Mortal Kombat-veteránt szerzett a Zynga

  • Írta: InGen
  • 2012. szeptember 18.
  • Hír
Link másolása
A Zyngának nem megy éppen kiemelkedően mostanában, a munkatársak inkább elhagyják a süllyedni látszó hajót, így talán érthető az, hogy a cég pótolni szeretné a veszteségeket. Ezt egy új fejlesztőcsapat felvásárlásával igyekeznek megtenni, mellyel érkezik egy-két iparági veterán is.

A Zynga bejelentette, hogy felvásárolta az A Bit Lucky néven futó fejlesztőcsapatot, az akvizícióval pedig olyan iparági veteránok kerültek a vállalathoz, akik korábban a Trion Worldsön és az XFire-ön is dolgoztak többek között. Az alapító Frederic Descamps és Jordan Maynard mellett 20 további alkalmazottat nyert így a Zynga, akik között megtalálható a Mortal Kombat egykori társalkotója, John Tobias is.
A csapat ugyanazon a projekten dolgozik tovább, mint előtte: ez a Solstice Arena, melyet immár a Zynga ad ki, és egy többplatformos, multiplayerre épülő anyag lesz. A kiadó eltökélt célja, hogy kicsit feljebb lépjenek, és már a "mid-core" játékosok kiszolgálására is törekednek a casual-réteg mellett.

Még egy egykori Midway-alkalmazott került a Zyngához ezek mellett: ő Mark Turmel, aki egy egyelőre bejelentetlen, titkos projekten fog dolgozni.

1.
1.
Ooorky
Erről a társalkotóról mindig az a South Park rész jut eszembe amikor Cartman a kanapén zabált, miközben Jimmy épp kitalált egy új viccet, és mivel nagy siker lett először csak mint 'társalkotó' tündökölt, később pedig már azt állította ő találta ki az egészet...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...