Két hét múlva jön a Fallout 4 új DLC-je

  • Írta: Shifty
  • 2016. május 5.
  • Letöltés
Link másolása
Két hét múlva ismét kiegészül a Fallout 4, ezúttal viszont egy tartalmában és méreteiben is nagyobb szabású letölthető bővítményt köszönthetünk majd a Far Harbor csomag személyében.

Május 19-én mutatkozik be a Fallout 4 harmadik kiegészítése, a Far Harbor. Az eddig megjelent Automatron és Wasteland Workshop után azonban sokkal tartalmasabb szórakozást ígér az új DLC.

A Far Harborban ugyanis nem csak új felszerelések, fegyverek és frakciók bukkannak fel, de egy teljesen új történeti szál és egy új helyszín is bemutatkozik. A DLC-ben a Valentine-féle detektív ügynökségtől kapunk majd egy új ügyet, amiben egy fiatal, eltűnt nő után kell majd nyomoznunk. Útunk a Main partjainál található Far Harbor rejtélyes szigetére visz, ahol a magas sugárzás miatt nem csak a helyi banda, a Children of Atom, illetve a helyik városlakók jelentenek majd veszélyt, hanem maga a természet is.

A Bethesda bejelentése szerint a Far Harbor helyszíne az eddigi legnagyobb, amit kiegészítéshez készítettek. Ennek megfelelően tartalomban sem lesz hiány, így a sok-sok új ellenfél, mellékküldetés és dungeon mellett vadonatúj fegyverek és páncélok is lesznek a csomagban.

A pakk PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is elérhető lesz.

2.
2.
Hab
Szerintem a robotos jó volt, csak nagyon rövid. Workshop-ossal nem sokat foglalkoztam, de ha ez kijön tuti építek egy arénát magamnak.
Remélem raknak 1-2 perket a játékba, hogy színesebb legyen a fejlődés.
1.
1.
Winter
Remélem összekapják magukat. F3-hoz nagyon jók voltak a DLC-k. De eddig ez a kettő...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...