Dark Souls II - tizenkét perc gameplay

  • Írta: zoenn
  • 2014. január 30.
  • Videó
Link másolása
Ismét belenézhetünk a From Software szerepjátékába, amely a Sony saját műsorában került terítékre. A prezentőrök alaposan beleássák magukat a lehetőségekbe és a harcokba. Kövessük őket!

 A Dark Souls II márciusban landol a boltokban Xbox 360-on és PS3-on, a PC-s verzió pedig kicsit később érkezik. Most a Sony PlayStation Access című műsorában kapott helyet a kihívással teli RPG, ahol csaknem 12 percen át mozog.

Oké, túl sok újdonságot nem tartogat azok számára, akik már követték a híreket, de így is bőven megéri megtekinteni.

20.
20.
kolosszus87
#8: Min szar az irányítás? PC-n? Az lehet, PS3-on játszom, az első rész PC portja nem sikerült jól, de ezt a készítők is megmondták, gyakorlatilag PC-s társadalom petícióinak hatására dobták össze. A második rész már valószínűleg komolyabban lesz meghegesztve.
Viszonylag öreg motorosnak számítok a videojátékok világában, anno Super Nintendo volt az első igazi konzolom, 1994-ben kaptam. Az akkori játékok általánosságban sokkal több kihívást tartalmaztak , mint a maiak. Engem a Dark Souls ezekre emlékeztet, valahogy visszaadott nekem valamit a régi szép időkből, újra azt éreztem, hogy igen, ez egy vérbeli videógém, számtalan felfedezéssel és kihívással, ami kicsit az agyamat is megerőlteti és nem egy interaktív film amit egyszer lepörget az ember és többet elő sem veszi.
19.
19.
KENKILL
Nemrég vettem meg az első részét és nagyon beszippantott, már többször végig is játszottam. Zseniális dark fantasy világ, és még azt is megkockáztatom, hogy az egyetlen tripla A-s keményvonalas RPG a piacon. Az a fajta ami nem fogja a kezedet, neked kell felfedezni a helyszíneket, a kincseket, de még a történetet is. Én az ilyeneket szeretem, hatalmas élmény a Dark Souls világában barangolni. A nehézség meg ugyanezt a klasszikus stílust követi, én speciel a régi játékokon sokkal inkább megizzadtam mint bármelyik mai címen. A Dark Souls kicsit visszahozta ezt a vért izzadós nosztalgiát, ami nem kis teljesítmény. Aki CoD-okon meg hasonló casual borzalmakon nevelkedett az tényleg ne menjen a közelébe, megértem ha valakinek nem tetszik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a játék rossz lenne, a saját bénaságotok miatt nem kell leszólni - egyesek rengeteget dolgoznak vele, és hatalmas rajongói tábora van. Szerintetek azért mert olyan szar? Sosem értem ezeket az embereket...

Na de, hogy ne csak offoljak, azt hittem valami új lesz de ez ugyanaz a demó amit már E3-on bemutattak, meg a médiának szétküldtek. A youtube tele van videókkal erről a pályarészről, mondjuk szerintem ilyen béna egyik sem volt :D Azért a boss érdekes volt, azt még nem láttam ilyen hosszan bemutatva. Messze még az a március...
18.
18.
DarkLord
Mindenki a kihívás részén akad fenn...kell ilyen játék is nemcsak tényleg az agyatlan megyek előre , mint a terminátor aztán semmi problem annak mi az értelme? Réteg játék nem kell mindenkinek játszania vele , bizonyára azért olyanok is kifogják próbálni szép számmal akiknek nem jön be és utána, majd csak fikázzák a játékot. Pedig nagyszerű játék. Ámen :D
17.
17.
SL-Emericus
nekem tetszett az első része nehéz de így a jó van benne kihívás nem csak fogom és végig szaladok szerintem ez egy első osztályú játék!
16.
16.
NinjaNorb
#13: Az a vicc hogy mondják hogy a videón csak namcos alkalmazottak játszanak milyen vicces lehetett nekik ezeket felvenni jaj akkor most csapkodjunk mellé :D
14.
14.
NGoHTBATiSTA
mivan?? 8 órás pörgős álló meló után lemek kondizni, azt utána hazajövök, és nyomom a DARK SOULS -t !! már 5 ször kivittem!! és még mindig nem unom, mert egyszerűen k*rva jó az egész úgy ahogy van!! csak szimplán gyengék vagytok :D :D
13.
13.
Razorbarack
#12: Valóban :D köszi a javítást, ha már itt vagyok szóljunk hozzá a hírhez is.
Látottak alapján nagyon jó lesz Várom mint a jézuskát :D de kérlek miért kell ilyen noobokat videóra venni XD lehet ezzel próbálják még nehezebbnek feltüntetni
12.
12.
NinjaNorb
#11: A zenéket lehagytad:)
11.
11.
Razorbarack
Mindenki itt a nehézségen pattog de maga a játék hangulata a lore fantasztikus mai napig a kedvenc játékom pedig amikor megjelent azt se tudtam mi ez (skyrim volt akkoriban az etalon) Hozzátenném nekem sikerült kiplatinázni pedig nem vagyok japán se koreai. :P
10.
10.
NinjaNorb
#9: Egy közepes kihívást garantáló játék tényleg elég megerőltető lehet a mai sok tucatfos után ami végig fogja a kezed ne hogy meghalj vagy ha igen az is 1 olcsó qte miatt van ugyan már... a játéknak épp ez adja az egyediségét és izgalmát hogy nem kell new game+++++nehézségig elvinni hanem már az első menetben is van kihívás odarakjuk egy Ninja Gaiden 1 mellé a dark souls még egyáltalán nem az a lehetetlen kategória itt általábban épp hogy a játékos hülyesége ami a vesztét okozza :D szerintem ha az embernek már volt dolga hack'n slash vagy rpgvel 2-3at anyázik és továbbjut a kezdő játékosok meg értelemszerűen nem a célközönség ez nem nekik készül
9.
9.
KőbányaKispest
Az meg ne a játékos hibája legyen, hogy suli+munka után nem akar 666X meghalni 2 ellenségen.
8.
8.
KőbányaKispest
#4: De nem is bukfenceztek benne.... Hagyjuk ezt a realitást szöveget szerintem. Az irányítása egy förtelem, nagyon szar. Oké, hogy tetszik, meg fan vagy, de faszságot mellőzni kéne..
7.
7.
elvan a gyerek ha jatszik
Az egyet már beszereztem, kicsit tovább jutottam az első harang megkongatásánál, de nem sokkal. Viszont mindig offline játszottam vele, így a pvpt kb észre sem vettem hogy van. Csak a közel múltban fejeztem be.

Viszont úgy látom a második rész is megvételes lesz. Egyszer valamikor majd csak végig viszem azt is :D
5.
5.
Simonus18
Ezt a játékot ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor az itthoni kínai kajára mondják, hogy nem az eredeti, hanem az európai ízvilágra alapozott kínai kaja, mivel az eredeti ezerszer durvább egy nyugati számára. Szerintem, mivel hogy globális iparra szánják ezt a gémet, figyelembe veszik azt a faktort is, hogy a nyugatiak "bénábbak" a keletieknél, mivel a keletiek pszichopata normákra hozzák létre produktumaikat. Így hát lehetséges, hogy ha színtiszta japó gém lenne az ottaniak részére, még ennél is ezerszer betegebb címlettel állnánk most szemben.
3.
3.
DarkLord
Azért biztos, hogy fejlődött a dolog, látványra legalábbis biztos(persze azt cseszheti az ember :D) ...elég jól néznek ki azért az ellenek. Én elpötyögtem az első részével is igaz türelem az kellett hozzá én várom mindenképp.
1.
1.
DON GONDOCS
Az izzasztó játékok szerelmesei idén nem fognak unatkozni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...