PlayStation 4-re is megjelenik a Witcher 3

  • Írta: fojesz
  • 2013. február 21.
  • Bejelentés
A CD Projekt RED bejelentette, hogy PlayStation 4-re is elkészül a Witcher harmadik része, sőt az is leszűrhető a közleményéből, hogy majd az új Xboxra is megjelenhet a várva-várt játék.

A The Witcher 3: Wild Huntot eddig PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra jelentették be, de most, hogy a PlayStation Meetingen az újgenerációs PlayStation is bemutatkozott, a CD Projekt a PS4-es változat készültét is megerősítette. A készítők azt ígérik, hogy a játék egyszerre rajtol el 2014-ben az összes high-end konzolon, így vélhetően next-gen xboxos premierre is számíthatunk.

A lengyel fejlesztők persze sosem tagadták, hogy a next-gen konzolok felé kacsintgatnának, de eddig érthető okokból (amíg a gépek maguk be nem mutatkoztak) nem beszélhettek erről. A CD Projekt azt is elárulta, hogy az elsők között keresték meg a csapatot, hogy fejlesszen a negyedik generációs PlayStationre, amire nagyon büszke.

7.
7.
Ennyi, kurvajo lesz a ps4 :-)
6.
6.
simon 555
Úgy tudtam.
Amikor mutatták a fejlesztők listáját a shown és megláttam, hogy ott a CD Projekt már tudtam, hogy jön a Witcher 3 PS4-re:)
5.
5.
azureknight0715
Jaja durva dolgok lesznek még itt:D
3.
3.
felegyi
#1: Azt bánhatod... mert az alap az első része :)
2.
2.
metercsiken
Nagyon, nagyon helyes! : )

#1 Ezzel én is így vagyok!
1.
1.
azureknight0715
Na ennek a hírnek örülök a legjobban:D Sajnáltam hogy egy witcherrel sem tudtam még játszani a szar gépemnek köszönhetően de így ha lesz majd ps4-em akkor tuti egyik alap játék lesz nálam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...