Ouya - óriási az érdeklődés az új konzol iránt

  • Írta: fojesz
  • 2012. július 11.
  • Hír
Link másolása
Óriási érdeklődés övezi az Ouya játékkonzolt. Az iparági veteránok fejéből kipattant koncepció szerint a konzolnak olcsónak és bárki számára hozzáférhetőnek, bütykölhetőnek kell lennie, az Android operációs rendszerrel szállított gép pedig ezt az irányelvet követi. A Kickstarteren egy nap alatt összejött a fejlesztési költség.

Az Ouyáról már írtunk korábban, nem is nagyon eresztenénk bő lére az ismert koncepciót: iparáig veteránok, köztük a One Laptop Per Child program, az Xbox konzol és az Amazon Kindle megálmodói olyan játékgépet akarnak piacra dobni, ami nemcsak árban lehetne bajnok a maga 100 dolláros árcédulájával, de nyíltság terén is köröket verne riválisaira: az Android operációs rendszerrel szállított gépbe bárki belenyúlhatna, bárki fejleszthetne a platformra.

Persze bizonyos tekintetben az Ouya versenyképtelen lesz a PlayStationnel vagy az Xboxszal szemben, viszont mégis megvan az előnye, hogy keveset kell rá költeni, ráadásul miután a mellékelt fejlesztői csomag révén mindenki maga kezdhet bütykölésbe, rendkívül erős közösség épülhet majd köré. Az Ouya iránt óriási az érdeklődés, a Kickstarter-projekt alig két napja indult el, de a kitűzött 950 ezer dolláros összeghatár már egy nap alatt összejött, a hír megírásának pillanatában 2,6 millió dollárnál járunk, noha még 28 nap hátra van a gyűjtésből...

31.
31.
frenkyboyhun
Szerintem egész jó ötlet ez a hackelhetőség
30.
30.
#27: Ja lattam, de az nagyon apro.
Azzal nem igen lehet kezdeni semmit.
Max egy kicsi muanyag "cerkaval".
29.
29.
#27: Nakkor viszont nem fog kijonni 100 dolcsis arban az tuti.
Egy normalis minosegi touch elegge huzos tud lenni arban.
28.
28.
#26: Lehet olcsobban megusztad volna egy asztali blu-rayel es egy ilyennel nem ?
27.
27.
Rayzax
#19: elég egyszerű a válasz szerintem, ha megnézted a videót, látod hogy az összes controllerről készült concept rajzon van egy kis kocka, valószínűleg ott, vagy valahol a controlleren lesz egy tuchpad, és ezt fogja érzékelni a konzol
26.
26.
Én csak akkor vennék ilyet ha másik nem lenne és nem is kellene. Pluszban biztos nem adok 25 ezret androidos játékok futtatásáért. A ps3-mat pedig blu-ray nézésre is szoktam használni, így két konzol nem kell.
25.
25.
DON GONDOCS
Szerintem a causal gamereknek tökéletes ez a konzol, meghát kitudja milyen funkciók lesznek beépítve a konzolba, hogy könyen elérd a játékaid meg ilyesmi.
24.
24.
Az meg hogy ennyi ido alatt osszekaprtak ennyi penzt az inkabba ps-3-4-5-6 es az xbox-360-720-1080 letjogosultsagat kerdojelezi meg .
Brutal hardverigenyu jatekoknak mint platform meg ott a pc.
Bocs hogy ennyit irtam :D
Befejeztem.
23.
23.
#7: Csak mas teszta gy 400 wattos gepet hajtani egy angrybirds-ert ami elmegy egy 10 wattos kutyun is pl.
Az emulatorok negy resze megfingatja a gepeket ezerrel.
Igenis van letjogosultsaga a cuccnak.
22.
22.
#13: "Jó ötletnek tartóm. Szerintem vinni fogják mint a cukrot."
Egyetertek..
21.
21.
#10: Loszart.Ha xbox 360 szintet akarsz androiddal akkor kb 30%al erosebb hardver kene bele a boxnal.
Az meg 80+os arat hozna magaval.
Egy mostani konzol mennyi. 60?
Ez meg 25-30 kozt lesz.
Egy jatek mennyi konzolra 15+
Erre meg olcso ha nem ingyenes lesz.
20.
20.
#5: Az, hogy a telefonok nagyon fejlodenk egy dolog.
De meg 3 ev mulva sem erik el egy normalisabb 5 eves gep teljesitmenyet.
Tudod kis fogysztas kis teljesitmeny..
A videokat se brute forcebol toljak hanem hardwerbol.Konkretan bele van rakva a prociba a video kicsomi.
Jatekhoz hardvert gyartani elegge nehez mert nem egyseges utasitaskeszlet kell mint mondjuk egy video letolasahoz.
Szal ha beleraknak egy 4 eves pc-re hajazo hardvert (teljesitmenyre gondolok) siman eleg lesz par evig.
19.
19.
A nagy kerdes az, hogy a tuchscreenes szarok, hogy fognak menni rajta.Bele kell nyulni a jatekba hozza.
Akkor meg mar egy ujabb platform.
18.
18.
Starkiller89
#14: Saját programot, játékokat, stb. Én úgy hallottam, hogy iOS-re könnyebb fejleszteni.
17.
17.
Starkiller89
#15: és össze fogod maszatolni a TV-t :D:D:D:D egérrel nem lehet azt játszani normálisan :S
16.
16.
tabu3x
miért van az az érzésem, hogy egy jól megszervezett hype kampányba csöppen bele az egyszeri fórumolvasó?
15.
15.
shifteeh
ha lesz rá Draw Something, megveszem x'DDD
14.
14.
alexcargooo
lehet(sőt valószínű) hogy én vagyok a hülye de nem értem ezt a testreszabásos részt.mit lehet benne fejleszteni?
13.
13.
MadaFaka91
#12: Majdnem, de én úgy tudom, hogy 230 körül mozog inkább :D de egyet értek veled, 20 pár ezerért én is beruházok egyre, még ha nem lesz rá HARDCORE game, szerintem nagy poén. Jó ötletnek tartóm. Szerintem vinni fogják mint a cukrot.
12.
12.
gerebje
#1: Már bocs de 1$ az 200 forint körül mozgott még nemrég, így nem 30 hanem 20k az ára. Ha esetleg azóta emeltek, ill elavult az infóm akk. nézd semlegesnek ezt a kommentet.

Amúgy ha lesznek rá jó játékok akkor beruházok én is egyre lehet, de messze van az még sajna.
11.
11.
kalandorklubbja
Erre a konzolra egyékbéntlesznek majd AAAs címek? Mert ha nem célozza meg kellő tekintetben a hardcore réteget, engem nem érdekel, még ha ilyen olcsó akkor sem:D
10.
10.
Csoola
#1: De ennél olcsóbban még mindig alternatíva lehet ezekre a címekre a PS2, szóval nyilván akkor lenne sikeres gép, ha legalább olyan játékokat tudnának felvonultatni, mint a mostani konzolgeneráció.
9.
9.
Donpedro
Olyan 25k körül még talán vennék is :)
8.
8.
Necreon
Ezzel csak annyi a baj hogy konkrétan amin ők dolgoznak az egy PC, csak android-al windows helyett.
7.
7.
RECh
Mivel androidon fut nincs értelme megvenni mert PC-n ugyanúgy lehet emulálni, még jobb teljesitménnyel
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...