The Elder Scrolls Online - holnaptól konzolos béta

Link másolása
Holnap kezdődik a The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimeted első és utolsó konzolos bétatesztje. Csak azok kapnak lehetőséget a kipróbálásra, akik már leadták a jelentkezésüket - a meghívókat már elvileg kiküldték.

Tavaly áprilisban jelent meg a PC-s The Elder Scrolls Online, melynek konzolos változata az eredeti tervek szerint 2014 nyarán érkezett volna meg. A port azonban csak nem akart megjelenni, de a késlekedés közben legalább dobták a havidíjat.

Nem kell már sokat várnia annak, aki Xbox One-on és PS4-es akar TESO-zni, mivel júniusban végre ezekre a platformokra is megérkezik a játék. Előtte azonban egy bétateszt is lesz, mely holnap kezdődik és egészen hétfőig tart. A bétába azok kerülhettek be, akik leadták a jelentkezésüket - a szerencsések elvileg már meg is kapták a meghívót.

Zenimax Online a teljes változatról is beszélt: a TESO is csatlakozik az óriásjátékok táborába, mivel a vállalat szerint a konzolos változat több mint 50 GB-ot foglal a lemezen. Ehhez ráadásul még érkezik a szokásos első napi frissítés is, mely egyes régiókban akár 15 GB is lehet.


The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited június 9-én jelenik meg Xbox One-ra és PS4-re.

5.
5.
PiszkosFred
Ami a cikket illet, olyan szep kepek jottek a bejelentessel egyutt, jo lenne mar lecserelni ezeket a ket eves gagyi promo/alphabol szarmazo kepeket az ESO-val kapcsolatos hirekben, mert az egy dolog, hogy regi es outdated, de meg ultra ciki is a "worst youtube" nevezetu troll szamdekosan elcseszett masfel eves kepeire bukkanni, ha rakattintok valamelyikre. :)
4.
4.
PiszkosFred
#1: Fogalmam sincs. Nekem is 45gb a kliens PC-n, de installkor a tmp fileok miatt sir mindig, hogy legyen 60-70 ideiglenesen. De az is lehet, hogy a konzolos premierrel egyutt erkezik valami uj DLC is (ideje lenne), es annak az anyagat is mar raraktak az "aranyra". Holnap okosabbak leszunk :)
3.
3.
Terawatt
#2: Jaja erre emlékszem, de akkor csak a hülye telepítési megoldás miatt kellett annyi.
2.
2.
Extol
#1: Nekem is annyi. Egyszer már át kellett telepítenem egy másik merevlemezre a játékot mert update-kor 80GB hely kellett neki, akkor még a bétás volt fent, úgyh letöröltem és feltettem megint a másikra.
1.
1.
Terawatt
Uhhh mi lesz abban, hogy ennyit nyom? :D Nekem a PCn az eso mappám 42~ gigát nyom. PiszkosFred , kapitány segíts!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...