Dying Light - a 10 millió dolláros gyűjtői kiadás

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 14.
  • Érdekesség
Link másolása
A Dying Light készítőit eddig sem kellett félteni, ha elborult gyűjtői kiadások kitalálására került sor, a mostani agymenésük azonban minden képzeletünket felülmúlta.

Oké, a Dying Light bővített kiadása már péntek óta boltokban van, és a The Spotlight Editionből nincs túl sok készleten, valószínűleg nem kapkodtak érte utána túlzottan az emberek, ugyanis nem kevesebb, mint 10 millió dollárba kerül.

Igen, jól olvastátok.

A GAME áruház és a Techland közös akciójában elérhető csomag legfontosabb "ajándéka", hogy a leendő vásárló mellékszerepet kap a Dying Light-filmben, ami mellé még színész- és kaszkadőrleckéket is vehetünk, ráadásul luxuslakókocsink lesz a forgatáson, és persze a filmet népszerűsítő turnén is részt vehetünk többek között. Apró szépséghiba, hogy a moziról mi még nem hallottunk korábban, és nem is biztos, hogy elkészül valaha, de annyi baj legyen, úgyis jár a csomag mellé négy példány a Dying Lightból, azzal pedig el tudjuk ütni az időt filmezés helyett, nem igaz?

Úgy látszik, a Techland mindenképpen valami nagyot szeretett volna villantani az Enhanced Edition megjelenése apropóján, mert az alapjáték legdrágább gyűjtői kiadása csak 386 ezer dollárt kóstált

7.
7.
szakallaskan
Ha lenne ennyi pénzem beneveznék rá.
6.
6.
drat576
#5: A kaszkadőrmunka meg rohadt kemény, egy utcáról bekacsintó emberke a 10 milliójával max annyit ér el hogy a nyakát töri. És innentől ez is komolytalan. Egy jöttmentnek nem fognak komoly kaszkadőri feladatot adni, a tanfolyam meg nevetséges. Na mind1, én is csak azt tudom mondani, hogy ez egy jó reklám a játéknak, semmi több.
5.
5.
drat576
#2: Egy filmnél a színészeket kifizetik. Utána nekik már tökmind1 hogy mennyi a bevétel, mert abból már nem látnak semmit. A pozitív kritikák és a jó bevétel ahhoz járul hozzá, hogy ismét felkérjék valamihez.

Hírhez: Ez a csomag szerintem egy baromság, színész meg nem lesz egy szaros tanfolyam után senki. Magát a filmet sem lehet innentől komolyan venni, ha ilyen alapon lehet benne szerepelni, igaz csak mellékszereplőként.
4.
4.
Maximo32HUN
Ezt a kártyát egyszer már bejátszották de újra bejött. Az alapjátékhoz csak ház meg szobor járt.
3.
3.
godach
#2: 10 millióhoz már elég jó színésznek kell lenni :D
2.
2.
Raam989
Ez siman jo befektetesi alap lenne. Ha ez a film elkeszul, szerintem a rakoltott penz tobbszoroset is visszahozna. Mert gondolom utana a bevetelbol jarna nemi penz a szereploknek is.
1.
1.
Caleon
Ez csak egy médiaheck, és igen hatásos. Minden híroldal lehozza majd. :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...