Watch Dogs - nem lesz demó

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 31.
  • Hír
Link másolása
Talán sejthető volt, mindenesetre a Ubisoft most szögezte le, hogy nem készít demóváltozatot a Watch Dogs-ból. Az indoklás prózai: egyszerűen túl sokat kellene vele foglalkozni.

Jonathan Morin, a Watch Dogs kreatív direktora írta azt a Twitteren, hogy nem készül majd demóváltozat a május 27-én megjelenő játékból. Az ok egyszerű: egy demót összerakni időbe telik, és ők inkább a játék polírozására fordítanák ezt energiát.


Morin szerint gameplay trailerekre még lehet számítani a premierig, ami némileg kárpótolhat bennünket. A Ubisoft ugye a múlt héten adott ki egy új előzetest a játékból, mint kiderült, a négyperces felvétel a PS4-es verzió alapján készült - itt nézhetitek meg újra. A készítők egyébként még mindig játszanak a felbontásokkal az egyes platformokon, így ezzel kapcsolatban még nincsenek pontos infóink.

A Watch Dogs májusban csak PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra érkezik meg, a Wii U-s változat késik.

21.
21.
pstomi
Azért nem lesz demo, hogy nehogy vásárlás előtt derüljön ki, hogy Pistike 2 magos processzorú gépén nem indul el a játék, mivel a marhák kitalálták, hogy csak 4 magoson fog futni a játék. Vásárlás után meg hiába reklamál Pistike, kibontotta használta, cd kulcsot is felhasználta, nem fogják vissza adni az árát :) Ennyire egyszerű...
20.
20.
Henry82
Kedves Ubisoft, szívesen megvenném a játékot, de egyszerűen túl sokat kéne foglalkozni az ára megkeresésével, így inkább olyasmire fogom a pénzt elkölteni, ami tuti nem zsákbamacska. De azért ki fogom próbálni ingyen és ha nagyon tetszik, megveszem 2 év múlva 5.99 fontért. Öröm önökkel üzletelni!
19.
19.
Quent1n
#10: A videok nem adják vissza a játék élményét. Előleget meg nem szokásom tenni ha ők nem tisztelnek meg egy kipróbálható változattal akkor én se fogok tesztek meg videok alapján vásárolni. Letöltöm, aztán ha jó megveszem. Nem hal bele senki.

A demos mizéria meg egy baromság és kamuindok. Régen is voltak hasonló volumenű játékok mégis belefért.

Juha: Én is hasonlóan vagyok. GTA5, MGS4, Heavy Rain még mindig kijátszásra várnak :)
17.
17.
dcba
RangerFox igen en ilyen vok es megveszem ha tetszik, ez nalam elvi kerdes, h nem hasznalok kaloz szotvereket sosem. Altalaban nem szedem le a jatekokat torrentrol, hanem kivarom a 66-75%off-os salet es ha az altalanos velemeny is azt sugalja akkor megveszem es legfeljebb buktam 6-8 fontot. De azt megtanultam, h elo soha tobbe nem rendelek tobbe elo semmit.
15.
15.
JBoy
14.
14.
JBoy
Pedig jó lett volna egy demó. A youtube videók szépek meg érdekesek, de abból nem derül ki, hogy mire elég a karim ennél a játéknak.
Mennyire optimalizált a játék vagy sem. Így voltaképpen zsákbamacskát vesz az ember. Érdemes valóban megvárni a visszajelzéséket. Csak pár napot kell a megjelenés után kibírni.
13.
13.
FrankBlack
#12: pontosan ezt az elvet követem én is a játék beszerzéseimmel kapcsolatban :)
12.
12.
Juha
Legegyszerübb megoldás: nem veszed meg elsö héten. A játékosok visszajelzését figyelembe veszed, és annak alapján megpróbálod belöni, neked mennyit ér meg a játék.

Ez nálam olyan 4-6 hónappal megjelenés után jön el egy sikeresebb címnél, és persze addigra játszhatóra is foltozzák, az ára is jobb, és jó esetben még dlc-ket is kapok hozzá, persze ehhez érdemesebb még többet várni, hogy GotY címen végre megvedd a teljes játékot... általában.

Én türelmes ember vagyok ilyen téren, pl. most szereztem be a Dishonored-et is, persze lehet azért vagyok ilyen, mert úgysincs sok idöm játszani...
11.
11.
Drazhar
Manapság demo? Alig hittem a szememnek amikor a hírben ezt a szót olvastam :)
10.
10.
RangerFox
#9: Azért egy ilyen volumenű alkotás esetén szerintem nyugodtan tehetünk előleget,és annyira megbízhatunk a fejlesztőkben, hogy a torrent oldalak betöltése nélkül, simán eredetiben megvegyük. Mármint a videók alapján a legtöbb dolgot le lehet szűrni, és akinek tetszett az, amit eddig látott, vagy csak a műfaj, akkor szerintem érdemes megvenni eredetiben is.
9.
9.
Birkazoli
#6: Én is így vagyok a játékokkal, hogy letöltöm, kipróbálom, ha tetszik és jól fut a gépen, letörlöm majd valamikor megveszem. Addig meg van más játék is, ami elszórakoztat, a játékok nem menekülnek előlünk, tehát nem kell sietnem. :D
8.
8.
Cristiano
kár hogy nem lesz demo:(
7.
7.
K.Bandi
Ha ettől jobb lesz, akkor nyugodtan dolgozzanak még rajta.
6.
6.
RangerFox
#5: neked tetszik, akkor meg megveszed? xD Ilyen beállítotságú ember kevés van Magyarországon, szóval le a kalappal.
5.
5.
RangerFox
#3: Kötve hiszem.... Ha már letöltöd, akkor meg van a teljes játék, ha te
4.
4.
FrankBlack
Nem lesz demo. Az ok egyszerű: még a végén megtudnánk, megtapasztalnánk valamit abból, hogy milyen is a játék valójában.

Igazuk van: a hatásvadász, jól összevágott trailer videókkal jobban el lehet adni egy játékot. Főleg, ha olyan látványt mutogatnak benne, ami a végleges verzióban egyáltalán nem olyan lesz majd. Volt már rá példa, nem az első ilyen lenne...

De ne legyen igazam, és még mielőtt megkapnám azt, hogy jövőbe látó vagyok: én a magam részéről továbbra is kíváncsian várom a végleges verziót. A véleményem továbbra is az, hogy majd az mutatja meg milyen játék lett. A marketinggel engem már rég nem tudnak elvakítani :)

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha tényleg jó a játék, akkor engem a demoval jobban meg tudtak volna győzni... ha lett volna, és az a volna ott nem volna :))
3.
3.
dcba
Akinek demo kell annak enkór ennyi az egesz es a fejlesztoknek sem kell szenvedni a demoval. En igy szoktam, letoltom, tetszik, megveszem. Nem tetszik letorlom es annyi.
2.
2.
Ghost26Dave
Ahogy mondod :D.Tökéletesítsék még, így még finomabb lesz.
1.
1.
Angelwing
videók alapján is,viszik majd mint a cukrot :) a fél világ hacker lesz,különféle platformokon LOL
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...