Tíz percig mozog a Quantum Break

  • Írta: zoenn
  • 2014. október 11.
  • Videó
Link másolása
A Microsoft japán részlege jóvoltából most hosszabban is belenézhetünk a Remedy Xbox One-exkluzív alkotásába. Az időmanipulációs játék döbbenetesen fest, és ahogy látjuk, a játékmenet is egészen egyedinek tűnik.

Oké, a videó nagy része megegyezik az augusztusi Gamescomon látottakkal, ám vannak itt extra jelenetek is, melyeket csak a sajtó képviselői láthattak zárt ajtók mögött. A Remedy Entertainment időfagyasztós játéka nem csupán szép, hanem kimondottan érdekes témákat feszeget: főhősünknek, aki egy véletlen folytán különleges képességekre tett szert, az lesz a feladata, hogy megfékezze az apokalipszist, melynek jelei már most is érezhetőek időelakadások formájában.

Kár, hogy csak jövőre érkezik a Quantum Break, kizárólag Xbox One-ra.

38.
38.
Pain
Eddig minden úgy indul, mint az Alan Wake-nél. Hangulatos trailerek, amik alapján nagyon ígéretes a játék. Remélem a folytatás már nem olyan lesz. Nem szeretném, ha ez is egy monoton, faék egyszerű, egyszer játszós program lenne.
37.
37.
Ruga
Az eddig next genre megjelent játékok közül grafikailag a Ryse egyedül ami tényleg next gen, mondom ezt ps4 tulajdonosként..
36.
36.
Effecta
#4: Úgy van paraszt, csinálj flamewart
34.
34.
szakallaskan
Csodálatos!Sami Jarvi az új Shinji Mikami!
31.
31.
Stranger
#25: Akármennyire is utálom a Crystalt azt el kell mondani, hogy az Anniversary és Underworld fejlesztésére is csak 1 évet kaptak. Semmi gond nem lett volna a klasszikus koncepcióval, ha ezt minőségben tudnák tálalni. Az új részt nehezen lehetett volna elrontani 5 év fejlesztési idővel. TES meg GTA játékok készülnek ennyi ideig... Sőt, még egy MMORPG-t is tökéletességig csiszolhatsz. A hangulat 1 más kérdés. A Legend és társainak sz@r hangulata volt, mert már ott is sikeresen elkúrták Larát és csináltak belőle egy B kategóriás senkit. Az Underworld-el jó irányba haladtak volna... bár a sztori még mindig gyenge volt.
30.
30.
Yanez
#27: Szerintem egyenlőre, ebben az évben, felhozatalban mindkét konzol egyformán teljesít. Sőt, továbbra is így lesz, mert ugye ott lesz a sok multiplatform, az exklúzívokat pedig embere válogatja, vagyis utóbbiban ismét szétoszlik a tábor: van akinek a PS4 egyedi játékai jönnek majd be, és van akinek az XO-é. Csak ezt az eladási különbséget nem tudom hova tenni. Vajon tényleg a béna marketing áll emögött? A hardvernek semmi köze sem lehet hozzá, lásd a Wii esetét!
29.
29.
Megmondókapitány
#28: Szerinted ez a lényeg? Itt arról van szó, miért nem éri meg az XO, egyszerű, nemde? És igen, én a véleményemet írom, bármikor megtehetem.
28.
28.
p3ti
#26: "számomra" - akkor ezek szerint SZERINTED szar, és SZERINTED minden játszhatatlan - magyarul a te véleményed szubjektív - ha ezzel nem vagy tisztában, akkor inkább ne is írj semmit, csak másnak ég az arca miattad.
BTW. szerinted PC -re ki adja ki az XO játékait? A Sony? Vagy a Nintendo? - képzeld az MS bazdki - szóval mégis csak MS exclusive játékot veszel, nemde?
27.
27.
p3ti
#9: Mégis melyik exclusive játékokról beszélünk? Mert eddig a PS4 exclusive felhozatala eléggé siralmas. A "forza killernek" beharagozott Driveclub nagyon csúnyán elbukott. Egyedül az Infamousra merem azt mondani hogy egy nagyon korrektül sikerült cím lett, mind látványra, mind játékmenetre. A többi....? Killzone, Knack? Vagy micsoda? Last of Us -ra is azt mondhatom hogy egy meghatározó cím volt - de előző gépre.
Nem tudom megérteni az ilyen embereket, hogy mégis mi alapján "meritek" azt mondani hogy a Sony márpedig sokkal jobb mint az XO.
26.
26.
Megmondókapitány
#21: Miért lennék én az elvakult, ha más értékelhető EXKLUZÍVJA nincs az XO-nak számomra? Mint mondtam, semmilyen versenyzős cucc nem érdekel, 2 játék volt még ami érdekelt, azt megkaptam pc-re, szintén említettem dead rising 3 és Ryse...
Mondjuk azt sem értem, hogy ezt a quantum breaket hogy lehet a szépsége miatt szeretni, holott pont a környezet az ami semmilyen, alig van benne valami amit meg kéne jeleníteni (noha nem csúnya, de én nem azt tartanám az erősségének), egyedül a játékélmény nyújthat egyediséget, éppen ezért érdekes, de grafikailag........... kinek mi.
24.
24.
dzsiádzsó
#22: Nekem nem volt bajom a TR-el, de simán csinálhattak volna belőle új játékot, ráhúzták a TR nevet feleslegesen, csak eladási szempontokat nézték, semmilyen szinten nem voltak hűek a sorozathoz, újragondolásnak is túlzottan különbözött, egy Uncharted volt semmi több.
Nekem valahol azért szomorú, hogy elvették TR-t, mert szeretek magányosan barangolni, felfedezni, és puzzle-öket megoldani. Ahogy ezt a játékot sem Alan Wake 2-nek hívják, úgy abból is lehetett volna akármit csinálni.
22.
22.
Yanez
Quantum Break, The Order, stb... senki ne magasztalja az egekbe, és senki ne írja le az olyan játékokat, amelyekből csak videókat láthattunk. Emlékezzünk a Watch Dogs-ra, vagy jelenleg a Driveclub-ra - ezek nagyon ígéretes címnek tűntek a trailer-ek, és gameplay-ek alapján, mégsem tudtak belerúgni abba a bizonyos labdába.

Ellenpéldának pedig ott van a legutóbbi Tomb Raider; a gameplay videókból kiindulva, rengetegen megjósolták, hogy gáz lesz, és egyáltalán nem hozza a régi TR filingjét. Szóval már előre készítették a kuka fedelét. És mégis nagyot ütött a játék, akkorát, amilyenre TR már nagyon rég nem volt képes!

Úgyhogy kérem, legalább egy demót várjunk meg, és azután nézzünk a varázsgömbünkbe! :)
21.
21.
bane
#16: Szerintem a sok animáción kívül (ami ha tartalmas nem gáz) szerintem jó lesz a The order.
Amúgy attól, hogy neked már ez az egy értékelhető attól még van ugyan úgy jó játék XO-ra is.
Forza Horizon 2 egy kimagaslóan jó élmény és játék lett.
Forza Motorsport 5 a kapkodós megjelenése ellenére egy nagyon korrekt nyitó cím lett.
A Ryse még mindig az egyik legszebb játék Konzolokra(nem csak XO-ra, hanem PS4-es felhozatalból) , ha már tartalmilag megkérdőjelezhető.
És itt van ez, a Quantum Break hát nekem ez eddig szét szexuálta a szemgolyómat.:) Nagyon jól néz ki.:) Tetszik nagyon a környezet kidolgozottsága a főszereplő mozgása annyira nem, meg azaz egy bug amit láttam benne.
De az, hogy ez az egy értékelhető cím Xo-ra az egy kicsit elvakultság.:D
20.
20.
SLi
jó nehéz lesz ez is*...


*nem
19.
19.
Drazhar
Ez gyakorlatilag az E3-as videó kibővítve.
És ha nem hozza a várt eladásokat, szépen jönni fog majd ez is pc-re, "mindenki nyugodjon le a pi***ba" :D
18.
18.
h.jozsa
Ps párti vagyok,de lehet emiatt veszek egy boxot is.
17.
17.
Ragnarox007
#14: Még 1 percet sem játszottál vele, de azért tudod, hogy "szar" lesz... Kérlek mesélj még erről a jóstehetségedről, mert roppant mód érdekel :) És lehetőleg erről tájékoztasd a fejlesztőket is, de főleg a Sony-t, hogy akkor ne adják ki, hiszen úgyis szar lesz :) De előtte le tudnád nekem gépelni az 5-ös lottó nyerőszámait? Mert gondolom neked az sem akadály, ha már ilyen orákulumot is megszégyenítő képességekkel rendelkezel :)
16.
16.
Megmondókapitány
De sokan vagyok, mindenki jól megmondja hogy az order 1 szar lesz, majd meglátjuk... driveclub, forza mind bekaphatja, semmitérő hulladék versenyjátékok, engem nem érdekelnek.
15.
15.
kastorhun
#11: A Driveclub első pontszámai nem lettek valami jók amíg a Forza horizon 2 és a Forza 5 pontszámai az egekben járnak, és az Infomaus Second son sem lett annyira jó, a Killzone pedig a grafikán túl nem annyira ütős, hiszen buta ai, kisebb bájárható területek, gyenge történet, közepes multi, szép grafika de minden annyira fénylik hogy arra nincsenek szavak, a the order 1886-ban 3x annyi videó lesz mint gameplay.
14.
14.
Habbobitas
#11: Aha, Order olyan lesz mint a Driveclub: Szar.
13.
13.
supair
#11: Elbuktál!
Mondj le!
12.
12.
Macifasz
Most nem azért, de ez egy alsó hangon 2 hónapos videó...max az elején van pár perc, ami a 2 hónappal ezelőtti verzióban nem szerepelt, de minden más ugyan az.
Remélem amúgy én is, hogy a Ryse - Son of Rome meg az Alan Wake-hoz hasonlóan, ez is tiszteletét teszi majd később PC-re
11.
11.
Megmondókapitány
Végre létezik 1, azaz egy darab jó játék XO-ra is... beindulhatna már az a bizonyos verseny a két konzol között, eddig csak PS4-re készülnek jó játékok a közeljövőben, névlegesen bloodborne, the order 1886, Until Dawn, Uncharted 4, valamint a már megjelent, de még mindig exkluzív címek Killzone, Infamous second son és first light ellentétben az XO ex-exkluzív Ryse-zal és Dead Rising 3-mal.
10.
10.
Perseus84
Persze hogy megjelenik PC-re. Ott a pelda az Alan Wake.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...