hogy nem értem, és nem is tartom okos dolognak, hogy egy trailer alapján már előre temetitek a GTA5-öt. Miért kesergünk a lefelé mutató irányon, mikor nincs is így. A GTA4 is mérföldkő volt, persze jogos, hogy a belbecs lehetett volna kimunkáltabb is, de nekem szerethető volt Nico Belic és Liberty City is, maradéktalanul. Szerintem nagyon érezhető volt abban a játékban a rengeteg munkaóra. Ha a GTA évente jönne ki új címekkel (mint az említett játékok), és az utolsó 3 már a szürkeség homályába veszne, akkor jogosnak tartanám ezt a fajta pesszimista hozzáállást. De kár keseregni, inkább várjuk csillogó szemekkel a megjelenést.
Másik oldalról megközelítve: Jelen gazdasági körülmények között ha egy kiadó/fejlesztő cég túl akar élni, akkor a nagyobb vásárló erő felé kell fordulnia, ami vélhetően nem a HC gamer réteg. Ez a játékok "elkurvulásához" vezet valóban, de kb. nincs mit tenni... Futószalagon kell a cuccokat kinyomni, hogy pörögjön a biznissz. És nem elfelejtendő, hogy "amíg szar van, addig veréb is van". :)
58.
58.
vwxyz
#56: Deh kibaszott jót írtál! :O
Nagyon jól megfogalmaztad a dolgokat, jobban meg se lehetett volna! :)
57.
57.
A helyesírásért, fogalmazási hibákért bocsi. Kicsit fárasztó napon vagyok túl.
56.
56.
#33: Nem kötöttél belém, sőt, nagyon jókat írtál, van igazság a véleményed mögött. Persze a meló nem Sims-es jelleggel keltette a szociális élet illúzióját, mint írtam inkább poén volt. Valahol ez a másik nagy "törés" ebben a játéksorozatban, kb. mint a már említett Tarantino-nál. A Kill Bill óta végképp elveszítette a fickó a szálat, láthatóan fogalma sincs hogy akkor ő most komolyan veszi a filmjeit és komoly filmeket rendez, vagy komolyan-vehetetlen önparódiákat. Valahol ez a helyzet a GTA-val is. A GTA4 egyik legkritikusabb eleme a története volt, hiszen a GTA esetében nagyon sok múlik ezen. A régimódi tálalást már megszoktuk, de a történet azért még mindig szokott tartogatni meglepetéseket. A GTA4-é is tartogatott, nem is keveset. Csak éppen többször éreztem magam zavarban a játék során, mert tele volt a játék még mindig vállalhatatlanul primitív poénokkal, amelyekre egyébként számít az ember egy GTA játékban, csak nem feltétlenül akkor, amikor láthatóan a fiúk komolyan mondani akartak valamit az új történettel,a GTA4 a Vice City Stories-al beköszöntött új korszak gyermeke volt, amely néha már mer komolyabb irányokba is kacsintgatni. Csak sajnos a humor és a dráma üti egymást mikor a humor ennyire gáz néhol, és így a GTA4 befejezése számomra előkészítetlen, elkapkodott és a Darko sorsáról való döntést leszámítva teljesen érzelemmentes volt, amitől a vége-főcím előtt, a szabadságszobor gúnyos végigmutogatása közben felszólaló Pruit Igoe sem mentette meg a játékot. ("Welcome to America!")

Azok a játéksorozatok pedig amelyeket említettél, abszolút casual játékok lettek mára. (CoD, Fifa, Need for Speed, NFL)

Volt idő, mikor ezek a sorozatok is szilárd minőséget képviseltek a piacon, mert kőkemény HC gamer közösség állt mellettük, mikor ezek a HC-k még vásároltak
is vásároltak, ( -.-' ) és nem mellékesen teljesen komolyan vették a játék sorsát, és megesküdtek hogy meg nem veszik a következő részt, ha az nem üti a színvonalbeli mércét. Erre jött szépen az egyre terjedő szélessávú internet, és míg a sok-sok HC elkezdett warezolni, addig az eredeti játék vásárlás fogalma viszont eljutott a jómódú, a játékok iránt addig nem érdeklődő casual játékos (vagy játékos pénzes apukája) fülébe. A játékárak rakétaként az égbe röppentek, lett egy törés, ami után a legkomolyabb gamer már nem feltétlenül az, aki eredetivel játszik, maximum megengedheti magának, míg attól mert valaki a legújabb játékokból készült, 180 FPS-en száguldó vidikkel ámítja a népet a YouTube-on, még nem feltétlenül a legnagyobb gamer manapság. Nem csoda hogy manapság a warezről viszonylag kevés szó esik pl. a játékmagazinokban, ritkán lehet már csak fellelni fejmosást e témában, mert egyszerűen sokan érzik azt, hogy a mai játékok pénzt sem érnek, konzolosok pedig átverve érzik magukat, és a warez felé fordulnak mint PC-s társaik, mert a gépek nem hozzák az ígért színvonalat. Ezzel pedig el is érkeztünk a lényeghez: a felsorolt címeket mára szalagon nyomják, a maradék játékimádó Hardcore fanatikusok fanyalgása ellenére (függetlenül attól, hogy ezek a gamerek meg is veszik e a végső produktumot, vagy már csak dacból is tartózkodnak-e esetleg tőle), míg a casual vígan vásárolja őket tovább, minőség ide vagy oda, szanaszét dicsérve ezeket a neten. Jó, a sport játékok más tészta, néha minden HC-n erőt vesz a virtuális sportolhatnék (pláne ha a valóságban is űzi a választott sportot), ilyenkor pedig jól esik egy FIFA, egy kis NHL, NFL stb. Ettől függetlenül a mainstream sportjátékok kemény magja, így a FIFA is rengeteg HC rajongót vesztett az évek során, mert vagy 5 éven keresztül ugyanazt a játékot adták ki más színű menüvel, zéró újítással. Szerencsére ez a helyzet mára némiképp normalizálódott, de mégis mély nyomot hagyott a HC köztudatban ez az 5 év, ahogyan az NFS mélyrepülése is az Undercover és Pro Street korszakkal, hiszen sokan elfordultak ekkortájt ezektől az addig színvonalasnak nevezhető sorozatoktól. Ezt bizonyítja az is, hogy a te listádra is felkerültek ezek az említett címek.

A casual nem un rá semmire. Ez alapszabály. Amíg csini trailer, póló, alsógatya, kis bögre, cipellő vagy katonai dzseki, táska, netán műanyag pisztoly jár az adott gamekhez, addig elégedett, mert k**vára nem vágja hogy ez az egész nem erről kéne hogy szóljon. Szólhat(na), de ne a minőség rovására. Míg ezeket a tucat termékeket már csak divatból is venni fogják egyesek, addig a HC gamer egy-egy mélyrepülés idején mindig elfordul majd tőlük, maximum csalódottan legyint, letölti, kipróbálja, letörli. A casual nem. Ő nyomni fogja, a neten mások véleményét fikázza, őt megvette a vállalatok valamelyike, melyek egyre súlyosabban rátelepszenek a fejlesztői kreativitásra.

Míg a felsorolt címek mára mainstream casual játékok, addig a GTA-ra a következők voltak jellemzőek:

-A casual nem foglalkozik a történettel, nem is érti, nem is akarja érteni, a HC-nak sokat jelent mi bontakozik ki előtte a monitorán/képernyőjén.

-A casualt a grafika, a HC-t az élmény komplexitása vonzza.

-A casual elsiklik az újítások és új ötletek felett, számára az új GTA egy szebb, jobb (?), csillogóbb új márka, ami fényesen ragyog a polcán míg egyszer félig végig nem viszi... A HC minden újnak örül, de nem kerülte el a figyelmét a sorozat tartalmi megkopasztásra, ami az utóbbi években megfigyelhető a GTA-nál.

-A casual - főleg a tehetős apuka/anyuka - esetleg kipróbálja kicsiny gyerekével a gamet (mert hát minek is van ott az a 18-as karika kérem szépen?) - aztán kiborul a monitoron/tévében látott erőszakos képsoroktól, és perelni kezd. A HC nagyon jól tudja hogy ez csak egy játék, egy kreatív, humoros önkifejezési forma a fejlesztők részéről, amiről persze közben önmaga sem tudja eldönteni, hogy mennyire is kell ezt most komolyan venni. (Kb. ez adja a GTA-k varázsát is valahol.)

-A casual az másik oldalról, aki "poénból" még 10 beleölt óra után is örömét leli az ártatlan járókelők módszerek feldarabolásában egy láncfűrésszel, míg a HC már régen vállalkozik, virtuális bűnbirodalmat épít, vagy nyomja csak a sztorit. Előbbiek miatt mennek az iskolai lövöldözési perek egyfolytában a Rockstar háza táján...

-Legvégül egy paradoxon: a casual ez esetben gyakran csak letölti a játékot, míg ezt a sorozatot a HC, ha elégedett az infók, trailerek, tesztek, esetleg demók/kipróbálások után, szinte kivétel nélkül megvásárolja, hatalmas hasznot hozva ezzel a R* számlájára.


Véleményem szerint nagyszerű, hogy egyáltalán még létezik GTA, a sok pereskedés, cenzúra és minden egyéb ellenére, azonban látni kell, hogy jó magyar szóval élve az "el-casual-osodás" veszélye fenyegeti legintenzívebben a sorozatot, mert a sikerek után más fejlesztők már tuti butított tucat játékokat nyomnának. Az én észrevételem lényege szerintem az volt, hogy már mutatkoznak jelek afelé, hogy ez a változás be is fog szépen lassan következni, ha nem jön egy új, erősebb hardvergeneráció, és nem kapnak a fejlesztők szabadabb kezet a médiában, úgy biztos. Persze felmerülhet a kérdés, hogy egy, a GTA4/5 motorjával megfejelt GTA6-ot, a teljes San Andreas/Vice City/Liberty City szerepeltetésével (ami már tényleges áttörés, és rettenetes mértékű technológiai forradalom lenne) vajon mennyi időbe telne elkészíteni (10 év?) - azonban valamilyen irányba változnia kell a dolgoknak, különben a pénz fog diktálni a fejlesztőknek (és ez most általánosan véve is igaz) a kreativitás és az innovativitás helyett.

Voltak korszakok, mikor a fejlesztők még szívből dolgoztak, és bár nem feltétlenül az anyagi hasznot tartották munkájuk során szem előtt, végül mégis megkapták fáradozásaikért a jól megérdemelt jutalmukat. (By gamers, For gamer. -By Inteplay.)

Ami jó az jó, az a folyamat ami viszont mostanában megindult, az nem jó. Legalábbis szerintem.
55.
55.
nukebomb
#54: Az élmény: Megfizethetetlen. Minden másra ott a MasterCard. :D Amúgy PS3: 60.000. ;)
54.
54.
rocket182
#49: egyetértek.
amugy még valami: a blue ray hez most annyit tudok hozzátenni , hogy

BR olvasó 20 000
játék 15 000
új gép a TELJES SA bejárhatóságért 230 000
(föleg ha olyan moiton lóf*szt is akartok bele:D)
LED monitor 45 000

310 000 XDXDXD
vicc kategória
legalábbis az ÉN szüleim nem bírnák állni :D
53.
53.
rocket182
#14: csakhogy nyugalomban merülj álomba:
az USA-ban rendszámra állam nevet nyomnak pl.: california
ha postázol vagy pontos helyet határozol meg etc hasonlók általában USA>*state/állam/megye/county*>város>kerület/házszám etc.
tehát butítva pl.:
ameróka>san andreas>los santos
inreallife.:
amerika>california>los angeles
51.
51.
Qbász
Itt egy ultra homályos kép a térképről http://i.imgur.com/UjsAz.jpg
50.
50.
aruha
#49: neeeem kell oda a gyúrás meg a sok szir-szar...hamar meg lehet unni...de a minijátékok kellenek,a mentőzés,pizzázás,és ahogy láttam a kamionokat reménykedek kamionos küldetésekben is...ja és egy fontos dolog amit már mióta vár mindenki....egy rendes lánctalpas tank....a Saints Rowban is hibátlanul megcsinálták...hajrá GTA..
49.
49.
nukebomb
szerintem elég gáz, hogy nincs benne az egész világ, legalább BF3 szintű grafikával, és nem mehetünk tankerrel át az óceánon vagy repülővel ausztráliába vagy biciklivel kutyát futtatni végig a road sixtysix-en. és nem lehet bemenni minden házba... és lehetne benne egy sims szintű társadalmi és karrier rendszer. (facebook integrációval) az autók fizikáját mondjuk a grand turismo 5-ból is szedhetnék, a repülőkét meg az FS X-ből. És adják ki 2 terrás külső vinyón, vagy legyen online az egész. ez így gagyi, pff...

szarkazmust félretéve, szerintem kicsit túlpörgitek ezt a kérdést. ha akkora terület lesz benne, mint amit a fejlesztő mond (és miért ne akkora lenne), az is bőven jó. ha visszaemlékeztek, hogy készült a 4, akkor ehhez is bődületes fejlesztési idő kell. (kimentek helyszínre, fotóztak mindent, tipikus embereket, ruhákat, arcokat, szövegeket figyeltek, viselkedési normákat, stb. és ezek valóban érezhetőek is a GTA4 világában.) szóval ha az eddigi alapossággal dolgoznak, akkor a világgal nem lesz baj.
a lehetőségeket meg lehet bővíteni, van fantáziájuk a fiúknak bőven. a SA-ban általam igen kedvelt tetoválás, hízás, gyúrás, fodrász stb vonal hiányzott a 4-ből, ebben visszahozhatnák. repülés sztem nem csak helikopter lesz, a mezgés repülőből ítélve... de én nem is találgatnék annyira, biztos vagyok benne, hogy feltétel nélkül fogom imádni minden hibájával együtt (még a GTA12-t is), szó nem lesz itt megúnásról, ezt a fajta véleményt mindenféle beszólás nélkül is csak rosszmájúságnak tudom titulálni. nagyon várom a megjelenést, ami a trailer minőségéből ítélve fél éven belül eljön. vagy nem. :)
48.
48.
Quent1n
#45: Kizártnak tartom, hogy ilyen grafika mellett olyan részletességgel amit elvárunk akár te vagy én, meg lehet oldani DLC-ben egy új várost. Egyszerűen túl nagy. Szerintem egy tisztességes Los Santos ÉS környéke pont elég lesz csak legyen több lehetőség mint a GTA IV-be és lehetnének akár állatok is ha már az RDR-be voltak. :)

A következő GTA viszont nagyon remélem, hogy Vice Cityben fog játszódni majdan! :)
47.
47.
aruha
#46: egyetértek veled sztem itt lesz vmi meglepetés még :D a vonatot is visszahozhatnák :D
46.
46.
baranyi601
#45: Hát lehet hogy DLC-vel oldják meg mint ahogy mondod,de minden esetre engem nem hagy nyugodni az a SA felirat a rendszámtáblán.
45.
45.
X-Master
#43: Szerintem is, de nem most. A GTA 4-ben még elég volt a várost egy motorosbanda és egy éjszakai életet élő társaság szemével is bemutatni, de ide már valószínű kevés lenne. Én aszondom, hogy a GTA 4 is két kiegészítőt kapott, az 5 is ennyit fog. Az egyik kiegészítő szerintem San Fierro, a másik pedig Las Venturas lesz. De azt sem tartom kizártnak, hogy kapunk egy harmadikat is, ahol részletesebb vidék és falvak, esetleg valami olyan plusz lesz, ami megkoronázza az egészet, hogy minden szempontból túltegyenek a San Andreason. Mondjuk egy Little Russia vagy Chinatown is beleférne, és akkor lefednénk az egész GTA univerzumot, és megkapnánk belőle minden jót, ami a sorozat történelme folyamán előfordult, és még egy kicsit többet is akár.
44.
44.
X-Master
Emberek figyelem!!! Láttam egy részletes trailerelemzést, és biztosan mondhatom, hogy lesz végre bicaj a GTA V-be!!!! (Annál a résznél van, amikor a csávó leveri a hirdetőtáblát a háza elé). Így aki hozzám hasonlóan nagy bringás, az ünnepelhet. Majd' egy évtized fog eltelni a San Andreas és az V között, de végre olyan GTA-t kapunk, ami méltó utódja lesz a világ legjobb játékának.
43.
43.
baranyi601
Nem kizárt hogy benne lesz mind a 3 nagyváros!A trailerben egy rendőrautó rendszámáról ugyanis az olvasható le hogy "San Andreas" nem pedig az hogy "Los Santos" És ugye eddig mindegyik GTA-ban (A GTA3-tól) az adot helyszín neve szerepelt! ;) Nézzétek meg a képet ha nem hiszitek...

http://kepfeltoltes.hu/111104/GTAV_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
42.
42.
-T0ng-
A videó alapján teljes mértékben átjön a modern Los Angeles hangulata. Annak idején nekem a negyedik rész is azért dobbantotta meg a szívem, mert hihetetlen mértékben képes volt New York hangulatát visszaadni.

Most már csak be kell szereznem a megjelenésig egy paksi atomerőművet valamint egy komplett Nasa központot, hogy fusson is valamin:D
41.
41.
MadDragon
#27: PC-re egyelőre fölösleges a BR, mert filmeken kívűl nem nagyon kell másra(max PS3-as játékok másolására :)), az meg hogy több lemezen jön ki egy játék senkit nem érdekel PC-n, mert telepítéskor úgyis felraksz vagy 10-20gigát a terrás vinyóra, azt mehetnek a lemezek a polcra.
40.
40.
Sogi
#14: San Andreas a három várost foglalja magába, Los Santost, San Fierrot meg Las Venturast. Olyasmi, mint egy megye, gondolom ez miatt.
39.
39.
Blyan000
#36: Hát az MS nem fejlesztett rajta semmit, de tény, hogy nagy löketett adott a formátum elkészítésének, hogy bejelentették a támogatásukat (az Xbox360-nal), ami szvsz rossz húzás, pedig borítékolható volt, hogy a Sony féle BRay fog nyerni (elég csak megnézni, hogy a Sonynak mekkora érdekeltsége van a szórakoztató iparban - Sony Music, Sony Pictures, Sony Compurer entertainment, stb ). Más kérdés, hogy ha viszont sikerült volna megnyerni a szabványháborút, akkor az MS alá tehetett volna a riválisnak. De ahogy várható volt a Warner a Blue Ray mellé tette le a voksát, a többi meg történelem.
38.
38.
aruha
#37: na ja 5 évük volt rá ....
37.
37.
dzsiádzsó
Hát ha 5 év alatt egy város, akkor tényleg legyen itt fél éven belül, mert ez így smafu !!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...