A Witcher 3-ra célozgat a CD Projekt RED?

  • Írta: fojesz
  • 2013. január 16.
  • Teaser
Link másolása
Egyre több jel mutat arra, hogy február elején a The Witcher harmadik részét mutathatja be a CD Projekt RED. Most éppen egy teaser képet kaptunk, ami a találgatások szerint szintén a bejelentésre céloz.

A The Witcher kapcsán indított közösségi blogon tegnap új bejegyzés jelent meg, amiben a fejlesztők nem csak a REDkit bétája kapcsán ejtenek meg egy gyors helyzetjelentést, de a poszt témájától látszólag függetlenül egy képet is kitettek, amin Geralt kardjának markolata látható. Mint ismert, a CD Projekt RED február 5-én megint bejelent valamit, és szerinte "kitalálhatjuk, miről van szó". Nos, valószínűleg a The Witcher 3-ról.

16.
16.
vuliem
A második részt nyáron, a technikusi vizsga után toltam ki, az első részt most nyomom. Számomra mindkét játék ugyanott van, mindkettő az abszolút kedvencem :D A második a politikai intrikával átszőtt története miatt, az első pedig az igazi witcheres-szörnyvadászós feelingje miatt.
15.
15.
vmiki88
#13: Hát a harcoknál néha elaludtam, azt a kettőben sokkal jobban oldották meg.
14.
14.
Raziel88
#9: Én jót röhögtem a szinkronon. :D
13.
13.
PolluxHUN
#12: pontosan....a harcrendszerben pont az volt az unikális élmény h nem lehetett össze vissza vagdalkozni, hanem ki kellett várni a megfelelő pillanatot. Hardon meg már ugye a kis jel sem villant fel segítségnek! :)
Áhh kedvet is kaptam hozzá....azt hiszem fel is tolom a gépre! :D
12.
12.
thernielle
#4: Úgy örülök bakker, hogy más is leírta végre a ki-nem-mondott szavakat! :)
A Witcher első részét vagy ötször toltam végig, mindig egy kicsit csavartam csak a sztorin, és baromi élvezetes volt!
És hát kapjak kövezést a pofámba, nekem szimpatikusabb volt a ritmus-alapú harcrendszer is, mint ez a marhaság a kettőben, hogy gyakorlatilag a csaták zömét a földön fetrengve, hemperegve kell eltölteni, mint valami majom :)
Ettől függetlenül nagyon jó játék volt a kettő, de összességében sokkal többet kaptam az első résztől.
Ha a karakterek mimikáján tudnának egy hangyányit javítani és visszahozni az első rész fordulatait, akkor létrejönne a tökéletes RPG.
11.
11.
Raatkainen
#9: Nem volt szar, vicces néhol, ugyanis elég idiótán veszik föl általában a hangokat. A színészek nem látják a valós szituációt, hogy mikor mondják, csak odanyomják a papírt a kezükbe azt hajrá. A magyar Geralt(Csík Csaba Krisztián) hangja a legeltaláltabb, de a legjobb hogy mindegyik szereplőnek a legkarakteresebb és leghozzáillőbb hangot sikerült találni. Mindegy, nekem sokkal jobb volt magyarul, de a lényeg hogy semmiképp nem szar azért mert nem tetszik.
10.
10.
Raatkainen
Csatlakozom az előttem hozzászólóaknak, hogy nekem is máig a kedvencem az első rész. A 2. egy nagyon jó folytatás, tudtam jól hogy nem lehet megismételni még egyszer ugyanazt.
Eszméletlen lesz szerintem a 3. rész, csak ne legyen rövid. Mondták, hogy a 2. fejlesztésénél sok időt elvett a Redengine fejlesztése, de így, hogy már kész van a komplett cucc remélhetőleg hosszabb lesz az előzőnél, de az lenne a legeslegjobb ha megközelítené az első rész hosszúságát.
9.
9.
Skyer
#4: A szinkron egy szar volt, ez tény.
Viszont összeségében valóban jobb volt az első rész.
8.
8.
felegyi
#6: Osztom... aki csak a 2-t próbálta az most fusson neki... csak hálája nehogy a síromig üldözze :)

Sokkal több fordulat, sokkal nagyobb szabadság... folytatódó küldetési szálak... hihetetlen volt!
7.
7.
Lorthirash
Alig várom köv részt sztem nagyon jó volt az első és második rész is hibátlan az egyik legjobb RPG-vel van dolgunk.
6.
6.
mrxten
#4: nem hiszem, hogy kisebbségben vagy
szerintem sokkal hangulatosabb és jobb az első rész
én is végigjátszottam a második részt de meg sem közelíti az elsőt de hangulatban de történetben
5.
5.
PolluxHUN
..ja és persze szeretettel várjuk a 3.-at! (Sapkowski könyveit ki ne hagyjátok!!!)
4.
4.
PolluxHUN
Lehet kisebbségben vagyok a véleményemmel...annak ellenére h a második részt is szerettem, nekem az első jobban bejött. A sokat a szidott magyar szinkron is, a változatosabb játékmenet, a nagyobb bejárható terület, a több mellékküldetés meg még inkább!
2.
2.
l4cyk4
A második rész nagyon tetszett (az elsővel nem játszottam, de egyszer mindenképp bepótolom), ha ez is hozza azt a színvonalat akkor ismét egy izgalmas és látványos kalandnak leszünk részesei.

Nagyon jól néz ki ez a stílusú markolatgomb, bár a képet jobban megnézve lehet, hogy inkább keresztvas!? Ezek az ezüstkardok voltak a legszebbek a játékban.
1.
1.
DON GONDOCS
A witcher 3 megint felkavarja az RPG-k álló vizét.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...