Mass Effect DLC-t kap a Final Fantasy XIII-2

  • Írta: InGen
  • 2012. március 21.
  • Letöltés
Link másolása
Igen, a cím nem elírás, bár én magam sem nagyon akarom elhinni. Korábbi pletykák már utaltak rá, hogy esetleg a Mass Effect valamilyen formában megjelenhet a legújabb Final Fantasyben, de a Famitsu mostani száma, úgy tűnik, hogy megerősíti ezeket a híreszteléseket. (Képpel frissítve!)

Persze senki ne számítson arra, hogy a BioWare teljes őrületében arra vetemedett, hogy csak a Final Fantasy XIII-2 kijátszásával lehet 100 százalékra emelni a Galaxy Readinesst, csupán arról van szó, hogy - legalábbis az eddigi információk alapján - két Mass Effect-kosztüm kerül be az FF-be.

A hírek szerint Noel és Serah is beöltözhet Shepard kapitánynak, de azt szintén nem tudjuk, hogy az N7-es páncélról van-e szó, vagy valamiféle más uniformisról. A DLC március 27-én jelenik meg, s ugyanezen a napon érkezik egy másik letölthető csomag is, melyben a Final Fantasy VI-ból érkezik Ultros és Typhon a kolosszeumos csaták résztvevőjeként, felbérelhető partytagként.

Update! Már van képünk is a DLC-ből, köszi, giga321!

13.
13.
zola2000
pff, eddig sem tetszett a 13. rész, de még ilyen amerikai haddnemondjam mivel is összehozni...
12.
12.
Scoo
"Persze senki ne számítson arra, hogy a BioWare teljes őrületében arra vetemedett, hogy csak a Final Fantasy XIII-2 kijátszásával lehet 100 százalékra emelni a Galaxy Readinesst,"

XDDDDD
11.
11.
10.
10.
Aztán majd jön egy DLC- amiben DLC kódot kunk egy DLC-re ami aktivál egy DLC-t :)
9.
9.
Mortis
Erre k%rva nagy szükségünk van, valóban. :)
8.
8.
giga321
itt egy kép
http://i.imgur.com/MVcAM.jpg
7.
7.
Alastor01
#5: Erre nem is gondoltam..így ez mindent megmagyaráz:-)
6.
6.
Alastor01
Ez már kezd Mortal Kombat vs DC Univers-é válni:-) De miért is ne hozzuk össze a kettőt!? Hev Fán!! Legközelebb Shepard-öt láthatjuk rózsaszín tütű-ben balettozni...
5.
5.
wildláma
*SPOILER (ha még valaki nem tudná)... vagy a FF világba zuhannak le Jokerék
4.
4.
akarnokd
Biztos átírják színesre a befejezését.
3.
3.
Ca$h
2.
2.
kese1992
nem érint a Final Fantasy de ez akkor is beteg :D
1.
1.
Exnem
Pedig Bio bácsiék és néniék képesek lennének rá mostanában...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...