PC-re is megjelenik a Binary Domain

  • Írta: zoenn
  • 2012. március 20.
  • Bejelentés
Link másolása
Néha megéri verni a tamtamot, és meghallgatják kívánságainkat a kiadók. Pont ezt történt a Binary Domain esetében is, hiszen a Sega bejelentette, hogy a rajongói kérések figyelembevételével számítógépekre is elhozza kiborgos akciójátékot, ráadásul az már áprilisban napvilágot láthat.

Nekünk is tetszett a pár hete megjelent Binary Domain, hűen ötvözte a zsánerből kölcsönvett ötleteket olyan egyedi(nek ható) megoldásokkal, hogy saját hangunkkal utasíthattuk együttműködésre az AI-vezérelt társainkat. A fedezékrendszer és a pörgős, giccses japán hangulat feltette a pontot az i-re, s a PC-sek kérve kérlelték a Segát, hogy hozza el a címet számukra is. A kiadó nem gonosz és hajlott az együttműködésre.

Ne dőljünk be neki, elvégre ha április folyamán napvilágot lát a windowsos verzió, akkor tutira már hosszú hónapok óta folyik a fejlesztés, s ehhez a rajongóknak semmi közük, legalábbis nagyon kevés. Gary Knight, a Sega alelnöke kifejtette, látva a konzolos sajtó által adott pontszámokat, nincs akadálya annak, hogy PC-re is elkészüljön a Binary Domain. Digitálisan letölthető úton és dobozos példányként is beszerezhetjük a következő hónapban.

Vannak még csodák és késlekedő PC-s portok. Kerek ez a világ.

20.
20.
Raatkainen
Biztos vagyok benne, hogy a The WItcher 2-Skyrim-Alan Wake pc-s sikerhullám miatt döntöttek így! Eddig az Alan Wake-re gyűjtöttem, de lehet hogy BD előbbre kerül a listámon.
19.
19.
#15: Az első PC-n vagy konzolon ? Nagyon nem mindegy ! :(((
17.
17.
Neo1989
huuuuuuuuuuurááááááááá:)
16.
16.
Rabit Wars
Április 6. a megjelenés napja Steamen már meg is lehet vásárolni! :Đ
15.
15.
drat576
#12: nekem tökre tetszett a Lost Planet, de csak az első része, a 2 botrányos volt SZVSZ
14.
14.
xxxgamer4ever
13.
13.
LAZLOW20
Én Ps 3 on toltam a demót,és nagyon tetszett,viszont ha jön Pc re inkabb arra veszem majd meg,remelhetöleg valamivel olcsóbb lesz mint a Ps3 as verzió.
12.
12.
Hát a Lost planet speciel nem :) Szerintem az botrányosan rossz játék, de mindegy. Ennek viszont nagyon örülök így most egy ígéretes játék van amit szeretném ha mégis kiadnának pc-re is, ez pedig a Dragons Dogma ! A Capcom nem zárkózott el teljes mértékben és ez jó jel :

""Right now, nothing's off the table yet," admits Kobayashi. "But if the PC users out there really are vocal about having this game, then we can definitely consider it.""
11.
11.
daenath
Nocsak van uj a nap allat :D

#2: A Last Remnant egy nagyon jo jatek, velemenyem szerint, inkabb orulnel hogy portolnak ilyen jatekot is PC-re, amilyen gyatra ebben a kategoriaban a felhozatal, de hat nem vagyunk egyformak.
10.
10.
giga321
Fhuu ennek nagyon örülök az ilyen cyborgos téma jöhet. Csak remélem hogy kapunk egy jól optimalizalt portot. Mert nekem az Alan Wake nem kicsit szaggatott. Hol ott más játékok nagy gepigennyel tök jól megy.

Bocsi a helyesírási hibákért telóról vagyok.
9.
9.
DON GONDOCS
#7: Hát amit láttam belőle az jött le: neki kell ülni hogy bele rázódj, biszton nem egyszer kell nekiindulni hogy kiismerd a játékot, sokan még a tales of sorozatot tartják az áttörésnek. Nembaj jöjjenek ezek az akció játékok, kell ezis.
8.
8.
GegeWarrior
Biztos megirigyelték az Alan Wake sikerét PC-re :)
Érdekes a történet, lehet vevő leszek rá.
7.
7.
Split
#6: Kövezzetek meg, de nekem az Eternal Sonata volt a nagy kedven XBOX 360-on!
6.
6.
DON GONDOCS
Ilyen Rengoku: The End of the Century vagy Rune Factory sosem fog eljutni pc-re, de jól van ez így.
5.
5.
Split
#3: A sztori, a grafika, és a hangulat még el is ment volna, mert az tényleg nem volt rossz, de a japánok képesek úgy játékot fejleszteni, hogy azt nyugati szem nem bocsájtja meg nekik. Egyébként léteznek jobb JRPG-k PC-re, csak azok nem ilyen jól megrajzol 3D-sek sajnos.
4.
4.
DON GONDOCS
#3: most jelent meg a Ys The Oath In Felghana még elmegy egynek, de inkább ezek az akció játékok jönnek
3.
3.
drat576
#2: szerintem a Last Remnant nem volt olyan rossz, kb az egyetlen normális JRPG PC-re
2.
2.
Split
Annyira tudtam! :D Egyszerűen ennél a játéknál valahogy éreztem, hogy ez hamarosan jön PC-re is. Olyan ez mint az öregek esete az időjárással! :D

Mindegy a lényeg hogy a keleti kiadók egyre inkább kezdik emberszámba venni a PC-t, és lassan minden (eddig konzol exkluzív címeket fejlesztő vállalat) kihoz PC-re is valamit. Ami néha förtelem (Last Remnant), de néha meglepően jó (Sonic Generations, vagy hogy egy Capcomon példa is legyen: Lost Planet)
1.
1.
DON GONDOCS
nekem aszt mondták csodák nem léteznek, na akkor nőjenek fel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...