Lollipop Chainsaw - itt a launch trailer

  • Írta: zoenn
  • 2012. június 12.
  • Videó
Link másolása
Ezt is megéltük. A héten napvilágot lát Suda51 játéka a Grasshopper Manufacture gondozásában. Juliet nem egy szimpla pomponlány, aki éppen a 18. születésnapját ünnepelné - ha nem ütne be közben a zombiapokalipszis. Pasija beszélő fejével az övén, nyalókával a szájában kész az aprításra.

Imádjuk a beteg japán játékokat, s ezúttal a nyugati ízlésnek megfelelően nézhetünk a leányzó miniszoknyája alá. Juliet igazi bombázó, sőt még zombivadász is - megpróbál magyarázatot találni arra, hogy a kisvárosban miért kóborolnak a holtak. A démonok dimenzióján rés keletkezett, ami nem lehet a véletlen műve. Közben osztálytársait is menti, láncfűrésze pedig mindig a keze ügyében lesz. Sőt, az egész rockkultúrát kifigurázza, elborult minijátékokat teljesít és két kettéfűrészelés közben sem felejt el csábosan pózolni. A férfinép nyári slágere lehet a Lollipop Chainsaw.

23.
23.
Jinbobo
hát nem tudom, de ez a game azon kívül hogy béna még ötlettelen is. Ugyanmár, kis szőke vékony csaj rendet vág a zombiknál:) ez egy vicc! El sem bírná a láncfűrészt:) olyan komolytalan hogy komolytalanabb már nem is lehetne. Egy fillért sem adnák érte. Legalább is ez az én ízléshatáromnak már nem felel meg.
21.
21.
NECROMORPH
#18
Az activia nem arra való, hogy lefogyjon az ember...
Az activia arra való, hogy egészségesen tudjál fingani.

A trailer elég szépre sikeredett, majd gameplaykor kiderül minden.
20.
20.
DollSyndrome
Végre valami JÁTÉK. Már csak két nap....
19.
19.
DON GONDOCS
#17: Nehézségi fokozatot lehet állítani?
18.
18.
Technikailag, kidolgozásilag, mint játék nem ér 0.9 pontot amit eddig láttunk, persze a csöcsök és a seggek el fogják adni, de azért kétlem, hogy sokkal 6-7 pont fölé menne majd bármilyen fórumon.

Más: lehet az erotika, szexizmus is igényes és helyénvaló, de amikor ilyen fokú kidolgozatlansággal és igénytelenséggel párosul, sőt, csupán ezzel akarnak valamit eladni azt szánalmasnak tartom.

Ez ugyanolyan, mint amikor a tv reklámban a dagadt zsírdisznó szulák andi bebüfögi, hogy most pár hónappal az aktivia ( ? ) test és lélekszépítő kúra után mindenki jól néz ki, aztán bevágnak egy huszonéves fiatal vékony csirkét... Malackám, te miért nem fogysz ? :DDD
17.
17.
csonti02
Ki lett pörgetve, sztem nagyon jó játék, csak rövid. Amúgy végig szinte csak rock, punk meg metál számok mennek alatta úgyh semmi rockellenes nincs benne.
16.
16.
#12: LOL! :D Erre csak ennyit tudok mondani :D

(11.500 körül lesz a konzol boltokban amúgy)
15.
15.
Mortis
#11: Azért ez csak egy 'kicsivel' fest bénábban, mint az eddigi három.

Én nem örülnék az apja helyében, ha ilyen lányom lenne. :(
14.
14.
wolfwarrior
#9: Na a soundtrack lehet, hogy csak a boss harcoknál szolnak majd és más helyeken meg csak felismerhetetlenségig kevert tuc-tuc számok lesznek.
13.
13.
zsoze
én is nagyon fikáztam ,de megváltozott a véleményem majd meglátjátok jó lesz ez....
12.
12.
azureknight0715
Na most gondolkozzunk:D Ez a játék fog kerülni körülbelül16K -ba. Na ennyiért akár fizethetsz egy ugyanilyen szőke ribinek , testi vágyaid kielégítésére, és akár még be is öltözheted ahogy a videoban mutatják,azt adhatsz a kezébe is egy fűrészt hogy fain legyen. Azt most mindenki döntse el hogy melyik fajta élvezet nyújt nagyobb örömöt.
11.
11.
M.invisible
Suda51 amúgy pont hogy nagy rock arc. Az meg, hogy valaki "hányadéknak" tartja oké. Nem vagyunk egyformák. Attól még lesznek páran, akik jót játszanak vele, akárcsak a Killer 7-nel, a No more Heroes-al, vagy legutóbb a Shadow of the Damned-del tették.
10.
10.
Hanoi
Nemtudom miért van agyonhypeolva ez az undormány, semmi értelem nincs benne, videó alapján a játék által nyújtott szórakozás/élmény is csak a anime-retard fanatikusoknak lesz majd, gondolom azért van itt is ennyire beharangozva, mert valamelyik szerkesztő ebbe a kategóriába tartozik.
9.
9.
TRZ-Z34
Péntek és szép lesz az élet.
Abszolút nem rock-ellenes...10/10, hogy a soundtrack valamiféle rock lesz alatt. Az hogy a zombik épp a rock egyes fajtáinak képviselői még nem azt jelenti, hogy a rock-ot akarják a porba alázni. Ilyen logikával akkor az összes FPS német, orosz, korea (adott nemzetiségű ellenség) ellenes propaganda. Aki nem akarja élvezni, az ne az ellenzésében keressen élvezetet.
8.
8.
gamerman15
#7: Ja.Valamiért nagyon meg akarják utáltatni az emberekkel a Rockot. Csak tudnám miért.:(
7.
7.
Raatkainen
Rejtett rock ellenes propaganda bújik meg a játék mögött.
6.
6.
Neo1989
Mondhatjuk úgy hogy az ipar vígjátéka , Viszont aki a történetük miatt szokót játszani egyes darabokkal annak nem hiszem hogy be fog jönni .
Persze ettől még lehet jó .
4.
4.
dextor25
Iszonyat jó ez a játék!! :D
Pörgünk rá haverommal és szarrá röhögjük magunkat.. :)

3.
3.
gamerman15
Hát ez beteges.És szánalmas a rockkultúrára nézve.Remélem hatalmas bukás lesz.
2.
2.
DON GONDOCS
Nekem az Evil Dead jut róla eszembe rószaszín kivitelben.
1.
1.
giga321
Beteg gamenak lehetünk szemtanúi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...