HWSW: PC-hez igazítja a Kinectet a Microsoft

  • Írta: fojesz
  • 2011. november 25.
  • Bejelentés
Link másolása
Módosítások várnak a Microsoft Kinect kamerájára a PC-s fejlesztők kedvéért, a kiegészítőt eredetileg ugyanis a nappalikba szánták, ami körülményessé teszi a szenzor alkalmazását egy számítógép előtt ülve - olvasható a HWSW-n. Az újdonságokra jövőre, a kereskedelmi program rajtjával lehet számítani.

Június óta a Microsoft hivatalos eszközökkel is támogatja a windowsos Kinect-alkalmazások fejlesztését, a hobbifejlesztők és kutatók már kedvükre kísérletezhetnek a mozgásérzékelős kamerával, míg a kereskedelmi program jövőre veszi kezdetét. Bár a kiegészítő az Xbox 360-hoz készült, a célja pedig a játékok irányításának és a navigációnak a segítése volt, a PC esetében a vállalat láthatóan nem játékkiegészítőként képzeli el a Kinectet. Ahogy arra a korábbi nyilatkozatok és a kamera első születésnapján kiadott videó is rávilágít, inkább a kütyü újszerű felhasználásában, a hétköznapi teendők támogatásában lát fantáziát a Microsoft.

Redmondban október végén jelentették be, hogy a Kinect kereskedelmi programja a jövő év elején veszi kezdetét, aminek a célja, hogy a vállalatok olyan eszközhöz jussanak a mozgásérzékelés és a hangfelismerés révén, ami nemcsak a saját folyamataikat teheti jobbá, de akár egész iparágakat forradalmasítson. A Microsoft 25 iparág 200 vállalatával, köztük a Razorfishsel, a Houghton Mifflin Harcourttal és a Toyotával működik együtt - utóbbi a pletykák szerint virtuális autószalont készített, amiben a Kinect segítségével nézelődhetnek az érdeklődők.

A frissítés után a Kinecttől akár 50 centire is állhatunk - a teljes cikket a HWSW-n olvashatjátok el!

6.
6.
wardprod
#5: Ahol írtad is a kulcs a mozgásban van. Ez pedig egy kétélű fegyver pontosan a játékoknál. Erre a problémára nem mostanában fognak atom profi programot írni, mivel a játékok stílusai nem kívánják meg ezt a fícsört. Ilyen egyszerű.

Vegyük a legtriviálisabb példákat:

- FPS: stratégiai fps-ek esetén parancsokat kiadni kézmozdulatokkal lehet. Pár specifikus eseményt hozzá lehet társítani akár pl. gránát dobása stb. Viszont ez mind-mind kevés. A karakter mozgatása sosem lesz élethű ilyen módon, mivel pontosan a mozgás/forgás nem megoldható egy nappaliban.

- versenyjátékok: Az eddigi ilyen játékok döntő többségében annyit tudnak, hogy kormányozhatsz egy magától haladó autót. Se sebesség, se fék, semmit nem tudsz, nem is tudhatsz adni/váltani csak a végtagok használatával.

Egy szó, mint száz, ez egy marha fasza hardver, de NEM játékokra való. Szinte az élet bármely egyéb területén fasza találmánynak bizonyulhat, de nem ilyen komplex feladatok ellátására/nem nappali környezetben.
5.
5.
Lordnekroseth
Valójában egyet is értek és nem is.

A mozgás érzékelős dolgok nagyon egyszerű dolgokon alapulnak, de használatuk nagyon specifikus.
Hiszen mi célt is szolgálnak? Eszerűbbé tenni az irányítást. Mármost a játékok irányítása leszűkült oda, hogy szinte mindent ami a játékban megtehető képes vagy 8-16 gombal lenyomásával irányítani. És ennél nem nagyon talál egyszerűbb mozgást az irányításra. A dolog itt bukna meg.

DE ez nem a kinect baja, hanem a játékoké, ugyanis úgy tervezik őket, hogy csak annyi cselekvési lehetőség legyen amit 8+ gombal irányítani lehet. Nem pedig úgy, hogy annyi kurva sok lehetőség van amit már csak a valós élet mozdulataival tudunk befolyásolni. Ez a játékoknál ott ütközik nagy problémába amikor ott tatasz, hogy mozgasd a karaktert stb, mert nemfogsz rohangálni a szobádban és fedezékbe vetődni és nem csak a helyhiány miatt ,de azért sem mert nem látod mi történik ha ezt teszed.

Amelett meg lehetne oldani sok dolgot nagyon okos programozással, és ez a kulcs. Hogy hozzá fejlesztik e az irányításhoz a játékokat, pl : A dragon age 3 ban már úgy lenne fejlesztve, hogy kinectet veszi alapul, akkor a gép nézhetné dialektek közbe az arcmimikád és ehhez mérten reagálnak a karakterek, ahelyett, hogy csak rányomsz a dialógusra. (persze ez csak példa, alapvetően baromság) De ez nem túl valószínű, mert a játékok tudják, hogy nehéz kitalálni a kinect lehetőségeit és eleve nem szeretnék alapul venni, hogy mindenkinek van ilyen.

A mosógépes példa is kurva jó, mert fasznak mozgás érzékelő bele? Mikor odamész és benyomsz 3 gombot....annál nehezen találsz egyszerűbb mozdulatsort......

A kinect ezért szar...Az egész dolgot olyan helyekre kell használni mnit pl egy gyár, ahol az ára miatt sosem fogják megvenni. Pláne nem, hogy a dolgozónak könyebb legyen...vagy kényelmesebb. Én pl egy nyákmarógépet eltudnék képzelni 3d kivetítővel ami mutatja a felépítését és a kinekt meg érzékeli mit tolok be rajta...a gép meg megteszi...pl reteszel zárat stb.

Jövője ennek akkor lessz, ha az audiovizuális eszközöket idegi interfészen át leszünk képesek használni és nem kell a tv elé láncolódni, hogy lássuk mi történik. Persze ennyi erővel már az irányítást is kezelhetjük így.
4.
4.
Griewer
Rájöttek, hogy a kinect mindenre jó- csak a játékra nem. Aztán most mindenhez párosítják, hogy el tudják adni.
No Comment =D
3.
3.
Split
Én már mikor megmondtam, hogy ez mindenhez jó lesz, csak a játékokhoz nem. Na? Ugye? :D
1.
1.
altF4
A kinectet már mindenhez igazítják vagy beépítik...Legközelebb Kinectes mosógép jön?Vagy kinectes hajszárító?Esetleg betör a szexiparba és Kinectes műbroki a csajoknak?Ennyire nem fogy?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...