A Bungie-nak nem tetszett a Halo Wars

  • Írta: fojesz
  • 2012. szeptember 28.
  • Hír
Link másolása
Érdekes interjú jelent meg a GamesIndustry International jóvoltából, a lap munkatársai a néhai Ensemble Studios alapítóját, Tony Goodmant faggatták, és szóba került a Halo Wars is. Mint kiderült, a játék csak a Microsoft nyomására lett Halo, és a Bungie-nak nem is nagyon tetszett az ötlet.

A Halo Wars 2009-ben jelent meg kizárólag Xbox 360-ra, a Halo-sorozat alapján készült valós idejű stratégia az Ensemble Studios utolsó fejlesztése volt. A játék eredetileg nem Halónak készült, csak a Microsoft nyomására vált azzá, ami végső soron ellentétekhez vezetett az Ensemble és a Bungie között is. Erről és más érdekességekről vallott Tony Goodman, a néhai Ensemble alapítója.

Goodman szerint a Halo Wars jó játék volt, amit alábecsültek, de eredetileg nem Halónak készült: "A Microsoft kockázatkerülő volt, azt mondta, 'nem tudom, hogy bevállaljuk-e a stratégiai játékok kockázatát konzolon, jobb lenne, ha [az akkori projekthez - a szerk.] hozzácsapnátok a Halót.' A legnehezebb rész az volt, hogy ez a lépés egy évvel hátráltatta a fejlesztést, és nem is vált ugyanazzá, mint terveztük. Azt mondták, 'miért nem festetek át mindent halósra?' De a dolog nem ilyen egyszerű."

Az ügy ráadásul feszültséget váltott ki a Bungie és az Ensemble között is: a Bungie-nak nem volt kapacitása arra, hogy bevállalja a projektet, mégsem értékelte a csapat, hogy más használja fel az ő címét. "A Bungie érzékeny volt a témára. Azt mondták, ez 'a sorozat elkurvulása' vagy ilyesmi. Igen, nem alakult ki túl jó kapcsolat a Bungie és közöttünk, úgy néztek ránk, mint akik elrontják a címet."

Érdekes történet, meg kell hagyni, annál is inkább, mert annak idején a hivatalos nyilatkozatokból egyáltalán nem ez jött le. Szerintetek?

25.
25.
Macccy
#24: Stratégia téren én csak el-'kazuálkodok' általában, talán éppen emiatt is tetszett meg a HALO WARS. Először amolyan "aahhh a kötelező Halo szál, hogy könnyebben összeálljon a storyline" volt. De aztán fél óra múlva már úgy voltam vele, hogy na ezjóóó! És ez esetemben főként azért nagy szó, mert az eredeti 1995 -ös Command&Conquer és Warcraft II, valamint az 1997 -es Age of Empires után ... pfff ... hát talán a Tiberian Sun -nal játszottam még többet ... szóval nem igazán szerettem a stratégiai játékokat.

Erre jött ez az egyszerű concept és na, nekem bejött.
24.
24.
p3ti
Sajnos én sem volt annyira oda a Halo Warsért ... de csupán azért mert számomra élvezhetetlen konzolon a stratégia , így sajna még belemélyülnöm sem sikerült
22.
22.
hl89x9
#21: eredetileg tényleg RTS lett volna (Mac-re asszem), de saját döntésre lett FPS majd az MS megvette a Halo nevet/franchiset és ezért jött Xbox-ra
2009-es Bungie nyilatkozat meg csak a szokásos "igen, tök jó játék, vedd meg" duma

esetleg egy Kinectes Halo játék nem lesz? :D
21.
21.
MrBrooks
Csak, hogy a cikkhez is hozzászóljon valaki.. :D
Nem értem ezt a balhét, hiszen mindenki(?) tudja, hogy a Halo eredetileg rts-nek készült, és pont a Microsoft nyomására, az új konzol, az xbox kedvéért lett fps belőle. Én anno 2009-ben azt olvastam, hogy a Bugie örül, hiszen végre az eredeti ötletek alapját tudják bemutatni a kitalált univerzumukat. szóval most WTF!? :D
18.
18.
kopic
Szólok is az egyik adminnak hogy csináljon veled valamit.
15.
15.
Jake Holden
Amikor megvettem a Halo Warst én csak azt néztem hogy stratégia játék és nem azt hogy halo. Amikor végig toltam nagyon kellemeset csalódtam benne és megérte a pénzt amit ki adtam érte. Nem minden kis pénzből tákolt sorozat gyártmány rossz na jó persze a legtöbb igen de akad egy két kivétel.
13.
13.
Egyetlen bajom van a Halo Wars-zal, hogy sajnos nem jött PC-re...azon olyan szívesen játszanék vele. De ps3 tulaj vagyok, és ezért nem veszek egy x-et.
12.
12.
biohazard rex
Amúgy nem tudom mi baja a bungie-nak, eredetileg a halo stratégiai játék lett volna (tudtommal), aztán váltottak FPS-re, vagy netán irigyek, hogy más megtudta csinálni azt amit ők nem? o.O Szerintem nagyon jó játék lett a Halo Wars és nagyon jól vissza tudta adni azt az atmoszférát amit a bungie felépített. Én ettől függetlenül szeretem őket és kíváncsian várom az új játékukat.
11.
11.
DON GONDOCS
Az se ócsároljon egy játékot se aki megvette és kijátszotta! Mert senki nem kényszerítette rá hogy megvegye és bármikor eladhatja. Ennyi
7.
7.
p3ti
#4: Valszeg rányitott az édes anyjára , miközben hancurozik egy bill gates kaliberű csávóval
2.
2.
RewmacIcon
1.
1.
JoeKanibal
Szerintem nagyon jó játék :) ,,, néha még most is előveszem és játszok vele,
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...