A Ponyvaregény írója jegyzi a Wolfenstein-filmet

  • Írta: zoenn
  • 2012. november 2.
  • Cooltúra
Link másolása
Nem, nem Quentin Tarantinóról van szó, "csupán" Roger Averyről, aki bejelentkezett rendezőként és íróként a készülő Wolfenstein-mozifilmre. Az úriember volt a Ponyvaregény és a Becstelen Brigantyk társírója is, szóval konyít valamit a szakmához. Jó kezekben az id FPS-ének filmváltozata?

Bizony, formálódik a Wolfenstein filmadaptációja, amely az id Software nagysikerű háborús FPS-ét veszi alapul. A filmet Castle Wolfenstein címen keressük a mozikban, valamikor a jövőben. A készítők elmondása szerint igazi akció-kalandfilmmel lesz dolgunk; hangulatát tekintve az Amerika Kapitány és a Becstelen Brigantyk áll közel hozzá.

A történet egy fiatal amerikai katonáról szól, valamint egy brit titkos ügynökről, akik kéz a kézben, egy titkos küldetés részeként keresik fel Wolfenstein kastélyát, mélyen a náci vonalak mögött. Ott szembesülnek azzal a ténnyel, hogy Hitler új csodafegyvert készít, és persze Himmler paranormális SS-hadserege nem hagyja, hogy a titok napvilágra kerüljön.

Bár Samuel Hadida producer szerint a történet nagyon tömör, mégis erős karaktereket vonultat fel. Természetesen nem kell komolyan vennünk, hiszen egy olyan alternatív valóságot mutat be, mint a Becstelen Brigantyk és az Amerika Kapitány, s az utóbbi filmek sikere igazolja, hogy a közönség sem veti meg a második világháború fiktív formáját.

A forgatókönyvért és a rendezésért tehát Roger Avery felel, aki bevallottan nagy játékos. Még gyerek volt, amikor játszott a Wolfenstein 3D-vel és az FPS nagyban befolyásolta saját írásait és az egész karrierjét. Avery szélesebb közönségnek is be szeretné mutatni a Wolfensteint, ezért feldobta a témát a producernek. A jogokat megvették, és végre kezdetét veheti a kaland.

Te mit vársz a Castle Wolfensteintől?

25.
25.
br1Koo
#24: Azok a filmek másban jók, teljesen más stílusban és nem jobbak.
#21 Bizony a nácik nacionalisták voltak(már maga a név is ebből jön). Persze ahogy te leírtad az hogy valaki nacionalista, nem feltétlenül rasszista is.
24.
24.
Elyas
#9: ,#10,#11 jó film de ha hasonlót (szerintem jobbat) akkartok látni akkor javaslom a

Ravasz az Agy és a két füstölgő puskacső -t
illetve
A Blöff -öt

Mindkettő Guy Ritchie alkotás
23.
23.
névtelenség
#22: Nem baszom.
A nacionalizmus pedig jobb. A nemzeti öntudta nem irtott ki milliókat, ellentétben a fasizmussal és a kommunizmussal.

Fogalmazz érthetően és ne káromkodj.
22.
22.
jszili32
#19: BazddMeg!!
Én is tudom, hogy nem ugyanaz, csak azt akartam mondani, hogy egyik sem jobb a másiknál!
21.
21.
névtelenség
#20: Újra leírom: a nacionalizmus nem egyenlő a fasizmussal!
Kinyitottátok a töri könyvet?!

A nacionalizmusnak pl. a ma ismert legnagyobb formája az amerikai patriotizmus. De nacionalizmus van a briteknél is. A fasizmus ezzel ellentétben egy olasz találmány, amit a németek tettek híresé (vagyis egy osztrák festő); hasonló elemekkel, de totálisan eltérő ideológiával (fajelmélet, ami a nacionalizmusban NINCS!)

Miért írom ezt?
Mert ha úgy dobálóztok szavakkal, hogy fogalmatok sincs a valódi és széles körben használt jelentéséről akkor demagógok vagytok.

U.i.: Attól hogy valamiben szerepel a naci szó az nem feltétlenül egyenlő a nácival. A nacio ugyanis a náció szóból van, azaz nép, nemzet.
20.
20.
randall13
#18: Hát nekem a nacionalizmus eszméje tetszik a leginkább, csak sok agyhalott képtelen felfogni a valódi lényegét és egyből Hitlerrel azonosítja.
19.
19.
névtelenség
#18: "nacionalizmus és a kommunizmus közt semmi különbség"
Jajj!

A kettő nem ugyanaz! Kevered a nacionalizmust a fasizmussal. Két külön dolog!

17#: Ezért szeretem jobban a könyveket, ahol a német katonák is "megszólalhatnak". Bárcsak eljutnánk film és videojáték terén is odáig.
18.
18.
jszili32
#17: Igen.Ez mind igaz és nagyon szomorú, de én sem azért szeretem ezt a filmet, mert hogy annyira komoly lenne!
Hiszen Hitlert és a nagyobb hadvezéreket nem egy francia moziban ölték meg!
És hát igen a magyarokkal senki nem törödik, még eddig egy olyan filmröl nem hallottam amibe a magyarok nyomorárol lenne szo.
És szerintem a nacionalizmus és a kommunizmus közt semmi különbség nincs...Mindegyik xar
17.
17.
Ooorky
#15: Kezdjük azzal, hogy amúgy egy elég jó 1942-es vígjáték koppintása a cucc (Hitler - Dead or Alive), de a jó öreg Tarantino-nak sikerült a felismerhetetlenségik szétbarmolni az alapot, hogy kiélhesse perverzitását...

Ha már említettem egy '42-es filmet, világháborús filmrajongóknak ajánlanám még a '43-as Sahara-t, ezerszer jobb, mint a Belushi-s remake, ráadásul ebben még a németek is emberek, nem pedig vaskeresztes Hitlerjugend-ekből áll az egész sereg...

Ezeket a ma divatos förmedvényeket nézve képzeld el azok mit érezhetnek akiket anno fiatalon erőszakkal besoroztak (Budapesten a 14 éves 'Leventéket' is harcba küldték!), meghaltak mellettük barátaik/szeretteik, majd 5+ évet vendégeskedtek gulágon, most meg azt is megtiltják nekik, hogy emlékezzenek arra, ami akkor történt, mert politikailag nem korrekt a vörös veszedelem ellen harcoló katona. Skandináv államokban mai napig nagy tiszteletben állnak az egykori Viking SS veteránjai, ráadásul az egyikük egy interjúban elmondta a lényeget:
"Mi nem Hitlerért harcoltunk, hanem a szovjetek ellen, arról nem tehettünk, hogy 45-ig kellett várni, hogy Nagy-Britannia és USA is rájöjjön ki a valódi ellenség."

Szóval visszatérve arra, hogy mi a bajom a filmmel:
Olyan az egész, mintha a románok arról csinálnának filmet, hogy hogyan végezték ki a magyar falvak lakosait 44 végén...
Azt is foggal-körömmel védenéd?
15.
15.
jszili32
De miért lenne rossz film a Becstelen brigantyk!!?
Szerintem elbújhat mögötte majdnem minden más film!?
De komolyan!!Miért szar film!?
Ezt nem értem...
14.
14.
br1Koo
Mellesleg ha már így szóba került a becstelen birganthyk pont az a film amit meg kell érteni, a sok kis rendezői profizmusról árulkodó mozzanatot észre kell venni. Személyszerint végig izgalmasnak látom a filmet, ami nem az akciójelenetekkel, effektekkel, hanem - amiről egy filmnek elvileg szólnia kellene - a történetvezetéssel, a színészek brilliáns játékával, és az olyan elképesztően megrendezett jelenetekkel (mint például a bárban kialakuló pattanásig feszült helyzet kibontakozása) alkot hatalmasat. Persze valaki értékeli ezt, valaki meg azt mondja rá, hogy szar, meg unalmas, és inkább visszamegy avengerst nézni..
12.
12.
Freed
Ha a két említett film a mérce, akkor rossz már nem lehet...de jó lenne valami faszagyerek színészt berakni főhősnek Colin Farrell pl. vagy Hugh Jackman.
11.
11.
drat576
#10: A Ponyvaregény alap, de nekem tetszett a Becstelen Brigantyk is, Waltz pl szerintem zseniális alakítást nyújt.
10.
10.
shifteeh
#9: így van! a becstelen brigantyk meg a legrosszabb. szóval én még nem vonnék le messzemenő következtetéseket abból, hogy ki a rendező...
9.
9.
jszili32
A ponyvaregény a világ legjobb filmje!!!
7.
7.
randall13
#5: sokat nem hagytál ki egyikkel sem, már nem azért mert rosszak, csak hát... érted... nem az igazi :)
5.
5.
markoci555
se az amerikai kapitányt se a becstelent nem láttam, de nem is nagyon érdekel, a return to castle wolfenstein az egyik legjobb játék, az újat nem próbáltam meg az az előttit se, majd ha többet látok jogosan is le tudom szólni, addig nem mondok semmit :)
3.
3.
randall13
indiana jones is jó, akkor ez mér ne lehetne?
2.
2.
drat576
a Wolfie játéknak jó, de filmnek háát majd kiderül :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...