Hivatalos: PlayStation 4-re tart a Smite

  • Írta: zoenn
  • 2016. február 21.
  • Bejelentés
Link másolása
Az európai korhatár-besorolásért felelős hivatal már a héten lelőtte a poént, ám most a Hi-Rez Studios formálisan is bejelentette, hogy a mitológiai témájú MOBA-juk a Sony konzolján is tiszteletét teszi.

A Smite elsőként PC-n jelent meg 2013-ban, tavaly kaptuk meg az Xbox One-os verziót, és jelenleg mintegy 14 milliónál jár a játékosok száma globálisan. Most már biztos, hogy ez a szám nőni fog, elvégre a Hi-Rez bejelentette a PS4-es változatot, miután a PEGI honlapján pár napja feltűnt a játék címe.

A free-to-play alkotásban 70 különféle istent és mitológiai lényt irányíthatunk, és hat játékmódban tehetjük próbára a jártasságunkat. A megjelenés előtt egy zárt bétateszten is részt vehetünk, illetve a PS Plus-előfizetők és a Founder’s Pack vásárlói exkluzív skinekkel gazdagodnak. Utóbbi 23,99 euróba kerül.

A márciusban kezdődő bétára itt tudtok jelentkezni. A végleges verzió dátuma még nem ismert.

4.
4.
KeXxX
Nos, kaptam kódot ma este szóval majd holnap kipróbálom.
3.
3.
Trapyd
2 és fél éve játszok vele. Nagyszerű. Itt nincs automata célzás. Minden az ügyességen a csapatjátékon és a helyzetfelismerésen múlik. Sok játékmódot tartalmaz.
Viszont jan. 11. én banoltak és még csak azt sem tudom miért. Kaptam egy sablon üzenetet, miután rákérdeztem a miértre. Semmi konkrét csak egy felsorolás. Gyakorlatilag csalónak vagyok minősítve és nem csináltam semmit. Ami hab a tortán, hogy egy rakat pénzt toltam a játékba.
De a játék maga az nagyon is üt.
2.
2.
TutiDurranás
#1: Remek játék, sok hetet beleőltem, élveztem is, de aztán egyszer csak abbahagytam. Egy próbát mindenképpen megér mert egy jó kis Moba. Sőt sokat dob rajta az istenek jelenléte is. Úgy tudom lesznek Ps4es skinek is.
1.
1.
KeXxX
Jó ez a Smite? Soha nem játszottam még vele, de azért a bétára jelentkeztem, hátha.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...