E3 2012: Újra előkerült a PS3-as Diablo III

  • Írta: InGen
  • 2012. június 4.
  • Hír
Link másolása
Ugyan ismét csak pletyka szintjén beszélhetünk róla, mindenesetre egy német webáruházban tűnt fel a Diablo III PlayStation 3-as változata. Habár a Blizzard továbbra sem árul el semmit, és hivatalosan nem is lesznek jelen az E3-on, nem kizárt, hogy valami készül a háttérben.

Több dolgot is tudunk. Egyrészt tudjuk, hogy a Blizzard több embert is felvett arra a feladatra, hogy kiderítsék, működhetne-e a Diablo III a konzolokon. Azt is tudjuk Jay Wilson nyilatkozataiból, hogy egyelőre ebből a projektből gyakorlatilag semmi nincs kész, továbbra is csak kísérletezési fázisban tartanak. Azt is tudjuk, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ebből valaha bármi lesz. Meg azt is tudjuk, hogy a Blizzard már évek óta nem jön az E3-ra.


Akkor miről van most szó? Egy német webáruházban a mai napon feltűnt a Diablo III PS3-as változata. Amennyiben a Diablo tényleg érkezne konzolokra, úgy a PS3 lenne az ideális célplatform, hiszen az Xbox 360 Live-rendszere túl zárt, a Blizzard pedig minden bizonnyal konzolokon keresztül is a saját Battle.Net rendszerét szeretné használni - a Sony pedig még a Steamet is felengedte a saját konzoljára.

Elképzelhető, hogy habár a Blizzard nem jön a kiállításra, Jay Wilson, a Diablo III lead designere egyszer csak besétál a színpadra a Sony előadásának közepén, és leleplezi a PS3-as Diablót?

55.
55.
Trapyd
Az irányítás konzolos verziónál annyiban gázos, hogy a távolsági skillek irányát még csak megadná az ember a kontrollerrel, de a távolsággal, célpontválasztással már komoly gondok lennének és még a melee kariknál is problémát jelentenek lévén ők is használnak távolsági képességeket. Anno PS en Dio nál ez nem jelentett gondot, hiszen teljesen más volt a játék működése, ami abból az egyszerű tényből adódik amit nagyon sokan elfelejtettek és látszik is a játékon, hogy azt körökre osztott stratégiának fejlesztették eredetileg. Ja és van PS3 am, hogy ne az legyen csak szídom a konzolt.
53.
53.
Trapyd
#52: de ilyen dolgokat én nem láttam hasonló játékokban.
52.
52.
Trapyd
Mivel is nyújt többet a játék, mint a társai? Amennyire emléxem a legtöbb arpg hns hívd aminek akarod nem tartalmaz 5 karaktert. Minden kari 6 különböző osztályú aktív skillt használhat EGYSZERRE amit 30 skillből válogathastz össze + 3 passzív amit 16 skillből választhatsz ki. Az aktív skilleket 5 féle rúnával láthatod el amitől más lesz a hatása (még grafikailag is). Ezekből igen sok különböző buildet pakolhatsz össze. Minden buildel máshogy kell harcolnod. Akik sírtak a skillfa miatt remélem már megnyugodtak. Trashen kívül az ellenfelek random összeválogatott képességeivel számolva, amihez hozzájön maga a szörny alapképessége, betonkeményen változatos a harc és az egész játék. Ha nem vagy lusta dög vagy noob akkor nem használod az ah t és már hellen is kemény kihívások elé nézel. Végre nem spammelheted magad ronggyá a potikkal ez is nehezíti a játékot. Minden tárgy random tulajdonságokkal bír. Azonkívül a játék látványvilága és hangulata csillagos ötös fölé, persze attól még nem biztos, hogy mindenkinek tetszik. Az előző részekkel is évekig játszottam és remek szórakozást nyújtottak és ez most sem lesz másként. Ha van játék amiben van fejlődés hát ez az. Lehet mondani, hogy csak egy klikkelgetős cucc, elavult játékmenettel, ami eleve nem igaz a 6 aktív megint megjegyzem, egyszerre használható skillel, de ilyen dolgokat én láttam hasonló játékokban.
50.
50.
AmreyP
Majd ha egyszer lejjeb megy az ára 10e köré akkor megveszem,addig letojom mert egy játék se ér 14-15e.
46.
46.
Necreon
#45: Nézzük, van egy Monkom amibe 100 órát fektettem eddig, és Inferno Act2 elején tartok vele. Van egy DH-m, Hell Act4 elején vagyok vele, lv59. Az össz játékidőm nagyjából 130 óra, és gyűjtői kiadást vettem 30k-ért.

Bármennyire is szeretem pl. az Arkham City-t, meg a nagy bejárható várost, durván 27-28 óránál többet nem nyújt. Ha teljes árú játékként nézzük mindkettőt, melyik térült meg jobban játékidő / ár arányban? És akkor még bőven van hova menni a Diablo-ban, egyelőre ez az a fal aminél megakadt a játékosok jó része (Inf Act2), mert a játék friss és még nincs olyan drop az AH-ban, olyan mennyiségben és olyan áron amivel azt túl lehet élni egy melee karakterrel. Hónapok, évek várnak még...
45.
45.
AmreyP
Nemrég azt hangoztatták többen is hogy megéri 14-15e megvenni játékot mert ez egy befektetés...kérdezném akkor most öket hogy miután kivitte a kasztokat már és vége,megtérült e az ára a játéknak....
44.
44.
metercsiken
#41: Felőlem pedig jöhetne Ps3-ra is! : )
41.
41.
shatterhand
Felőlem maradhat pc-n is.
40.
40.
BryceHUN
#38: "pedig ott tényleg komoly történet van"
Azt el is hiszem. A legutóbbi részel játszottam és mai napig nem értem hogy most akkor mi volt ez.
39.
39.
captain planet
ink adjak ki a diablo 2-t vmi uj expansion settel ps3ra :) /vagy akar a regivel/
de behanyok ettol a wow-diablo korcstol..
38.
38.
simon 555
#26: Diablo 1 volt PS-re:)
amúgy meg számtalan példa van arra,hogy kiadnak egy címet egy konzolra úgy,hogy az elődei nem jelentek meg rá.
pl Mass Effect-nek sem jelent meg az első része PS3-ra.
a Tekken sorozatból is csak a 6 jött Xboxra.
a Final Fantasy sorozat is sokáig PS exkluzív volt és csak a XI utáni részek jöttek Xboxra.Az előtte lévő részek nem jelentek meg Xboxra az utána lévőket mégis kiadták.(pedig ott tényleg komoly történet van)
29.
29.
Stranger
#25: Ne etessük a trollokat.
27.
27.
sleki666
Én hajlandó lennék elviselni egy kis minőségromlást is cserébe a ps3 verzióért. Mindenképp megérné nekik kiadni, már ha az anyagi oldalát nézzük. Persze, ha nagyon szarul sikerül a port, akkor az elég nagy presztizsvesztés lenne, de a Blizz gondolom meg tudja oldani.
26.
26.
#11: Pont ti írtátok, a Witcher2 kapcsán, hogy nem engedte a Sony, hogy csak úgy megjelenjen, plusz tartalmat kellene gyártania a Lengyel srácoknak ! Minden idők legpatinásabb RPG-je ( Bocs TES :) nem volt elég nekik ? Ugyan már !

Kiindulva abból, hogy legyen szó multiplatform vagy exkluzív húzócím, minimum kétszer ( !!! ) annyi megy el bármiből BOX_on, mint PS3-on... RPG / Hack'n'Slash viszonylatban egy esetleges 3-5 milliós eladással számolva ( utoljára 2008-ban az MGS-el lépte át a Sony ezt a számot, leszámítva persze a COD-okat, mikor PC-n az első napon több D3-at adtak el :) + fejlesztési költségek, plusz a Sony SÁP-ja: nem hiszem, hogy aprópénzért pont az Activision-Blizzard lenne az aki lefeküdne ... :D

De most komolyan, BOX-on produkálnának 10+ millás eladást és a kód nagy része kvázi kész van és a fejlesztés nagy része is sokkal egyszerűbb ! A Te logikádat követve az MS-is lefeküdhetne AKÁR egy ilyen címnek ! :DDD Még logikusabb is lenne...

Én úgy gondolom, hogy van akkora patinás név a Blizzard, hogy megengedheti magának, hogy a következő nagy címét egyszerre mindhárom ( négy :) platformra jelentesse meg és a D3-at lógva hagyja a levegőben. Pláne, hogy ennek a történetnek van egy nagyon komoly előélete. Csodálkoznék, ha nem jelenne meg előtte egy Diablo 1-2-őt feldolgozó remake konzolra és csak úgy a levegőből kapnának egy D3-at ! :D
13.
13.
simon 555
amúgy meg miért lenne nehéz irányítani konzolon?
a kattingatós irányítást átcsinálják,hogy a karokkal kelljen menni a R1,L2-vel ütni vágni és kész.a varázslatokat meg a jobb oldali karra teszik.van bőven gomb azok a kontrolleren.meg lehet csinálni azt.
11.
11.
felegyi
#4: "Azonkívül a Sony nem enged fel a konzoljára már kiadott játékot csak akkor ha jelentős extra tartalommal jön" - lehet, ha egy átlagos játékról lenne szó... de ez itt a Diablo III, kb ilyen eladás PC-n nem nagyon volt eddig! Most ha választani lehet, vagy box vagy PS-re jön, na akkor szerinted a Sony azt mondja; nem mert nincs extra tartalom!?

Az meg hogy ha PS3-ra most megjelenne de a PC-s DLC késne... nem hiszem hogy ebben az évben várható port, HA lesz egyáltalán!
10.
10.
simon 555
#4: te hol olvastál olyat,hogy megcáfolták?
épp a múltkor volt egy twitter bejegyzés(már jó régen),hogy készül Diablo konzolra.
én sehol nem olvastam olyant,hogy nyíltan kinyilatkozta volna a blizzard,hogy "NEM,NEM LESZ DIABLO 3 KONZOLRA"
ha tudsz ilyen linket ahol ezt lehet olvasni akkor várom:)
addig is szerintem tuti,hogy be fogják jelenteni a Sony konferencián mivel ha exkluzív lesz nem kell ahhoz külön kint lenni a blizzardnak,elég a Sony konferenciája.
6.
6.
#2, 3: Basszus, hol az edit-gomb, csak én nem találom ? :D
Én szeretem a vörös szeplős husi, de nem kövér lányokat, hát ti ? :DDD
5.
5.
Stranger
Ha a Diablo3-t lehet irányítani WASD-al, akkor szerintem direkt úgy csinálták, hogy működjön majd konzolon is. Én nem játszok a sorozattal, úgyhogy nem tudom. Dungeon Siege 3-t ismerem ami hasonló játék, na ennél konzolosítottak és PC-n is WASD-al lehet irányítani. El is lett rontva a játék...
4.
4.
Már hivatalosan is többször lenyilatkozták, hogy nem lesz Diablo3 konzolra. Pont. Vizsgálják, hogy a koncepció mennyire lenne életképes, egy esetleges későbbi játék kapcsán, ami nem Diablo3. Azonkívül a Sony nem enged fel a konzoljára már kiadott játékot csak akkor ha jelentős extra tartalommal jön, szóval az első küldetés lemez kiadásakor elképzelhető lenne, de addig nem. Ha viszont bejelentenek egy már készen lévő DLC-t, amit a PC-sek majd később kapnak, de PS3-ra most megjelenik, akkor a Blizzardot szétszedik és gyakorlatilag úgy szűnne meg létezni az Activisionnal karonfogva, hogy nyomuk nem maradna a történelemben ! :DDD

Egyébként is hülye lenne a Blizzard pénzt, energiát, időt ölni egy felesleges projektbe, hisz most mondta meg a CryTek főnöke, hogy vége a ( konzolos ) világnak ! :DDD
1.
1.
koffein
Én már hatszor végigtoltam pc-n fakjee
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...