Ryse - leegyszerűsített volt az E3-as demó

  • Írta: zoenn
  • 2013. július 24.
  • Hír
Magyarázza a bizonyítványát a Crytek, mivel az E3-on kiállított demót számos negatív vélemény illette a könnyed játékmenet miatt. A stúdió szerint a végleges változat nagyobb kihívással kecsegtet majd.

Ahogy arról mi is megemlékeztünk, a Ryse: Son of Rome E3-on kiállított demóját számos negatív vélemény illette. Elsősorban a kötött játékmenetbe és a QTE-szegmensek túlzásba vitele miatt támadták a programot. A Siliconerának a Crytek producere, Michael Read elmondta, hogy a végleges játékban több nehézségi fokozat lesz, köztük a Nightmare is, ahol már kellően meg fogunk izzadni.

A nehézségek közti különbségek jól észrevehetőek lesznek abban, hogy mekkora sérülést okoznak az ellenségek, mennyire pontosak a támadások és a blokkolások. Nem beszélve a kivégzésekről sem, ahol az igazán vehemensek bemagolhatják a mozdulatsorokat.

A Crytek szerint ha az E3-as demóban minden funkció működött volna, akkor a játék mechanikájából kifolyólag "szörnyű" élményben lett volna részük a látogatóknak, éppen ezért egyszerűsítették le ezt a korai verziót. Sok dizájnelem hiányzott, ahol a balansz sem volt kész még.

A gombkiosztás a következőképpen alakul: az X-szel támadhatunk, az Y-gombbal pajzzsal blokkolhatunk, az A a sima blokk, míg a B-vel a kivégzési módba kerülünk. Persze a ravaszok és az analóg karok sem maradnak kihasználatlanul. A harcnál az adott suhintás erőssége attól függ, hogy meddig tartjuk lenyomva az X-et. Rúghatunk, vagy a pajzzsal fel is lökhetjük az ellenfelet.

A kivégzési módban nem minden esetben láthatjuk a képernyőn, hogy mit is kell csinálnunk. Több száz befejező támadássor került a végleges játékba, amit az igazán vagány arcok meg is tanulhatnak.

18.
McDuff
#15: a szépség nem minden,tartalomnak is lennie kell mögötte és köztudott hogy a Crytek játékok nem erről híresek...
15.
supair
#14: Ezt azért nézd meg:http://www.gamekapocs.hu/jatek/5228/ryse_son_of_rome/nagykep/9955/184513/12
Hát nem gyönyörű!?
14.
mostanában aki m$ érdekelt az mindenki magyarázkodik. (mert rosszul mérték fel és alábecsülték a piac igényeit, és ez a legnagyobb hiba amit csak egy cég elkövethet szerintem)
az a szörnyű, hogy ezt a legtöbb ember elfelejti!
11.
crytek
#9: Only kinect címként indult aztán végül kinectel is tolhatod ha akarod lett belöle.Ami sokaknak nagy öröm hiszen nem mindenki komálja a hadonászosdit!
10.
Falcon
A CRYTEK nálam már bizonyítót a minőséget illetően a crysis 3 nagyon durva a multi már majdnem cod szintű amin nagyon meglepődtem egy mestermű és végre nincs pass :)
9.
aordog
Ez nem Kinect címként indult??
Most akkor mi van?
A Kinect 2- nek ez is hatalmas falat?
Ryse: a grafika jo, de a Crytek- töl ez alap...
Én ezt kihagyom, mert ez inkäbb egy technikai bemutato.
Persze, ha ez Kinect- es, akkor érdekel...
Nem azért, mert ugrälni akarok, hanem azért, mert a senzornak ennyi idö elteltével sem lätom az értelmét. 360- hoz is volt, de a Disney Andventure volt a legjobb hozzä. Itt most mi van?
Nagyon remélem, hogy tévedek, mert One- t akarok venni....
8.
KeXxX
nem kell mentegetőzni, akinek tetszett, tetszett, akinek nem, nem. ez van.
7.
Stranger
Amit eddig a next-gen játékokból láttunk csak E3-ra kihegyezett izék voltak, amik nagy része PC-n futott úgy, hogy konzolosnak mondták.
Jóhogy teljesen más lesz a végleges verzió, a QTE-s dolgot is gondolom egyszerűen csak feleslegesnek tartották normálisan betenni vagy nem volt idejük. Csak nem össze-vissza kellett volna magyarázni, hanem megmondani az igazságot.
6.
Necreon
"A nehézségek közti különbségek jól észrevehetőek lesznek abban, hogy mekkora sérülést okoznak az ellenségek, mennyire pontosak a támadások és a blokkolások. "

Fordítok: az elrontott QTE-knél a játék már nem automatikusan megy tovább mint ha jót nyomtál volna, hanem még van 3-5 esélyed megnyomni egy gombot a következő felvillanásnál.
5.
kirschakos
4.
pingu123
Szerintem Jo Játék Lesz!! Csak Nagy Lesz a Rohat Nagy Lesz a Gépigénye :))))
3.
REMUX2013
Nagy game lesz ez,a demo alapján ahogy bemutaták volt,nagyon király.Várjunk még néhány game playt,amugy a Crytek nem szurja el az biztos.
2.
Csoki80
Így már mindjárt jobban hangzik :-)
1.
EBR2000
Na! Ez mar inkabb néz ki valami leegyszerűsített (túlszkriptelt...amivel lehet nincs is baj?!) hack'n slash-nek mint egy QTE halmaznak. Remelem nem szúrjak el mert ha jól sikerülne nagy ütőkartyája lehetne az MS-nek!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...